Orbán Viktor a kóser vágás-ítéletről: Európa biztosítsa a vallásszabadságot és álljon ki a zsidó-keresztény örökségéért!

A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Bíróságnak a kóser vágás megtiltásáról szóló decemberi döntését abban a levélben, amelyet Jichák Herzognak, a Zsidó Ügynökség elnökének küldött Jeruzsálembe

- tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

Ennek előzménye, hogy az Ügynökség vezetője december 31-én levélben fordult Orbán Viktorhoz, melyben felhívta a figyelmét erre az európai zsidó közösségek számára kiemelten fontos témára.

Válaszában Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedben kormánya arra törekedett, hogy biztosítsa a magyar zsidó közösség biztonságát és jólétét.

Erőfeszítéseinknek köszönhetően megtapasztaltuk a zsidó élet és a zsidó kultúra reneszánszát Magyarországon, amelyet olyan figyelemreméltó események jellemeztek, mint a Maccabi Játékok és az évente megrendezett Zsidó Kulturális Fesztivál

- írta.

Orbán Viktor szerint ennek szellemében mélységes csalódás volt az Európai Bíróság nemrégiben hozott ítélete, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy fenntartsák a kóser vágások tilalmát.

"Úgy gondolom, hogy ez a döntés nemcsak a vallásszabadság elleni támadás, hanem zsidó-keresztény örökségünk és az Európában élő zsidó közösségek elleni támadás"

Következésképpen kormányom gyorsan elítélte ezt a káros döntést, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy az összes lehetséges nemzetközi fórumon felemeljük a szavunkat ellene

- fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: hisz egy olyan Európában, amely nemcsak biztosítja a vallásszabadságot, hanem büszkén kiáll a zsidó-keresztény örökség, hagyományok és értékek mellett, amelyeken országaink és társadalmaink alapulnak.

Az Európai Bíróság tavaly december 17-én hozta meg döntését, amely fenntartotta a kóser rituális vágás betiltását Belgiumban.

A 444 emlékeztet,

Belgiumban egy 2017-ben elfogadott törvény értelmében tilos rituális módon, kábítás nélkül levágni az állatokat, mert a flamand és a vallon törvényhozás szerint ez állatkínzás.

Zsidó és muszlim szervezetek az Európai Bírósághoz fordultak, mert álláspontjuk szerint az intézkedés sérti a vallásgyakorláshoz fűződő jogaikat, ám nem jártak sikerrel.

A decemberben nyilvánosságra hozott ítélet szerint a kábítást előíró törvény megfelelő egyensúlyt biztosít az állatok jólléte, valamint a zsidó és muszlim hívők szabad vallásgyakorlása között

- írja a Jerusalem Post. A bíróság kiemelte, hogy a szabályozás nem magát a vágást, hanem a rítus egyetlen elemét érinti, így nem avatkozik be a vallásos gyakorlatba.

Forrás: MTI, 444

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
csak egyetlen kérdésem ?viktor tudod miről szól ? hogyan hajtják végre milyen állaton ? akkor mire ez a cirkuszka? ja csak na nem vicc de.9 re volt hivatalos de előző esti éjszakai piálása ?n 12- után érkezett na miről maradtál le ? alkohol fogyasztást is tiltotta a vallása ( szódába tehette? ) ez meg Belga téma és export - import ment ide is oda is ha tudnád még Magyarországról is mert export joga volt a Marhavágohidnak aztán meg lett egy gokart pála belőle hajrá haladtunk.
magyar1
Mert a kóser vágás nem kábítja el az állatot?
Gazella
Most aztán ideges lettem... te dagadék kósere.. kívánok neked.. egy szép kereket...
solidedge
Nos ez meg a zsidók ügye. Orbán nem tudja megállni, hogy mindenbe beleüsse az orrát.
Giovanni Alba
@magyar1: Meg a halal sem, de most csak a zsidókat védjük, a muszlimok oldják meg maguk.

"A rendelet értelmében az uniós tagállamok dönthetnek arról, hogy hatályba léptetik-e a törvényt vagy sem, azonban felhívták a figyelmet, hogy minden tagállamnak össze kell egyeztetnie az állatok jólétét és a vallásszabadságot.
Ennek a törvénynek az a lényege, hogy megtiltja az állatok levágását a hagyományos zsidó és muszlim szertartások szerint, megköveteli, hogy az állatokat leölésük előtt kábítsák el annak érdekében, hogy minél kevesebbet szenvedjenek"
Tagállami kompetencia a tiltás, nem központi direktíva.
nezelodo
Vezérem, be kell vetni a szokásos mérőeszközt, a már jól bevált Nemzeti Konzultációt a belgáknál is! Végül is van rá pénzünk, nem? Tessék megvédeni a belgákat, vagy ha már munka nélkül maradt a Józsi, kiadni neki a feladatot, biztos nagy sikere lesz náluk ismét. Azonban nem lenne ördögtől való megkérdezni őket, kérnek e Orbán védelméből?
verőce21
Épp azt mondom, Gyurcsány alatt sokkal jobb volt minden. Jobban éltünk, jobban kerestünk, nem jött be hazánkba ez a rengeteg cég (ezek is minek jönnek befele egy fasiszta diktatúrába), ingatlanárak sem voltak így az egekbe (gondolom ez is a gyengeség jele).
Itt mán csak a komonisták tudnának rendet tenni, senki más! :)
magyar1
@Giovanni Alba: Nagyon helyes a rendelet az állatokat el kell altatni, kábítani mielőtt leölik, azok éppen úgy félnek a haláltól mint az ember. Saját kutyánkon láttam mikor az állatorvos vizsgálni akarta, tudta mi következik.
Ezt nem ajánlani, kötelezővé kell tenni. Ez alól egyetlen hülye vallási szertartás sem legyen kivétel.
fidem
@magyar1: Te azt hiszed, a vágóhidakon tényleg elaltatják az állatokat? Ébresztő!
A szárnyasokat élve akasztják kampóra és még élnek, mikor kezdik feldolgozni őket.
A szavarsmarhát egyik lábánál fogva emeli fel a csörlő és még észnél van, mikor kezdik feldolgozni. Vagy ébren terelik be a nyaktilóhoz és látja, mi történik az előzőekkel.
A strucpolitika nyugodtan hagy aludni, de akkor legalább ilyenkor hallgass!
És nézd végig, ha bírod! Mert én nem!
hu.euronews.com/2016/07/22/hetkoznapi-horror-europa-vagohidjain
Giovanni Alba
@fidem: El is olvastad a teljes cikket? Mert például ilyen is van benne : Az Európai Unióban törvény szabályozza a tenyésztett állatok megölését. A szabály értelmében minden szükséges intézkedést meg kell tenni, hogy csökkentsék a fájdalmat, illetve a lehető legkisebb legyen az állatok félelme és szenvedése a vágás teljes folyamata során.
Minden vágóhídon dolgoznia kell legalább egy állatorvosnak, illetve egy szakembernek, aki a hús minősége mellett köteles figyelni az állatok helyzetére is a vágás előtt, alatt és után.
Vincent Pfister, állatorvos: – A mészárszék semmi esetre sem barbár hely. Itt is emberek dolgoznak, profik, akik szeretik a munkájukat. Akár a vágóhíd alkalmazottai, akár az ellenőrzés a dolguk. A rejtett kamerás képek sokkolóak, tűrhetetlenek, és hatósági vizsgálat indul miattuk, ez nem is lehet vitás. De nem tükrözik azt, ami napi szinten zajlik a vágóhidakon.
Az igazgató beengedte a kamerát, de arra kért, hogy ne vegyük föl az állat lemészárlásának és kivéreztetésének pillanatait. Viszont beszélhettünk a mészárosokkal, akik gyakran naponta több száz állat torkát vágják át. Megkérdeztük őket is, mit szólnak a botrányt kavart videókhoz.
Youcef, mészáros: – Marhaság… Igaz, valóban megtörténhet ilyen. Bárkivel megtörténhet, hogy dühös, és az állatokon tölti ki a dühét. Megtörténhet, de egyáltalán nem gyakori eset. Tíz év alatt ha egyszer előfordul…
Most a bíróság kimondta, hogy tagállami hatáskör az elkábítás nélküli vágás tiltása. Ezzel mi is a probléma?
fidem
@Giovanni Alba: Ez van mindenütt, a pénz miatt nincs ellenőrzés. De sajnos ez a gyakorlat, talán nincs is kivétel. Csak az emberek nem akarják tudomásul venni. Nem vitázom ezen, millió egy jelzés van és senkit nem érdekel igazán.
Olvastam arról is cikket, amit soha nem fognak hivatalosan elismerni, hogy a vágóhidak közelében a közbiztonság, a családon belüli erőszak is nagyobb az átlagnál. Mert a vágóhidi emberek bizony brutálisak és még brutálisabbak lesznek. Nem csak az állatokkal, az emberekkel is.
De dugd csak homokba a fejed - te is hozzájárulsz ezzel a borzalmas körülményekhez!
magyar1
@fidem: Én úgy tudom kötelező a kábítólövés, de ha nem vetted le én ellene vagyok. Sajnálom az állatokat. Ezért etetik meg a húsokból a rengeteg stresszhormont, mert nem úgy vágják le ahogy kötelező.
fidem
@Giovanni Alba: Még valami. A kóser vágás sem humánusabb gondolom, mint a vágóhidak brutalitása. Azonban van egy különbség: vallásuknál fogva szigorúan veszik, hogy csak teljesen egészséges állat kerülhet emberi fogyasztásra. Ezt szigorúbban veszik, mint másutt.
Tehát nem csoda, hogy tiltják, mert ebben nincs üzlet.
Ne legyenek kétségeid, nem állatvédők ellenőrzik a vágóhidakat!
fidem
@magyar1: Nemcsak hogy nem vágják, ahogy kötelező, de nem is tartják úgy. Amíg élnek, nem látnak napot, nem látnak füvet, nem mozoghatnak, viszont antibiotikumokkal és nyugtatókkal tömik őket, hogy bírják ezt az életet.
Ez az üzlet, ezért van annyi hús az üzletekben.
Jó étvágyat hozzá!
Giovanni Alba
@fidem: Valahogy olyan érzésem van, hogy nagy általánosságban osztod az igét. Rosszabb korokban ezt hangulatkeltésnek hívták, én most kevés tudásra alapozott általánosításnak.
Gondolatmenetedet tovább gondolva, akkor a ha a vágóhídi emberek brutálisak, a henteseknek is brutálisnak kell lenniük, ha nem is annyira. Mi a helyzet a házi disznótorral? Ott is kimutatható a mértéktelen brutalitás, családon belüli erőszak, romló közbiztonság? A faluban van mondjuk egy elismert, közkedvelt ember, aki a disznóvágás specialistája, aki teheti, elhívja a nagy eseményre, és közben senki nem sejti, hogy ez az áldott jó ember egy vérnősző barom, kéjelgő sorozatgyilkos. Tulajdonképpen kissé sarkítva, a mindennapokhoz közelebb hozva, ezt akarod sugallni.
Giovanni Alba
@magyar1: Mint a cikk is írja, kötelező. Az, hogy van ahol lazábban veszik az előírást egyrészt szomorú, másrészt eljárások indultak/nak az ismertté vált esetekben. A vita most azon volt, hogy egyes vallási csoportok felmentést kértek ez alól. Tulajdonképpen követelték, hogy ők a hagyományos módon, tudatánál lévő állatot ölhessenek le. A bíróság ennek eldöntését, tehát az elkábítás nélküli vágás tilalmát tagállami hatáskörbe utalta. Eddig előírás volt a kábítás, most viszont (ha az illető ország úgy akarja) akkor kábítás nélkül tilos. Neked címzem, de nagyon remélem, más is ért belőle.
kissé felnőttem
@magyar1: a kutya megérzi mikor jön el a vég ez az egyik, és ez biológiailg igazolt.A másik azért ad be az állatorvos altatót neki, hogy álmába érje a második oltás , Ez igy méltó ha már társ volt, barát, játszótárs a gyerekeknek és őrző is 24 órában.
fidem
@Giovanni Alba: Ne ködösíts! Én az ipari méretű vágóhidakról beszélek. Nem ragozom. Vagy felfogod, vagy nem, a te dolgod.
sokanvagyunk
"Erőfeszítéseinknek köszönhetően megtapasztaltuk a zsidó élet és a zsidó kultúra reneszánszát Magyarországon..."
...és az európai kultúra reneszánsza az smafu?
"A tolvajok kézlevágással való büntetése amúgy nem új keletű, bár természetesen Európában évszázadok óta nem alkalmazzák. Magyarországon annak idején Szent László vezette be a törvényt, miszerint kisebb értékű lopásokért a kéz vagy az orr levágásával kell a tolvajnak bűnhődnie."
Bár már akkor is a "kisebb értékűek" szívták meg...
Giovanni Alba
@fidem: Vehemenciádból úgy sejtem, harcos vega vagy, tiszteljünk minden életet, meg minden. Ezen most nem akarok gúnyolódni, csak felvet néhány kérdést. Te ezek szerint élénken ellenzed, mint mondod "antibiotikumokkal és nyugtatókkal tömik őket". Szerintem nem ördögtől való gondolat az állatgyógyászat, igen, baktérium fertőzés esetén antibiotikumokkal, gyakori betegségek ellen védőoltásokkal.
Az ember enni akar, illetve nem akar éhezni. Eleve vegyes táplálkozású, tehát növényi és állati eredetű táplálékra is szüksége van. A halászó-vadászó életmód nem megoldható, a háztáji zöldség, gyümölcs termelés nem elegendő, a haszonállattartás nem kifizetődő, kockázatos. Az ipari méretnek vannak árnyoldalai. Itt merül fel a kérdés, az állatokat tekintsük hús és tejtermelő gépeknek, vagy pedig állítsunk elő mesterséges proteineket, tegyünk hozzá ezt-azt a biokémia boszorkánykonyhájából, és együk ezt a tápot? Vagy csak az maradjon meg, aki meg tudja művelni kis földecskéjét, tud tartani egy tehenet, meg három disznót, a tyúkok elkapirgálnak az udvaron, a libák, kacsák között? Akkor viszont kell egy új Noé és egy új özönvíz, mert ehhez a falusi idillhez kicsit sokan vagyunk.
Még egy megjegyzés, mi a terved a vadonélő ragadozókkal? Az oroszlán is egyen füvet? Vagy ő vadászhat gazellára, mert ott a gazellák, szép, teljes életet élnek, napfényben, füves réten?
Giovanni Alba
@fidem: Nem ködösítek. Idéztél egy cikket, mert a címe kellően sokkoló, én pedig idéztem magából a cikkből olyasmit, ami jelentősen árnyalja a képet. Vagy arra célzol, hogy te a vágóhidak környékét gettónak tartod, ahol tombol az erőszak, már a levegő is mérgező? Bűn és fertő mindenütt. Szerintem vedd fel az alufólia sisakod, csak azt edd, amit magad termeltél. És tényleg, ne ragozd tovább.
Nem ide tartozik, de érdekel. Mi a véleményed a hivatásos katonákról, akiket arra képeznek ki, hogy szükség esetén embert öljenek, bármiféle eszközzel, akár puszta kézzel? Mi a véleményed a kiképző tábor környékéről?
ómió
Akkor, hogy is állunk a "jogállamisággal", efftársak!?
magyar1
@kissé felnőttem: Nálunk csak bűzmirigy ügy volt és emlékezett az előzőre mert nem jó csinálta egy másik. Nem elaltatás.
magyar1
@Giovanni Alba: Kösz, remélem minden tagország magára kötelezővé teszi és ellenőrzi. Nem értem, hogy a zsidók miért csinálnak ezzel ellentétesen, eddig intelligens embereknek tartottam őket míg ezt meg nem tudtam, most már inkább barbárnak.
Giovanni Alba
@magyar1: Mindenütt vannak olyanok (politikusok) akik a vallási buzgalmat napi politikai célok eléréséhez használják fel. Úgy tudom, Izraelben is voltak már, magukat hagyománytisztelőnek nevezők, akik tüntettek ilyen-olyan okokból. Volt is belőle balhé, mert nem a zsidók, úgy általában hangoskodnak, hanem egy kisebbség lép fel erőszakosan. Ne feledkezzünk el a muzulmán szálról sem, ebben most ők is benne vannak. Azért is az a megfogalmazás, hogy a kóser és a halal vágás. Nemzetvesztőnk a zsidók mellett áll ki, mert most oda dörgölőzik, lazán kihagyva a muszlimokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.