Joe Biden megválasztott amerikai elnök csütörtök este bejelentette, hogy 1,9 billió dolláros gazdaságösztönző csomagot kezdeményez, amelynek keretében finanszíroznák a nemzeti oltási programot, valamint sok amerikai 1400 dolláros értékű csekket kapna.

Biden stábjának közleménye szerint a kongresszus decemberben végrehajtott – hasonló célú – kétpárti akciója jó irányba tett lépést volt, de az csupán előleg volt.

„Versenyt futunk az idővel, miközben a további kormányzati segítség hiányában a gazdasági és közegészségügyi válság egyre súlyosabbá válik. Az iskolák a következő hónapokban nem nyithatnak ki biztonságosan, és továbbra is lassan halad az oltások beadása”

– olvasható a közleményben.

Az újabb ösztönző javaslat híre hetekkel azután vált ismertté, hogy a kongresszus decemberben elfogadott egy közel 900 milliárd dolláros ösztönző programot, amely növelte a munkanélküli ellátások mértékét és sok amerikainak 600 dolláros segélyt küldött.

Az amerikai gazdaság a lassuló fellendülés jeleit mutatja, miközben emelkedik a munkanélküliség, az egészségügyi rendszer pedig alig képes megbirkózni a koronavírusfertőzöttek növekvő seregével. Biden javaslatát valószínűleg néhány republikánus törvényhozó ellenezni fogja. Ennek oka leginkább abban rejlik, hogy a csomagban olyan demokratikus politikai prioritások is vannak, mint a minimálbér emelése.

A tervezett 160 milliárd dollárt különítene el az oltóanyag-programra, 170 milliárd dollárt az iskolák újbóli megnyitására és egybillió dollárt a közvetlen segítségnyújtásra, ideértve a munkanélküli-segélyeket is.

Bidennek a hatalomátadást lebonyolító törzse szerint a gazdaságösztönző program ugyan becsvágyó, de megvalósítható, megmenti az amerikai gazdaságot, és kezd csapást mérni a vírusra. A kongresszusnak gyorsan kell cselekednie annak érdekében, hogy a dolgozó családok, közösségek és kisvállalkozások túléljék a járványt – hangsúlyozták a közleményben.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Migráncsfoglalkoztatás nélkül nem fog menni! Aztán "utánam meg az adósság..."!
nemkati
@ómió: Ahol nem lopják el az állami vagyont, ahol felismerik, hogyan kell eredményesen kezelni az egészségügyi és a gazdasági válságot, ott ez a ráfordított összeg többszörösen megtérül, nemhogy adósságot generálna.
Persze, Biden előtt még 4 év van, de pl. 0rbán előtt már csak 1, és a hatalmas adósságot és államháztartási hiányt szépen ráhagyja az őt kirugdaló következő kormányra.
ómió
@nemkati: Ahol "nem lopják el az állami vagyont"? Nem baj, hogy Amerika fuldoklik az államadósságban? Vagy, amit Biden majd "rátesz", az már "baksis"? Nálunk meg államadósság 2002.: 8000 milliárd, 2010.: 22000 milliárd! A növekmény 14000 milliárdból viszont nem vettek, nem építettek és nem támogattak senkit, semmit! Talán erre utaltál az "ellopják"-kal? Hát, hacsak úgy nem! Azóta meg ez az összeg a gigaadósság évi 1000-1500 milliárdos kamatterheivel növekedett! Szóval, ez a "ráhagyja" még mindig a "Zorbánra" hazudandó?!
csak úgy....
@ómió: @durbincs: a kettö kretének gyöngye...,ezekre kár a szó.
csak úgy....
orbán ,biedennel szemben ,folytatja az isteni (templom építés) és a sportos (stadionizálás) projektet,mert ö csak ezekben látja a jövöt. szegény magyarország ,szegény magyarok!
nemkati
@ómió: A 2010-es államadósság a világgazdasági válság következményeként ugrott meg, de 0rbán még így is jó állapotban vette át a kormányzást 2010-ben, ezt ő maga is elismerte. Hanem ami azóta történt, az igencsak magyarázatra szorul, különös tekintettel arra, hogy azóta dől a pénz az únióból, amit 0rbánék mind lehívtak amit lehetett, és szépen el is tapsolták, vagy értelmetlen, vagy 0rbánék saját klientúrájának gazdagítására, de nem az ország fejlődésére, vagy az uralkodása alatt egyre több és egyre jobban elszegényedő százezrek, milliók támogatására.

Kicsit tanulmányozd a következő ábrát:
www.portfolio.hu/img/upload/2019/08/adossag190821ketto-20190821.png
nemkati
@durbincs: Ez a honlap mindenféle híreket szed össze. A hozzászólás a témákhoz lehetősége nem a hozzászólók minősítése céljából adott, hanem az események megítélésének megbeszélésére.
Neked, azon kívül, hogy az egyes hírekhez nincs mondanivalód, csak annyi a megjegyzésed, hogy mocskolod a hozzászólókat. Pedig mivel itt téped a szájadat, nyilván te is utána tudsz járni, rá tudsz keresni az eseményekre.

Legalább egyszer próbáld meg, hogy a témához szólsz hozzá, függetlenül attól, mások mit írnak.
ómió
@nemkati: A 2010-es államcsődveszély Böszméék "mintagazdálkodása" - tudod: az "elkúrtuk! Nem kicsit! Nagyon!" - következtében alakult ki és ugyanez hozta a fejünk búbjáig történt eladósodásunkat is! A válság mindenkit sújtott, de államcsőd csak dilettánsékat fenyegette! Mint pl. minket! Évekig! Mert kölcsönt nekünk pénzpiacon már a kutya se adott! Ezt a "mintaetalont" Orbán, ugye, csak "elismerhette", ha nem akarta a "pénzpiaci pozíciónkat" tovább rontani - már, ha azt egyáltalán még lehetett volna! Az Uniótól jövő pénz meg - ami csak töredéke az uniós multik által innét kipumpált profitnak - ne hazudd rájuk, nem a "Zorbánék eltapsolására" szolgál, hanem pályázati pénz, amire cégek pályázhatnak adott célok megvalósítása érdekében! Azoknak az államháztartáshoz semmi közük! Nem baj? "Egyre jobban elszegényedő százezrek"? Ők nyilván akkor "gazdagodtak" - tapasztalattal(!) - amikor Böszme vezéredék lenyultak tőlük egy havi fizut meg 1-2 havi nyugdíjat! Ugye? Most meg, hogy Magyarországon 10 év alatt megduplázódott a megelőző 65 év átlagbére "egyre jobban elszegényednek százezrek, milliók"! Ugye? Bődületesebben aljas hazugságaid nincsenek még? Az Athina Híradó tuti vevő lenne rájuk! Látom, annak "archívumából" is linkeltél!
ómió
@csak úgy...: Bolsi elmebetegként így "látod", fajkretén!? És se pirula, se vakcina nem hoz néked jobbulást? Akkor, értem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.