Több volt a csalás, mint az életkor, hét rendőrkapitányság körözte a fiatal nőt, aki több mint egymillió forintot szedett össze mások megrövidítéséből.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint 28 rendbeli csalással gyanúsítanak egy 23 éves ceglédi nőt, aki ellen még tavaly novemberben adtak ki elfogatóparancsot, de csak január 11-én kapták el. 

28 rendbeli csalás miatt fogták el a 23 éves nőt – videó

Fotó, címlapkép: Illusztráció/police.hu

A közlés szerint a nő tavaly tavasszal kezdett a csalássorozatba, egymás után verte át az embereket azzal, hogy internetes hirdetésekben különféle portékákat árult. A vásárlók előre elutalták a kiválasztott termék árát – vagy az előleget –, a postaköltséget, ám a várt termék nem jött meg. 

"Legkevésbé rosszul egy játékkonzolt választó nő járt, ő csak a 3.070 forintos postaköltséget utalta át. A legnagyobb összeget egy összteleszkópos kerékpárt „megvásárló” férfitól szakította a csaló, az átveréssel 150 ezer forintját nyúlta le.

A csaló által meghirdetett termékek skálája a videókártyától a játékkonzolon át a könyvcsomagig terjedt. Akadt, aki laptopra, fülbevalóra, karperecre, kerékpárra, márkáspapucsra, cipőre, övre fizetett be – hiába. A nő több mint 1 millió forintot keresett illegális ténykedésével"

- olvasható a közleményben.

A ceglédi rendőrök tavaly novemberben jöttek rá arra, hogy a bűncselekmények mögött a 23 éves P. Petra áll, ám a felkutatását nehezítette, hogy az állandó lakhelyén és ismert tartózkodási helyein nem volt megtalálható, hiába ellenőrizték többször is a rendőrök. 

Emiatt adtak ki ellene elfogatóparancsot, és január 11-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának munkatársai felismerték a fővárosban a nőt, akit addigra már hét rendőrkapitányság köröztetett.

"Az őrizetbe vett, állandó munkahellyel nem rendelkező, megélhetését a bűncselekményekből biztosító P. Petra beismerte a terhére rótt 28 bűncselekmény elkövetését, vele szemben a további eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását"

- áll a közleményben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.