A dévai gyermekotthon alapítója arra biztatja az embereket, hogy vegyék komolyan a koronavírust, mert "nehéz tőle megszabadulni".

Böjte atya személyesen köszönte meg Káslernek, hogy elintézne neki a magyarországi kezelést
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Böjte Csabát csütörtökön Budapesten fogadta hivatalában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Ezt követően közös sajtótájékoztatót tartottak abból az okból, hogy a ferences szerzetes felépült a koronavírus-fertőzésből.

A dévai gyermekotthon alapítója elmondta, hogy

novemberben nagyon köhögött. Kásler Miklós felhívta, és észlelte, hogy beteg, ezért intézkedett a magyarországi kezeléséről. December elején jöhetett ki a Szent László-kórházból.

Azért látogatott most el a miniszterhez, hogy személyesen is megköszönje neki a segítségét.

Szép, hogy valaki úgy is számíthat a magyar egészségügyre, hogy nem él életvitelszerűen az országban

- mondta Böjte Csaba.

Kásler Miklós felidézte, értesült arról, hogy a szerzetes beteg. Hallotta a telefonban, hogy a dévai gyermekotthon alapítója komoly légzési nehézségekkel küzd.

A miniszter beszámolt arról is, Böjte Csaba látogatása alkalmat adott arra, hogy megbeszéljék a koronavírus-járvány összefüggését az emberek életmódjával, a szolidaritással, a segítőkészséggel.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.