Eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit – értesült az ATV.

Nem bírt a diákokkal az SZFE vezetése, inkább eladják az épületeket
Fotó: Facebook/SZFE

Úgy tudni, az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

Az egyetem vezetése az ATV-nek írt levelében úgy fogalmazott, az oktatás február 1-el történő újraindítására koncentrálnak, ez pedig számtalan újdonsággal jár majd együtt, mert ahogy fogalmaznak:

"a jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel".

Azt ígérték, mindenkit időben tájékoztatnak majd az újdonságokról, és arról biztosítanak mindenkit, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ez egyszerre siralmas és nevetséges, kb. ugyan úgy mint az orbánkormány!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
TollerBela
Jpgtalannak nem volt jogtalan, sőt ...Az pedig, hogy most eladják az ingatlant, tipikus beszántás. Nincs még új, de a rágit elvetik. Ugyanígy fog járni az összes egyetemi alapítvány is, az értékesebb ingatlanokat egyszerűen eladják, újakat majd legfeljebb silányabb minőségben biztosítanak. Összemegy az egész ...Nem kellene ezt hagyni ! Nem az aljához kellene igazodni !
csipetke
@jesz: 05:41 Tudom,hogy Károlyiék visszajöttek,egy kis lakrészt használnak.A területet a kastéllyal úgy adták az államnak,hogy ott mindig gyerekotthon lesz. A fidesz úgy tűnik,ezt is lesz@rja. Itt az agglomerációban egy ekkora terület nagyon értékes,nyilván azért szórták belőle szét a gyerekeket. De ipari-iskolák is működtek itt, amire emlékszem,varrónő,autószerelő,és még néhány. Sokan jártak ide iskolába a környékről
Aki Én
Sándor Hegedűs!
,, Jeles, szadisták képezték őket, ezt a fiam is elmondta, oda járt eddig."

Ekkora ordas hazugságot. Ez már életveszélyesen beteg.
Nekem is jár oda ismerősöm, szó nincs ilyenről.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.