Az egyik legveszélyesebb manőver miatt vesztették életüket.

Előzés miatt halt meg a négytagú család Győr közelében – megszólalt az egyik hozzátartozó
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, egy négytagú család – apa, anya, tinédzser lányuk és kisgyermekük – halt szörnyet a 813-as számú úton, Győr közelében.

A rendőrség ma további részleteket közölt, az eddigi adataik alapján a személyautó vezetője hibázhatott.

A 40 éves férfi során a főúton egy előtte haladó jármű előzésébe kezdett, azonban a manőver közben – egy jobbra ívelő útkanyarulatban – a szemből érkező, szabályosan közeledő járműszerelvénynek ütközött, majd kigyulladt.

A baleset következtében a sofőr és három utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A Blikk megszólaltatta a balesetben elhunyt 19 éves lány apai nagymamáját:

Évi a fiam és a volt menyem kapcsolatából született, idén érettségizett volna. A papának el se mertük mondani, mi történt, kell néhány nap még, hogy eláruljuk: Évi nincs többé. Nincs egy hete, hogy itt volt nálam, pont itt, a konyhában beszélgettünk arról, mennyire imádja a kisöccsét. Boldogan mesélt a nagy álmáról, hogy érettségi után virágkötő szeretne lenni. Nem hiszem el, hogy Évi nincs többé, naphosszat csak sírok, hogy soha többé nem hallhatom a hangját, nem láthatom már a kedves mosolyát

- nyilatkozta a megtört nagymama.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsó
Jaj de szomorú ez. És nem a balesetre gondolok, hanem a tetves Blikkre, ahol gyászoló idős asszonyokat zaklatnak egy nappal a haláleset után, meg a szegény elhunyt lány naaaaagy álmára a virágkötő tanfolyamról, a családfőre, akinek pénze egy biztonságos autóra nem volt, mégis vagányul vezetett, meg szerencsétlen asszonyra, aki teljesítette szépen a női princípiumot, minden új tartós kapcsolatba szült egy gyereket, de rászólni már nem mert az “urára” hogy lassan hajtsa azt a roncs taligát legalább akkor, mikor a gyerekek is ott vannak, biztos nem akart átesni a vak komondoron utána. Szépen összefoglalva Orbán Magyarországa egy történetben.
Yoda69
Resztvetem a gyaszoloknak, szornyu tragedia.
namihami
A gyakorlati oktatás elsőnapján és aztán még többször elhangzik, hogy kanyarban (!!!) előzni tilos! De már az elméletin is tananyag.
És még mindig nem rögzül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.