A Demokratikus Koalíció (DK) petíciót indít, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) – jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Már biztos, kitört a vakcinaháború: a DK petíciót indít a kínai oltóanyag ellen

Varga Zoltán azt mondta, a kormány láthatóan eldöntötte, hogy az EMA által nem ellenőrzött, bizonytalan hatékonyságú, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani.

"Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen", ezzel a kormány nemcsak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még inkább alááshatja az oltásokba vetett "amúgy is elég ingatag" bizalmat

- fogalmazott.

Mivel a DK fontosnak tartja, hogy minél többen beoltassák magukat, szeretné megakadályozni, hogy a kínai vakcina kormányzati propagálása miatt még jobban csökkenjen az oltási hajlandóság. Ezért online petíciót indítanak szombaton, amelynek a szövege úgy hangzik: "Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség".

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
előbb a 133 "bátor naplopó" kapjon pici occó kínai vaccinát!!! ha megmarad jó, ha nem akkor mi nyertünk!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@verőce21: ,,A főcímhez: Ha demokrata lennél, akkor mindkét oldalon elítélnéd, ha visszaéléseket tapasztalsz."

Verőcéhez: Ha demokrata lennél, akkor mindkét oldalon elítélnéd, ha visszaéléseket tapasztalsz.
GeoCravker
Szeretném látni Karikó katalin cégének a hivatalos nyiatkozatát arról, hogy sem a munkájuk, sem a kutatásaik során még egy kínai törlőkendőt sem használtak. Valamint semmi olyan anyagot, vegyszert, segédeszközt, amelynek a gyártója kínai érdekeltséggel (tulajdonrésszel pl. ) bír.

Rögtön utána a pártfegyelemből promotálók (ez esetben a DK) azon nyilatkozatét, hogy amennyiben a módosított örökítő anyag beadására visszavezethetően bármilyen autoimmun folyamat elindul, netán tíz év múlva háromfarkú gyerek születik, akkor a teljes kártalanítási költséget viselik. Az erkölcsi és morális felelősséggel együtt természetesen.
Yoda69
Mivel Covid oltasi igazolast kell a jovoben felmutatni az utazaskor, igy nagy esellyel nem utazhatnak majd Unioban azok akik az unio altal nem engedelyezett vakcinaval oltatjak be magukat. Vajon ezzel szamoltak a fideSSes eszlenyek?
verőce21
A conte kormány figyelen kívül hagyva, hogy a szicilíai 5000 fős kínai kisebbségük már beoltatta magát kínai vakcinával és igen jók a betegségi mutatóik (5 fő).
Ahelyett hogy felkérte volna őket, hogy segítsenek a Kínai vakcinát gyorsított ütemben engedélyezni azzal hogy engedik az EÜ megfigyelésüket, vizsgálatukat, inkább azzal foglalkozik hogy a Vám és Pénzügyörséggel kutatja át a Kínai konténereket "illegális vakcina után".
Nyírfa
@kereső: 16. 13.20

Igazad van. Ugyan már aláírtam, de ennél több kell!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.