Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt, a kollégiumot pedig le kellett bontani. A tinik unatkoztak, ezért gyújtották fel a matracot, ami miatt tűz ütött ki az épületben. 

A fővárosi főügyész kedden az MTI-vel közölte:

vádat emeltek az ellen a három fiatalkorú ellen, akik 2019 januárjában "időtöltésből" felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégiumnál; a tűz szétterjedt az épületben és egy ember halálát okozta.

Közleményében Ibolya Tibor kiemelte: az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a fiatalokkal szemben.

A vádirat szerint

a fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk 16 éves volt, 2019. január 23-án délután kitalálták, hogy felgyújtanak valamit.

Ehhez acetont vásároltak és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból. Amikor a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégiumnak a tér felé eső, használaton kívüli bejáratát, aminek egy matrac volt nekitámasztva. A fiúk elhatározták, hogy ezt gyújtják fel.

Azért, hogy járókelők ne legyenek a környéken, az esti órákban gyújtották fel az ágybetétet úgy, hogy az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta.

A matracot társai takarásában gyújtotta meg.

A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk elszaladtak. A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, és közveszély keletkezett – írta a főügyész. Hozzátette:

az egyik kollégiumi szobában tartózkodó férfi későn észlelte a tüzet, majd menekülés közben a forró levegő belélegzése miatt összeesett és életét vesztette.

A kollégiumból, valamint a mellette lévő társasházból összesen 140 embernek kellett kimenekülnie, az épületet a tűz után el kellett bontani.

A rendőrök pár nappal később, január 31-én elő is állították a három fiatalkorút, majd a nyomozást lefolytatták.

A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval mint társtettessel szemben halált előidéző közveszélyokozás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Ibolya Tibor rámutatott: a vád tárgyává tett bűncselekményt a törvény felnőttek esetén öttől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti.

Azonban a bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalokra legfeljebb 10, a tizenhatodik életévét betöltöttre legfeljebb 15 év szabható ki.

Forrás: Origo, HVG, MTI

Címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Jó lenne tudni, hogy milyen családban nevelkedtek??? Kik a szülők?? Stb...
Minden esetre a legsúlyosabb büntetést kellene kiszabni rájuk!!!
namihami
""Unatkoztak!"". Egyem azt drága kis szivüket. Odabent lássák el őket bőven feladatokkal, hogy ne legyen annyi fölös idejük és energiájuk. Plusz kedvük. Előtte pedig kapjanak a bíróságtól éveket is, jó sokat. De inkább a maximumot.
Hogy ne az unalom töltse ki a napjaikat---egy jó darabig.
ómió
"Liberális neveltetés"? De, hisz' az a "jövő záloga"! Vagy mégse?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.