Ködös, közvilágítás nélküli útszakaszon, láthatósági mellény nélkül, rossz oldalon sétált egy gyalogos Ózd külterületén, akit elütött egy autó. A sofőr elhagyta a helyszínt, majd kisvártatva önként jelentkezett a rendőrségen.

Ezért vegyen fel láthatósági mellényt

Fotó: Police.hu

Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 48 éves miskolci férfival szemben. A 37 éves ózdi gyalogossal szemben pedig szabálysértési eljárás indult.

Az elsődleges adatok szerint a gyalogos 2021. január 9-én 17 óra 30 perc körül a 25-ös számú főúton, lakott területen kívül, láthatósági mellény nélkül, sűrű ködben, sötét ruházatban, imbolygó mozgással gyalogolt az úttest jobb oldalán – a menetirány szerinti baloldal helyett – egy ózdi férfi.

A vele megegyező irányba haladó autó vezetője, amikor észlelte a gyalogost, már nem tudta elkerülni az ütközést, így elsodorta a férfit, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Az autós segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A sofőr a baleset után, mintegy 20 perc múlva azonban önként jelentkezett a rendőrkapitányságon, és elismerte tettét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet arra, hogy a szabályok betartásával a balesetek elkerülhetők, és mindenki hazaérhet:

- A gépjárművezetők mindig az út- és látási, valamint időjárási viszonyok figyelembevételével válasszák meg járművük sebességét!

- A gyalogosok nagy kockázatnak vannak kitéve, ha korlátozott látási viszonyok között közlekednek. A veszélyhez hozzájárul a sötét ruházat, ha lakott területen kívül nem viselnek láthatósági mellényt, és ezáltal szinte teljesen beleolvadnak a környezetbe.

Legyen mindig látható!

Police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Miée''' az segít?? Látható mellényben is elütnek simán. Bunkó soförök vannak ám.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.