A tanároknak is oltást követelnek.

Követeli a szakszervezet, hogy a pedagógusok is oltáshoz jussanak

Követeli a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben.

A szakszervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenve fogadták a nyilvánosságra hozott koronavírus-oltási tervet, amelyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak. Hozzátették: szintén "döbbenetes az a feltételes miniszterelnöki bejelentés", hogy tömeges oltás esetén az oltási pontokat a szavazóhelyiségekben rendeznék be. Arra hívták fel a figyelmet, hogy ezek körül sokat nevelési, oktatási intézményekben alakítottak ki, ahová jelenleg még a szülők sem léphetnek be.

"A PSZ álláspontja szerint a gyermekeken, tanulókon, szülőkön keresztül a társadalom széles csoportjaival érintkező oktatásban foglalkoztatottak számára az oltási terv III. kategóriájában kellene biztosítani az oltás lehetőségét" – írták.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján szereplő, az oltási terv alapján készült kivonatos lakossági tájékoztató szerint az oltás sorrendjét a veszélyeztetettség alapján meghatározó kategóriák a következők: I. egészségügyi dolgozók, II. a szociális ellátásban dolgozók és abban részesülők, III. a Covid-19 fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek, IV. a rendvédelmi szervek azon dolgozói, akik munkájuk során közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal, V. azon 18-59 évesek, akiknél fennállnak a fokozott kockázatot jelentő alap/társbetegségek, VI. a kritikus infrastruktúrában dolgozók, VII. valamennyi 18-59 éves lakos, aki nem tartozik a fenti kockázati csoportokba.

A Pedagógusok Szakszervezetének véleménye szerint az oltási terv ellentmond Müller Cecília országos tisztifőorvos korábbi nyilatkozatának is, amely szerint az oltást "mindenképpen az +első vonalban+ dolgozóknak kell megkapniuk; az egészségügyben dolgozóknak, majd a magas kockázatú csoportba tartozóknak, illetve az ország közszolgáltatásában részt vevőknek, valamint a pedagógusoknak". Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF szerint az oktatásban dolgozókra is kiemelten kell gondolni a koronavírus elleni oltási kampányokban – tették hozzá.

Könnyű belátni, hogy az oktatásban foglalkoztatottak munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal, továbbá a pedagógusok között szép számmal akadnak olyanok is, akik "a Covid-19-fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek" – jegyezték meg.

A PSZ követeli, hogy az oktatásban foglalkoztatottak kiemelten jelenjenek meg az oltási tervben, a lakosság tömeges oltásakor pedig az oltási pontokat ne a nevelési, oktatási intézményekben jelöljék ki. A PSZ követeli azt is, hogy az oktatásban dolgozóknak a munkahelyen szervezzék meg az oltást, maguk és a velük közvetlenül vagy közvetetten érintkező széles társadalmi csoportok védelméért – tudatták a közleményben.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
"Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete követeli, hogy a kormány úgy alakítsa át az oltási tervét, hogy – más európai országokhoz hasonlóan – az oktatási dolgozók az egészségügyi és szociális dolgozókat követően kerüljenek sorra az oltási rendben. Levelük az Oktatási Világszervezet és az UNESCO ajánlására hivatkozik, mely szerint a pedagógusoknak, az oktatóknak, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottaknak magas prioritású csoportnak kell lenniük annak érdekében, hogy az egészség védelme, az oktatáshoz való jog érvényesüljön."
www.szabadeuropa.hu/a/a-pdsz-oltast-%C3%A9s-ovintezkedeseket-kovetel-az-oktatasban-dolgozoknak-/31031702.html
lusta
@Eladott Ország: Miért szerepeljen?
A Soros-bérenc felcsúti tolvaj zsebcézárnak a focisták fontosabbak, mint valamilyen pedagógus.
Rockxy
a szakszervezet nem kér oltást magának?
ómió
@Eladott Ország: Hazudozz csak, bolsi kiselefánt, az megy a fajtádnak! Amúgy a "kormány oltási tervében" mindenki szerepel, csak regisztrálnia kell! Bolsi kiselefántoknak ez is "magas", vagy most csak lehazudni próbáljátok?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.