A Palkovics László által irányított innovációs tárcától előbb elvették az uniós pénzek felügyeletét, most pedig egymás után építik le a rendszerben Palkovics fontos embereit.

Palkovics bedobta a törölközőt, de Orbán nem engedi távozni

Tavaly év végén a miniszter megelégelte ezt, és benyújtotta a lemondását – írja a 444.hu.

Orbán Viktor miniszterelnök ezt nem fogadta el, és közölte a miniszterrel: továbbra is számít a munkájára.

A miniszteri székét 2018-ban elfoglaló Palkovics, a kormány erős embere a rá bízott politikai feladatokat kemény kézzel teljesítette.

A CEU kiszorításán már államtitkárként dolgozni kezdett, és a miniszterek közül ő állt bele leglátványosabban a küzdelembe. Lényegében egymaga számolta fel a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek autonómiáját, elmozdította Pálinkás Józsefet a kutatási hivatal éléről, és megfosztotta az intézeteket pénzügyi önállóságuktól.

A kutatóintézetek függetlenségének felszámolása után három héttel Orbán rábízta a felsőoktatási intézmények felügyeletét.

A levegő 2020 nyarán kezdett fogyni az innovációs miniszter körül – a kormány ekkor döntött arról, hogy a Corvinus mintájára több nagy magyarországi egyetem gazdálkodásának felügyeletét is magánalapítványokra bízza. A koncepció Palkovics elképzeléseit tükrözte, de a személyi kérdésekben a miniszter már nem kapott akkora szabadságot, mint amire számított – emlékeztet a 444.hu tényfeltáró cikke.

A legnagyobb csapást, az EU-s pénzek felügyeletének elvesztését, két részletben kellett Palkovicsnak elszenvednie. Októberben a Miniszterelnökségről az ITM-be irányították Ágostházy Szabolcsot, Gulyás Gergely miniszter addigi kabinetfőnökét, hogy Perényi Zsigmondtól átvegye az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkári pozíciót. (Perényi alig kilenc hónap után saját kérésére, egészségügyi okokra hivatkozva távozott. Júniustól októberig Palkovics László közvetlenül irányította a területet.)

Ágostházy azonban gyakorlatilag csak heteket töltött az ITM-ben, mert hamarosan visszatér a Miniszterelnökségre – és viszi magával az államtitkárságot is, azzal együtt pedig az uniós pénzek felügyeletét.

Palkovics számára az egyik utolsó csepp a pohárban az lehetett, hogy karácsony után, egy december 28-i határozatában Orbán Viktor gyakorlatilag azonnali hatállyal felmentette pozíciójából Fauszt Zoltánt, a kiemelt informatikai beruházásokról dönteni hivatott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) egyik tagját. Az NHIT a kormány tanácsadó testülete, amely a 250 milliót meghaladó összegű informatikai beszerzés ügyeiben dönt.

A további részleteket itt olvashatja el.

FRISSÍTÉS: Így reagált Palkovics László a lemondási terveiről kapcsolatos hírekre

Cikk- és címlapkép: Youtube

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
orbán senkit nem enged el nohogy azt mondják, hogy inog a rendszere. Ezért tartja még Káslert és ezért nem engedi el Palkovicsot sem!?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Tönkrevágta az Akadémiát, tönkrevágta a felsőoktatást és most békében elvonulna élvezni a kiérdemelt zsebpénzt?...
Béla333
Jó pénzért elvégezte a mocskos munkát az oktatásban és a Tudományos Akadémiánál, beköltözött a budai várban potyán szerzett lakásába, aztán meg lelépne?
A maffia nem enged...
Jozefina
orbán senkit nem enged el nohogy azt mondják, hogy inog a rendszere. Ezért tartja még Káslert és ezért nem engedi el Palkovicsot sem!?
justhpeter
Palkovics a mindenkinél butább miniszter az Orbán-kormány miniszterei közül. Nam tanult Pokorny, Navracsics, Lázár példájából. Azt felismerte, hogy Orbán mellett szép lehet, de okos nem, ezért vállalta el a csicska szerepet a meglévő, értelemben felettük álló rendszerek lebontásában. Ugyanakkor A Tudományos Akadémia és az egytemi autonómia felszámolásával amellett hogy felszámolta a saját hátországát történelmi bűnt is elkövetett. Nagy gondja lehet azzal kapcsolatban, hogy mely terület lehet ahol a minisztersége alatt nullára csökkent hitelességéből bármennyit is visszanyerhetne.
Nessy
Maradnia kell, mert bár Orbán utasításait hajtotta végre, de a balhét neki kell elvinnie. Orbán soha, semmiért nem vállal felelősséget! Őt csak dicséret illeti s nem bírálat! Káslernek is maradnia kell, amíg teljesen fejre nem áll az egészségügy rendszer, aztán ha nem működik, mert nem fog, akkor ő lesz a bűnbak.
lemming
Ha úgy nézzük, hogy azért kényszerülnek megtartani pl. Káslert és Palkovicsot, mert náluk már csak hülyébbek vannak a sorba, akik szóba jöhetnek, az önmagába minősíti Orbán kormányát.
Ki gondolhatja komolyan, hogy ilyen -, vagy még ilyenebb emberekkel meg tudja valósítani Orbán a jövőre vonatkozó nagyívű vízióit?
Csak dumaszínház!

"Orbánnal példázta a hazugság művészetét a New York Times"
NKF
Honnan szedi Orbán ezt a sok kiváló embert?A volt hadügyes nem tudta,hogy a távcsőről
la lencsevédőt el kell távolítani.Tornából is fel volt mentve,tuti.Aztán a bájgúnár ő vissza -
kivánkozik,kevés neki a teniszütő.Nem mintha szeretném a nagy Összefosás egyletet,
attól a Timikétől mindig felfordul a gyomrom.Meg az egésztől!
kissé felnőttem
na akkor ítt már nem porszem hanem sziklatömbök potyogtak a gépezetbe ujabb pallér akarom mondani pillér megrogyás lassan érkezik a megrovás is haladunk kérem haladunk
kissé felnőttem
@NKF: baráti ajánlások de garancia nélkül
kissé felnőttem
Na most mutasd meg hogy vér is van a purcádba. Már holnaptól be sem mennék ilyen munka légkör mellett. Tudsz kaszálni ott a rét a köbányákat kerüld.
Villamosvezetőnek is elmennék oda nem tolakszik orbán sem.100 18,000 állást hirdetnek Bpesten
Yoda69
Sokat tud. De elobb utobb szethullik a NER magától
jesz
Palkovics egy rendkívül okos ember...mindent tud, ami a rábízott feladatok pontos, alapos, eredményes elvégzéséhez szükséges...sőt többet is..

A mimiszterelnök ezekkel az okos "eszközökkel" úgy bánik, mint egy zsebkendővel...ha használta, de már újra van szüksége, még nem dobja el, de már ott az új...

És itt a bökkenő...ha Kasler nem is, de Palkovics törleszteni fog..nem ezt a bánásmódot érdemli, nem fordulhat elő, hogy bárki is lábtörlőnek használja...látszatra minden úgy működik, ahogy eddig...csakhát a bosszú..az ott figyel a lélek mélyén, és ugrásra készen vár...
kereső
Miután 'akadémikusként" szétverte az MTA-t. Azt minden skrupulus nélkül, de most ,hogy az eu-s pénzek fölötti diszponálást orbán közvetlenül magához vonta (GG-hez kerülés ezt jelenti), most "megsértődött"??? Ami meg az eu-s pénzeket illeti- a következő költségvetési ciklusban irdatlan pénz áramlik a kutatásba- na ezért kell a közvetlen elosztás.Lesz mit ellopni.
ómió
Most aztán "dübörög az efftársi empátia"!
Eladott Ország
Például kezdhetnék azzal, hogy Palkovics mi jogon vett fel évekig havi 800 ezret , zéró teljesítménnyel az akadémiától, meg lakik várbéli lakásában havi 36 ezerért- Ft-ért. Orbanisztánban nincs korrupció, az nem is magyar szó! "Ráestem és véletlenül a vaginájába hatolt a péniszem"...
Pokróc
Nagyon helyes ,még idejében el kell hagyni a sülyedő hajót . ! Üdvözöljük a döntést .
csipetke
Persze hogy nem engedi el. Palkovics a tökéletes orbán-csicska. Minden aljas dolgot megtett,amit orbán parancsolt neki. Lehet,hogy már palkovics is besokallt?
Pokróc
A végén csak a bolond csau klón marad6 .-)
Pokróc
Való világ 2010-2022 -ig aztán Game over .
namihami
Hogy is hangzik az a mondás a patkánnyal és a süllyedő hajóval?
Van, aki ezt előbb felismeri. Pláne, ha az összes fedélzetdeszkát is kihúzzák alóla.
kissé felnőttem
mármeg polkovics cáfolja ? kitaláció , hát ez egy ilyen hebrencs való világ soooooooooÓÓÓ felsőfokon
Lepényleső
Milyen járműnek nevezik ahonnét a rágcsálók egy faja menekülni szokott,- ez esetben fenn nem ez állott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.