Miután többedjére is feltűnt a reggeli operatív törzsi ülésen, a kormánylap Magyar Nemzet is rákérdezett arra, hogy mit is keres ott. Kiderült a dolog.

Sokak számára nem volt érthető, hogy milyen megbízatással van ott rendszeresen a minden reggel megtartott operatív törzsi üléseken Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, a hirklikk.hu vasárnap számolt be arról, hogy erre a kérdésükre sehonnan sem kaptak eddig választ.

Kiderült, hogy mit keres Kósa Lajos az operatív törzs ülésein

Kósa Lajos országgyűlési képviselő az operatív törzs tavaly december 23-ai ülésén

Fotó, címlapkép: Facebook/Kósa Lajos

A rejtély megoldásába a kormánypárti Magyar Nemzet is bekapcsolódott, kérdéseikre az érintett politikus a következőket válaszolta:

Az operatív törzset a belügyminiszter irányítja, akinek a munkáját az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága felügyeli, és én vagyok ennek a bizottságnak az elnöke.

Azt is hozzátette, hogy megfigyelőként van jelen az üléseken.

A politikus arról is beszámolt, hogy az üléseket követően Kövér László házelnököt szokta értesíteni arról, hogy mi is történt az ülésen. Arra is kitért, hogy az operatív törzs részéről nagyjából kéthavonta megjelenik valaki beszámolni a honvédelmi és rendészeti bizottság előtt.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Eddig nem merték tőle megkérdezni? Nahát! Ezt a "diktatúrát"!
kissé felnőttem
ez mindent megmagyaráz, akkor értelmesebbet nem leltek? csak kupakot bohózat alap,közép, felső fokon.
nezelodo
Megnyugodtam, hogy a Lala felügyeli a mi biztonságunkat. Arra azért befizetnék, amikor beszámoltatja a Pintért! Lehet, hogy csak annyi lenne a Sanya bá' mondandója, hogy rákiálltana a kupakosra, "hogy áll a sapkája!?".
solidedge
Mivel Kósa harmadik szomszédja vírusos lett, így ő is jogosult az operatív törzsben való részvételre.
Lepényleső
No hiszen,csak ezért? Ám ha már ott van miért nem ő tájékoztatja a nagyérdeműt,
a sorozatos tragikus történésekbe talán legalább vihetne egy kis derűt?
simmering73
Szerepelni szeretne, de nem engedik oda a mikrofonhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.