Hiába érkezett bejelentés Ujhelyi Istvántól a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához, amiért a Magyar Távirati Iroda úgy közölt fotókat a Velencei Filmfesztiválon díjazott magyar alkotókról, hogy nem látszódott a képeken, hogy ők "Free SZFE" feliratú pólóban jelentek meg ott, a Médiatanács nem látott okot arra, hogy vizsgálja az MTI fotókiadási gyakorlatát.

Még tavaly szeptemberben történt, hogy Velencei Filmfesztiválon több magyar alkotó Free SZFE feliratú pólóban jelent meg, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat a színművészeti egyetem hallgatóival, akik akkoriban kezdték tiltakozásukat az intézmény privatizálása és új vezetése ellen. A magyar alkotókról számos képet kiadott az MTI is, amikor Mundruczó Kornél filmjét is díjazták. A képeket nagyobb nemzetközi ügynökségektől vették át.

Csakhogy kizárólag olyan képeket közöltek, amelyeken nem látszanak a pólók, és így a rajtuk lévő felirat sem.

Korábban Ujhelyi István szocialista EP-képviselő tett bejelentést az NMHH Médiatanácsánál, hogy szerinte cenzúra történt, és az MTI megsértette a közszolgálatisági kötelezettségét. Az NMHH elutasította a beadványát, mert nem tartotta magát illetékesnek az ügy kivizsgálására.

Az állami hírügynökség korábban nyilvánvalóan politikai okokból cenzúrázta az SZFE mellett kiálló Mundruczó Kornélról készült fotókat. Ez nemcsak, hogy etikátlan és botrányos, de szembemegy a közszolgálatiságról szóló törvénnyel is. Az ügyben bejelentéssel éltem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál. Nemrég megjött a válasz az állami hatóságtól. Nem leptek meg…

- írta ma reggel Facebook-oldalán Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő.

Az állami hírügynökség korábban nyilvánvalóan politikai okokból cenzúrázta az SZFE mellett kiálló Mundruczó Kornélról...

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2021. január 14., csütörtök

A Médiatanács a 444 szerint azzal indokolta a vizsgálat elutasítását, hogy

nem tartja magát illetékesnek az ügyben.

A 444 hozzáteszi, hogy a vizsgálat elmaradását különösen érdekessé tette, hogy a héten a szabadeuropa.hu oldalán részletes cikk jelent meg arról, hogyan korlátozták az MTI-nél 2010 óta egyre szigorúbban a fotósok és szerkesztőik munkáját a lapnak nyilatkozó újságírók szerint. A cikkből többek között kiderül, hogy a kormány tagjairól egyre kevesebb képet készíthetnek, és egyre többször csak a Miniszterelnökség fotóit vehetik át; illetve arra kötelezték őket a lap szerint, hogy a menekültválság idején nőkről és gyerekekről ne készítsenek képeket. Illetve megemlítenek a cikkben egy esetet egy a járvány kapcsán készült fotóval összefüggésben is. 

Az MTI fotóit nézegetve az a kép alakul ki az emberben, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés hibátlanul zajlik. A képek szerint a kórházak jól felszereltek, az egészségügyi dolgozóknak minden védőfelszerelés már a kezdetektől a rendelkezésére állt; rengeteg adomány érkezik rendszeresen a kórházakba, melyeket katonák is védenek

- fogalmaz a Szabad Európa

2020. március 25-én egy sorozat részeként olyan fotót közölt az MTI, melyen egy pár, a Szent László Kórháznál földre dobott gumikesztyű látható.

A közölt képet az MTI később visszavonta, a fotószerkesztőség vezetőjét pedig felmentették szerkesztői posztjáról a lap szerint. A Szabad Európa forrása szerint a felmentés oka az volt, hogy olyan képet engedett megjelenni, ami „nem megfelelően jeleníti meg a koronavírus elleni védekezést”. Az érintett szerkesztő fotósként továbbra is az MTI-nél dolgozik a lap szerint.

Forrás: 444, Media1, Szabad Európa

Címlapkép: Mundruczó Kornél. MTI/AP/Joel C Ryan

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TollerBela
Tobzódik a hülyeség ...Csak ki ne hagyjuk a következő lehetőséget a felszámolásukra !
ómió
Még, hogy nem látszik egy "bolsi verbung"!! "Hallatlan"!
Nessy
Mondjon már valaki egyetlen esetet, amikor a Média tanács nevű gittegylet bármiben elmarasztalta volna a királyi médiát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.