A 25 éven aluliak SZJA-mentessége volt az egyik téma péntek este a Hír TV-ben, ahol az SZFE újdonsült tanára, Velkovics Vilmos beszélgetett Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet munkatársával arról, mekkora segítség lehet ez a fiataloknak

– írta meg tegnap a 444.hu.

Kapcsolták Bóka Bencét, akit Velkovics úgy konferált fel, hogy „23 éves, és már dolgozik, tehát van önálló bevétele”.

Bóka a veszprémi önkormányzat ifjúsági referenseként mutatkozott be, azt azonban ő, és Velkovics is elfelejtette megemlíteni azt, hogy egyben a Fidesz ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak a közép-dunántúli elnöke is.

Bóka a megszólalásában agyondicsérte a kormány döntését, és elmondta, az SZJA-mentesség fedezheti a havi benzinfogyasztását vagy a telefonszámláját

Gyakorlatilag szerintem ez egy komolyabb fizetésemelésnek ér fel.Örülök, hogy ilyen kormányunk van, aki támogat minket, fiatalokat, ellenben a baloldallal, akikre mi soha sem számíthattunk, mi fiatalok, de szerintem az idősek sem.

Velkovics megkérdezte tőle azt is hogy, tervezi-e igénybe venni a többi családpolitikai juttatást. A válasz: természetesen!

Forrás:444

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Maximum évi 5 ezer forint megtakarítást érhetnek el. Ezzel nem lehet megvenni a fidesz-kdn-én kívüli fiatalokat!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
a látható/élvezhető anyagi előny majd csak a következő adóév után lesz kézzelfogható...de lesz.
Jozefina
Maximum évi 5 ezer forint megtakarítást érhetnek el. Ezzel nem lehet megvenni a fidesz-kdn-én kívüli fiatalokat!!!
cikicakk55
Szerintem elég nagy hum-bug ez az egész. A fiatalok egy jó nagy része tovább tanul az érettségi után,Ők kb 24 éves korukig tanulnak. Egy évig élvezhetik az adómentességet. A szakiskola után( fiam 22 évesen lett szakápoló) 3 évig kapja az adómentességet,de ugye a fizetés a letöltött évekkel emelkedik. Egy kezdő Ápoló egész más bért kap,mint egy 10-20 éve dolgozó. Természetesen örülök ennek is,mert sokat számít ez is,főleg a kezdőknél,de kicsit lehetett volna azon a határon tolni is,hogy a fiatalok házasodási kedve is javuljon. Nem vagyok örök elégedetlenkedő,de nem tudok már hinni ennek a bandának,hogy csupa emberségből is képesek valamit csinálni.
simmering73
Egy egyetemista, ha rögtön kap állást max 3 évig "élvezi" ezt a határtalan nagylelkűséget, aki 18 évesen munkába áll - ha nem rögtön munkanélküliként kezdi az életet - legnagyobb részét minimálbérre vagy részmunkaidőre jelentik be.
solidedge
A Fidesz folyamatosan hazudik, csúsztat, félretájékoztat, megfélemlít. Az alacsonyabb intelligenciaszinttel rendelkezők a célpont, nem kis eredménnyel. Ha IQ szinthez kötnék a választói jogokat, a Fidesz tábora jelentősen megcsappanna.
kereső
@Jozefina: Ehhez tegyél egy nullát, ha a fiatal a bttó. ksh-s átlagbért kapja(nem kapja!!!). Na de ezzel nem ez a probléma. Az a probléma, ha a fiatal erre a kvázi megnövelt nettóra vesz fel hitelt az életkezdéshez- mert most elbirja a törlesztőt. Viszont, ha el kezd szja-t fizetni, akkor már necces lehet a hitel törlesztése. Ha a pénzügyi tudatosságban élen járnánk, sokan nem dőlnének be ennek, és sokan nem vennének fel erre a nettó keresetre hitelt. Sajnos Magyarországon nem ez a jellemző. Ha valaki meg felsőfokú képzés után ,diákhitellel a zsebében kezd el dolgozni, a diákhitel törlesztés el is viszi a szja kedvezményt.
kissé felnőttem
aki még hisz a mesékben majd fel és rá ébred
ómió
És egy "gonosz fidelitas"-os már nem dícsérheti? Csak az efftársi nyugdíjlenyulást?
Málna
@Jozefina: Évi 5 ezer? Havi 5 ezernél is jóval több.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.