Azt állította a 25 éves fővárosi férfi az ismerősének, hogy vérdíjat tűztek ki a fejére a verekedés miatt, de ő egymillióért elsimítja az ügyet.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a XXI. kerületi Rendőrkapitányság egy 25 éves fővárosi férfival szemben. 

Egymillióra zsarolta meg ismerősét, miután az verekedésbe keveredett

Fotó, címlapkép: Illusztráció/pixabay.com CCO

"A rendelkezésre álló adatok szerint egy fővárosi férfi 2020. december 27-én telefonon felhívta egy ismerősét, akiről megtudta, hogy aznap verekedésbe keveredett. Azt állította, hogy súlyos sérülés miatt a megvert férfi barátai hárommillió forint vérdíjat tűztek ki fejére, de ő ennek harmadáért elsimítja az ügyet. Mivel nem kapott pénzt, követelését életveszélyes fenyegetésekkel nyomatékosította.

A 25 éves F. Jenőt a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2020. január 4-én fogták el. Kihallgatását követően őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit a bíróság 2021. január 6-án elrendelt.

A verekedés miatt a csepeli rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt folytat nyomozást"

- áll a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.