Ócsa térségében egy korábbi balesetben érintett járművek állnak a leállósávban Röszke felé a 33-as kilométernél.

Az Útinform péntek reggeli jelentése szerint az alábbi a helyzet az utakon:

Az M5-ös autópályán, a Röszke felé vezető oldalon Ócsa térségében a 33-as km-nél korábban egy kisteherautó egy trélerrel ütközött össze. A pályazárat feloldották, a sérült járművek már csak a leálló sávot foglalják el.

Reggel 5 órakor pedig ilyenek voltak az útállapotok az országban:

Országszerte borult, felhős az idő. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá Ajka és Eszteregnye térségében szállingózik a hó, Székesfehérvár térségében havazik.A gyorsforgalmi- és a főutak burkolata a preventív védekezés nyomán nagyrészt sónedves, Sarkad térségében vizes, Zala megyében, továbbá az ország középső részén elszórtan száraz a burkolat. Hasonló a helyzet a mellékutakon is, csak Sarkad térségéből jeleztek latyakos szakaszokat.

A látási viszonyok szinte mindenütt jók, de Berettyóújfalu térségében ködfoltok nehezítik az előrejutást.

Általában szélcsend van, vagy gyenge a légmozgás, de Komárom-Esztergom megyében, illetve Vác környékén közepes széllökések is előfordulnak. A hőmérséklet -8 és 0 fok között változik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.