Koronavírusos Galambos Lajcsi A zenész legalábbis erre hivatkozva nem jelent meg hétfő reggel a Budaörsi Járásbíróságon.

A zenész korábban elmondta, nagyon tart a fertőzéstől, ezért meglehetősen bosszús lett tavaly ősszel, amikor kiderült, perében az egyik vádlott édesapja koronavírusos volt, így megnyílt az esélye a betegség terjedésének – hiszen Lajcsinak és gyengélkedő feleségének, Boglárkának is részt kellett vennie a tárgyaláson. 

Nagyon megijedtem, amikor tapasztaltam magamon a tüneteket. Először hőemelkedésem volt, majd lázam, zsibbadtak a végtagjaim, ezek utaltak a betegségre. Gyorstesztet végeztettem, amelynek vasárnap érkezett meg az eredménye: pozitív lett. Azóta már végeztek rajtam egy PCR-tesztet is, annak az eredményét még várjuk

– mesélte a Blikknek Lajcsi, aki már évek óta küzd a bíróságon, ám igazának bizonyításában több alkalommal hátráltatta már betegség vagy rosszullét.

Galambos Lajos, a gáz-, áram- és vízlopással vádolt mulatós sztár peren kívül megegyezhet az ügyészséggel egy felfüggesztett börtönbüntetésben. Még több sztárhír a ma megjelent Story-ban.

Közzétette: Story – 2019. szeptember 26., csütörtök

A családom jól van, de távol tartom magam tőlük, nem akarom bajba hozni a szeretteimet, vagy adott esetben megfertőzni őket, főleg a feleségemet nem, aggódom érte.

Ezért is döntöttem úgy, hogy egy időre Budapestre költözöm, ha pedig megjön a teszt eredménye és adott esetben pozitív lesz, akkor a családi ház egy elszeparált, külön bejárattal rendelkező részébe költözöm.

Szerencsére alapvetően minden rendben, de meg vagyok zavarodva. Az biztos, hogy jó döntést hoztam, mikor elköltöztem a családomtól, hiszen ez a felelősségteljes viselkedés, hogy óvom őket – fogalmazott Lajcsi.

Címlapkép: Facebook/Story

(blikk.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.