A Vas utcai épületegyüttes egy részét kapná meg az egyház.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi vezetése a Magyarországi Református Egyháznak (MRE) adná a Vas utcai épületegyüttes egyik részét, amelyben az Ódry Színpad is van.

A lap szerint erről már előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások a kuratórium és az egyház vezetése között.

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. szeptember 30., szerda

A lap egyébként visszaadásról ír, mert az ingatlan eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének a székháza volt és a protestáns helyőrségi templomnak is helyet adott. Az épületet 1950-ben államosították, majd kamaraszínháznak építették át és 1959-ben nyitotta meg kapuit az Ódry Színpad. Azóta az SZFE tulajdonában állt az épület.

Címlapkép: Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem

(magyarnemzet.hu)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Görények, ha elfogadják!!! Ez már nem az egyházról szól!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Shikari: Neked is jó reggelt Seggfej. .. Nem sikerült haza menned a hétvégén,,oláh ,, ? Otthon is utálnak már ?
Nessy
@Shikari: Érdekes, anno miért tudtak olyan sorozatokat, filmeket, tv játékokat készíteni, ami a tv ültette a fél országot? Talán akkor kissé mások voltak a nézők igényei, és olyan emberek csinálták, akik értettek hozzá. Most erre van nézői igény. Hogy ez miért alakult így, és miért lesz egyre alacsonyabb a színvonal, egy érdekes kutatási téma.
kereső
"Azt állítják, hogy a mai Ódry Színpadnak helyet adó épület eredetileg a Keresztyén Ifjúsági Egyesület Nemzeti Szövetségének székháza volt,
és benne protestáns helyőrségi templom is működött, majd az ingatlant 1950-ben államosították, nyolc évvel később kamaraszínháznak építették át, s mai nevét 1959-ben kapta, azóta pedig az épület a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdona.

Csakhogy ez – tudtommal – egyszerűen nem igaz. Az ingatlan ugyanis sohasem volt a Magyarországi Református Egyház tulajdonában, azt csak használták, ám az ingatlan a főváros tulajdonát képezte. Másrészt milyen alapon „szolgáltatná vissza” a kuratórium az ingatlant, amikor a „visszaszolgáltatások”, azaz az egyházi ingatlanok rendezésének kérdése 2011-ben végleglegesen lezárult?" -Gábor György
kereső
A fentiek fényében érdekelne, hogy az egyházak hány olyan épületet, vagyontárgyat "kaptak vissza", amely sohasem volt a tulajdonuk, azt csak használatba kapták valamikor.
solidedge
Vigyázat az egyházzal. Ahol eddig befolyást nyert csak gazdagodott és elnyomott. Ahol igazán meg lehet gyalázni a Bibliát, az egyházon belül keresendő.
csak úgy....
@solidedge: talán ezért is imádja a volt kisztitkár az egyházat ,föleg a roma katolikust,mert ott csúrran-cseppen az áhitat .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.