A DNS-tesztek térhódítása óta egyre többek kíváncsiak élettörténetük egészen távoli kezdeteire, hogy kitől és egészen pontosan honnan származnak. Van olyan cég, amelyik egészen a származási országig, szigetig, vagy akár egy faluig visszavezeti őseink származását.

Tudni szeretné, hol éltek a felmenői több száz évvel ezelőtt?

Fotó: Pixabay

Míg a legtöbb genetikai eredetet vizsgáló DNS-teszt csak korlátozott mértékben, regionális és kontinentális szinten ad információt az etnikai eredetünkről, addig a GPS Origins teszt (GPS: Geographic Population Structure) több ezer évre visszamenőleg, jóval részletesebben be tudja azonosítani őseink földrajzi eredetét.

Génállomány: egy gén-pool az adott közösségre, csoportra jellemző genetikai információ-gyűjtemény (génállomány), mely a csoporton kívüliekkel nem, vagy csak minimálisan keveredik. Eddig világszerte mintegy 41 ilyen humán génállományt azonosítottak; minden emberi populáció ezen génállományok keverékét tartalmazza. A régmúltban a genetikai keveredés akkor következett be, amikor nagyobb számban költöztek az egyik területről a másikra emberek – például hódítások vagy vándorlások során.

Hogyan működik a GPS Origins teszt?

A teszt a DNS-mintázatunkat vizsgálja és hasonlítja össze több mint 1000, ismert földrajzi területen élő populáció alapján felállított, és több 10000 személyi DNS-t tartalmazó adatbázis mintázataival. Ennek során azt a helyet azonosítja, ahol a genetikai találkozások mintegy 1000-2000 évvel ezelőtt kialakultak.

A régmúltban az egyedi migráció csak nagyon kismértékű volt. Genetikai keveredés inkább akkor következett be, amikor nagyobb tömegben vándoroltak az emberek vagy hódítottak meg területeket. Mivel a beáramló génállomány a helyivel keveredett, a teljes populációban egy új genetikai mintázat jött létre. A GPS Origins DNS-teszt feltételezi, hogy – bár mindenki DNS mintázata egyedi – számos közös jegyet hordoz azokkal a populációkkal vagy törzsekkel, melyekből származik.

A GPS Origins algoritmus megadja az eltéréseket és hasonlóságokat a DNS-ünk és az adatbázisban fellelhető DNS-populációk mintázatai között, és ezeket földrajzi távolságokká alakítja. Ezután, hasonlóan az autók műholdas navigáló rendszeréhez, kiszámolja a DNS eredeti koordinátáit, ami kijelöli azt a pontot, ahol a DNS populációs szinten a legutoljára változott. Ez akkor következett be, amikor két különböző populáció találkozott és létrehozta a különleges DNS-mintázatunkat. A GPS Origins időben visszafelé haladva legalább két időpontot tud azonosítani, amikor a mi DNS-állományunkban a keveredés bekövetkezett. Az eljárás a számítást a szülői DNS minden egyes eleme esetében megismétli.

Ki dolgozta ki?

A GPS Origins™ algoritmust a Sheffieldi egyetemen Dr. Eran Elhaik kutatócsoportja dolgozta ki, akik egyben az eredeti GPS algoritmust is kifejlesztették. A GPS algoritmus az emberek eredetét képes visszakövetni egészen a származási országig, szigetig, vagy akár faluig. A GPS Origins teszt pontosságát az ősi askenázi zsidók DNS mintázata is igazolta; a népcsoport jelenlegi formája a DNS-vizsgálatok alapján mintegy 1500-2000 évvel ezelőtt alakult ki.

Mennyire pontos a teszt?

A pontosság a családtörténettől függ. Ha a szüleink ugyanarról a helyről származnak, vagy ha két különböző területről származnak és családunk között korábban nem volt ismert kapcsolat, a teszt a DNS jellegzetességek alapján az esetek 90%-ában vissza tud vezetni a származási országba. A teszt a kontinenst pontosan azonosítja.

A teljes földi populációra kiterjedő vizsgálat során az algoritmussal a kontinentális eredetet 98%-os pontossággal, a származási országot 83%-os pontossággal, ahol pedig lehetőség volt rá, a származási régiót 66%-os pontossággal lehetett megmondani.

Ha őseink Nyugat-Európaiak és szüleink ugyanabból a régióból jöttek, nem költöztek messzire attól a helytől, ahol születtek, a teszt a származási helyet a DNS jellegzetességek alapján 50 mérföldes pontossággal, gyakran még ennél is szűkebb területen határozza meg.

A teszt eredményei a származást a térképen pontként mutatják. A várt bizonytalanságot a pont körüli kör mérete mutatja – minél kisebb a kör, annál pontosabb az eredmény. A pontosság az adott területen a referenciapopuláció méretétől is függ. Minél nagyobb egy referenciacsoport, annál pontosabbak lesznek az eredmények. A teszt pontossága a referenciapopulációban szereplő emberek számától függ – ami megint csak hasonlóságot mutat az autók műholdas navigációs rendszerével, hiszen az is referenciapontokat használ a helymeghatározáshoz.

Mit jelent a migrációs mintázat?

A migrációs mintázat az az út, amit a DNS-ünk a legutóbbi néhány ezer év során megtett. A teszt addig a pontig követi vissza a migrációs útvonalat, ahonnan az elindult, és megadja az DNS-mintázatunk életkorát is. A teszt ezt az információt mindkét szülői ágra megadja, utalva arra, hol kezdődött el DNS-ünk utazása. Eredményeinket egy olyan riport részletezi, ami feltünteti azt az izgalmas képet, hol és hogyan éltek őseink és milyen körülmények miatt kellett elvándorolniuk. Térképeken tünteti fel a két legfontosabb migrációs útvonalat, egyben leírja, hogyan változtak őseink körülményei, ahogy átszelték egy jobb élet reményében a kontinenseket. A GPS Origins nagyszerű eszköz a családfakutatáshoz is.

Kevert rassz esetén is működik a teszt?

A teszt mindig két vérvonal eredményeit adja meg, aminek durván tükröznie kell szüleink eredetét. A teszt legjobban azoknál az embereknél használható, akiknek a DNS-e nem több, mint két különböző helyről származik; azaz, azoknál, akiknek a szülei különböző helyekről származnak ugyan, de maguk nem kevert etnikumúak. A kevertebb hátterű embereknél; mondjuk, akiknek a négy nagyszülője a földgolyó különböző helyeiről származnak, a teszt a négy hely között fog egy területet megadni.

NLCafé

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.