Fontos, hogy rend és tisztaság legyen Magyarországon – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Vácrátóton, ahol csaknem hárommillió forint kormányzati támogatással számol fel illegális hulladéklerakókat az önkormányzat.

Rétvári: fontos, hogy rend és tisztaság legyen Magyarországon
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Rétvári Bence a térség fideszes országgyűlési képviselőjeként az egyik lerakó mellett tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány támogatásával Vácrátótról 200 köbméternyi illegális hulladékot szállíthat el az önkormányzat.

Úgy fogalmazott: a környezetvédelemről nem csak beszélni kell, hanem cselekedni is, nem elég az, ha valaki a pártlogóját zöldre festi, vagy a közösségi médiában a környezetvédelemről ír.

A kormány soha nem látott mértékű 13 milliárd forintos programmal járul hozzá az illegális hulladéklerakók felszámolásához – emelte ki.

A program célja, hogy megszűnjenek a környezetet szennyező, sok helyen utak mentén, erdőben, különböző elhagyatott részeken található illegális hulladéklerakók, ahová egyebek közt már nem működő hűtőszekrényeket, mosógépeket, televíziókat, illetve bútorokat és más hulladékot is leraktak. Hozzátette: ezeket a kormány és az önkormányzatok egy átfogó programban együtt számolják fel.

Spiegelhalter László (Fidesz-KDNP), Vácrátót polgármestere elmondta: a mintegy hárommillió forintos kormányzati támogatásból kilenc illegális szemétlerakóhelyről szállítanak el több mint 200 köbméternyi hulladékot.

Emellett az önkormányzat vállalta, hogy a közkedvelt illegális szemétlerakóhelyeken vadkamerákat és figyelemfelkeltő táblákat helyeznek ki – közölte a polgármester.

(MTI)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Ez a szarhalmaz beszél rendről, tisztaságról.
értem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
durbincs
@sgl: @sgl: megint az eszét csillogtatná,maga feketeszenes 50IQ-s bánya-gyik, +bánya Teréz: @Béla333: @Béla333: ?
durbincs
@bencemacska: maga lebukott,s leszerepelt ,rúzsos férfi ? hónapokig bujkál ? azt most Abortált ? intelektualisan apadt ?
@bencemacska: A gyülekezet papjának,a reábizott hivek zaklatása+hágása + zabigyerekcsinálása,az Isteni küldetése?
Mert Már Maga Sátánt Szolgálja ?
azt @bencemacska: hát maga meg melyik helyi-bányás vizeldébe nőtt fel ? 1000km-re -ákkcentussal, pár marék banyiért ?
Idiotikában-abnormáliában ,a hol ez a rettenet sokbün-teljesen természetes ? söt dicséretes ?
Azt @bencemacska: mert maga is csak 1 abortált ? 1 intelektuálisan apadt,s lokális kis hülye ? @csak húgyos...: sal ?
@Pálinkás Pál: Palika virítson már ? még ha nehéz is a repedt agyával ? jó udvari-budin született,oxigényhiányosan ?
@kula -ba meg mártva ?
@solidedge: amaga szerencséje meg ? az igen repedt agya ? látványosan ? mint csak a lent soroltak ?
@Eladott Ország: na befutott az Echo-Tv- s is, ki csak hajnalig nézi ? azt most reggel + dől belőle az 50 IQ-s hülyeség ?
persze 1 bánya I-P-rül az előző fent nevezett 50IQ-s hulladékokkal ? @simmering73: @Mirabilis: @nezelodo: 3in klónók ?
@nezelodo: ha maga a bányába A "Sarki - Fény" ? akkor milyenek lehetnek a többiek ?
@Clavigo: @ila51: @Eladott Ország: @nusika: @Szeparepa2: @simmering73: @Peller Anikó: @Sámannus: ?@kishonda: @cikicakk55: @Borsodi: @Eladott Ország: @I Duddits.: @papa.49: ?@Józsipapa.: @Jozefina: ?
@silber13: @karma1: @volvós: @maci0427: @szép új világ: @laja70: @Cicamama55: @bencemacska: @Jozefina: ? @SystemError: @kokopelli: @colibri: @jesz: @dissamy.: @namihami: @tulpan.: @teuton: @nemkati: @Nessy: ... ?
@Horizont: @Dr plágium: @csak húgy.: @silber13: @solidedge: @SystemError: Pedofil@görbetükör: @Aki Én: ... ?
@nevemnick: ? @Yoda69: @tudode: @jesz: @simmering73: @Aki Én: @Lepényleső: @lusta: @namihami: @nusika: ?
@Pálinkafőző Rézüst: @Dr.Doktorovics trinitron.: @Macskaszem: @advocat: @colibri: @Jozefina: @relatív: ... ?
@Maxipocak: @Nyírfa.: @szegfue: @Klubtag.: : @bakcsubakka: @vacsi.: @grincss: @nemfideszes: ?
durbincs
@kula: @kula: megent kakaoscsigának képzeli magááat ? 50IQ-s csatornatöltelék ?
durbincs
@DR Eric CARTMEN: =@Gazella: mondja maga persze ezt ? a " csak gyárilag hülye " mi ? lentről a bányából 4.elemivel ?
kidagadt nyaki erekkel , a csillébe-guggolva ? +@Horizont: @Horizont: Ótvar , Agyilag zokni ? +@jesz:= @sgl: ?
durbincs
@silber13: ha elfogyott a Dianna ? @csak húgy...: gégén vizeli ? azt ez a @Aki Én: meg majd csapkodja a hátát közben ?+@Horizont: @Horizont: Ótvar az Agyilag zokni ?+ @Yoda69: bukot bányás űrtakony = @Szeparepa2: ?
durbincs
@kokopelli: @sgl: mert lehet maguknál a gyomros után is obégatnak ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.