Őrizetbe vette a rendőrség azt a 45 éves hajléktalan férfit, aki a gyanú szerint megölt egy hajléktalan nőt keddre virradó éjjel Salgótarjánban; a kihallgatása során kiderült, hogy meggyilkolt egy hajléktalan férfit is tavaly szeptemberben a városban.

Kalmár Zsolt, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese szerdán online sajtótájékoztatón elmondta: kedd reggel egy férfi jelentette be a rendőrség ügyeletén, hogy hajléktalan életmódot folytató feleségét bántalmazták. Bár a rendőrökkel a mentők is perceken belül a helyszínre érkeztek, és megkezdték az életmentést, a nő a helyszínen meghalt.

Az ügyben ezután halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen. A bűncselekménnyel gyanúsított 45 éves hajléktalan férfit két órán belül elfogták. M. Szabolcs több késszúrással ölte meg a nőt hétfő este 10 óra és kedd reggel között egy híd alatt, a Vásártér közelében.

A férfi kihallgatása során beismerte az emberölést, részletes beismerő vallomást tett, és emellett egy szintén hajléktalan férfi tavaly szeptemberi megölését is a rendőrség tudomására hozta. A gyanúsítottal együttműködve megtalálták az áldozat holttestét – közölte Kalmár Zsolt.

A 45 éves férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. January 20., 06:30
Szerdán beköszönt a felmelegedés
Szórakozás - 2021. January 19., 21:17
Miley Cyrus mostantól csak nőkkel randizik