A Szeged Televíziónak nyilatkozott Duda Ernő virológus professzor, aki nyíltan kimondta: a kínai vakcinák elmaradottak, technológiájuk messze van a Pfizer–BioNTech-félétől és a Moderna által gyártott oltásokétól. „Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával” – mondta Duda Ernő.

Forrás: szeged.hu
Feltöltő: ibn Said
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ibn Said
Én nem támogatom a kínai vakcina használatát!
ibn Said
Szombaton a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) közleményben azt kérte, a 60 év felettieknél is csak olyan oltóanyagot lehessen használni, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is jóváhagyott:

„Elfogadhatatlan, hogy bizonytalan eredetű és a klinikai tesztek tanúbizonysága szerint jóval kisebb hatásfokú vakcinákkal kívánja beoltatni a kormány az idős generációt. Külön riasztó, hogy olyan vakcinát szándékoznak alkalmazni, amelyek elölt vagy legyengített vírust tartalmaznak, hiszen ez az oltási szövődmény kockázatát és a szervezet jelentősebb megterhelését jelenti egy már eredendően veszélyeztetettebb korcsoportnál, azaz az időseknél” – fogalmaztak a közleményben.
csipetke
Hajrá orbán-hívők! Lehet menni a kínai oltásért,amit a gazdi szereztetett be,gondolom,jutányos árért.
Azért mi,a nagy többség várunk a pfizerre,vagy a modernára. Remélem,orbánt a kínaival fogják oltani kamerák előtt,hogy mi is lássuk,milyen bátor. Az emberek nem hülyék, ki a fene fogja magát ezzel oltatni?Valószínűleg itt fog rohadni a lélegeztető/horkolásgátló kütyük mellett a raktárban,amíg el nem tudják ajándékozni mittomén,Albániába,vagy Bulgáriába
kereső
Még azt sem lehet mondani, hogy "óccó kinai xar"- mert 5x drágább, mint a pfizer, és 3,5x mint a moderna.Ráadásul egy fapados megoldás- rengeteg ismeretlen mellékhatással, amelyekre bizonyára szüksége van a 60+ krónikus betegeknek.Orbán és mindenki aki ezt idehozza és támogatja először is xarjon sünt, másodsorban- találkozunk Hágában!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.