Egyre többen szeretnék beoltatni magukat – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik: egyre többen szeretnék beoltatni magukat

Jelenleg vizsgálják, hogy a 18 éven aluliaknál mennyire hatékony a koronavírus elleni védőoltás, de még eltarthat egy ideig, amíg eredmény születik – mondta Szlávik János.

Közölte, hogy a vakcinát gyorsan fejlesztették ki, ezért nem volt idő például arra, hogy a gyerekeknél megvizsgálják az oltás hatékonyságát.

Bár már tartanak az erre irányuló vizsgálatok, csak a következő hónapokban, években születhet döntés arról, mi lesz a gyerekek oltásával – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a gyerekeknél ritkán okoz a koronavírus súlyos megbetegedést, de előfordul, ezért a teljes immunitáshoz meg kell fontolni a gyermekek oltását is.

A főorvos beszélt arról is: az emberek egyre inkább szeretnék beoltatni magukat, és szerinte a következő időszakban emelkedik majd az oltási hajlandóság, ha a lakosság azt látja, hogy a már beoltottaknál nem lépnek fel súlyos mellékhatások.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Azt jó lenne pontosan tudni, hogy a tű behatolása előtt össze kell-e csippenteni a bőrt, vagy úgy oltakozni, mint a Tisztifőorvost oltotta egy főember. Az ő esetében a fertőtlenítés után simán betolta a felkarjába a tűt, oszt hadd menjen..ennyi.

Azt mondják hozzáértők, hogy nem szabad csippenteni a bőrt, csak simán betolni.

Akkor miért csippentik sok helyen?
ómió
Csak nincs mivel, mert a brüsszeli efftársak "ráérnek"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.