Azok után, hogy Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője bekussoltatta a Momentum elnökét, Fekete-Győr András a Facebookon tett közzé egy kihívást írta meg a Telex.

Két nap alatt a második fideszes csinovnyik próbál keménykedni velem, miután világossá tettem, hogy Orbán Gáspár brit elitképzését nehogy már mi, tisztességes magyarok fizessük a dúsgazdag édesapja helyett

– írta a lap információkra hivatkozva a Momentumos politikus.

Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre – de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula?

– írta Fekete-Győr András.

Budai szombati posztjában hosszasan értekezik a katonai élet szépségeiről, megkérdőjelezve, hogy Momentum politikusai tudják-e, mit jelent a katonai hivatástudat és a hazaszeretet.

Korábban pedig Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ajánlotta fel Fekete-Győrnek, hogy legyen a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katonája.

Forrás:Telex
Kép:Momentum

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Te cicus, ne legyél már ennyire hülye! Horizontot próbálod kikezdeni, miközben azokat a nagyképű senkiket véded, akik képesek voltak tornából felmentettnek nevezni a momentumosokat? Erre Fekete-Győr elfogadja a kihívást, ezek a senkik lapulnak a gazban, te meg a kihívást elvállalót nevezed hencegőnek?
Nem kicsit vagy te összezavarodva. Sziszi a maga nagy arcával a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkáraként úgy érzi, minősítgethet másokat, a katonaéletet ajánlva nekik. Ő, pont ő aki egy katona karikatúrája.
"Egyfajta erőnlét de nem kimondottan katonai követelmény. Futni aki többet edz mindenki tud. Én is az elemi és középiskolai időmben sportszerűen futottam de attól még nem voltam katona...szerintem csak villogni szeretett volna egy keveset.
...már az is megkérdőjelezi a katonai jellemét hogy ilyen izgága ugribugri...még árnyékában sem hasonlít egy katonára."
Mesélj már egy kicsit, te mikor és hol voltál katona, hogy ilyen határozottsággal nyilatkozol a katonai jellemről?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ugyan már! A Fideszes mocskoknak csak a pofájuk nagy, az is csak akkor, ha lopni akarnak!
Egy Nulla Benő mindegyik!
Csizmás Kond
Most ez a nyikhaj azzal dicsekszik hogy milyen gyorsak a nyúltalpai ?
fergeteg
Itt nem fogsz kormányozni te kis SZDSZ-es senkiházi.
nezelodo
Ez az Budi az a derék fiú, aki bevádolta a katonatársait a honvédségi lakások jogtalan előnnyel való megszerzésével, holott ő maga is úgy szerzett lakást?
Na, holnap meg a Bayer fog ordítozni a potya Vár-beli lakások megszerzőivel szemben, utána pedig a haza vérplazmakészletét elkótyavetyélő feleségét tűzi a tolla hegyére, aztán elszáguld a szlovák rendszámú luxusautójával Lipótmezőre
Csizmás Kond
@Horizont: Egyfajta erőnlét de nem kimondottan katonai követelmény. Futni aki többet edz mindenki tud. Én is az elemi és középiskolai időmben sportszerűen futottam de attól még nem voltam katona...szerintem csak villogni szeretett volna egy keveset.
...már az is megkérdőjelezi a katonai jellemét hogy ilyen izgága ugribugri...még árnyékában sem hasonlít egy katonára.
Csizmás Kond
@Horizont: ...mikor mondtam hogy ők a katonai példaképek ?
Csizmás Kond
@Horizont: ...és mitől rögögsz ? a saját hülye eszmefuttatásaidon ?
Csizmás Kond
@Horizont: ...hol mivel védtem őket ?...és ha jól emlékszem sokszor mondtad hogy vasárnap főzöl...szerintem ma pálinkát főztél és sokat kóstolgattad.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Te cicus, ne legyél már ennyire hülye! Horizontot próbálod kikezdeni, miközben azokat a nagyképű senkiket véded, akik képesek voltak tornából felmentettnek nevezni a momentumosokat? Erre Fekete-Győr elfogadja a kihívást, ezek a senkik lapulnak a gazban, te meg a kihívást elvállalót nevezed hencegőnek?
Nem kicsit vagy te összezavarodva. Sziszi a maga nagy arcával a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkáraként úgy érzi, minősítgethet másokat, a katonaéletet ajánlva nekik. Ő, pont ő aki egy katona karikatúrája.
"Egyfajta erőnlét de nem kimondottan katonai követelmény. Futni aki többet edz mindenki tud. Én is az elemi és középiskolai időmben sportszerűen futottam de attól még nem voltam katona...szerintem csak villogni szeretett volna egy keveset.
...már az is megkérdőjelezi a katonai jellemét hogy ilyen izgága ugribugri...még árnyékában sem hasonlít egy katonára."
Mesélj már egy kicsit, te mikor és hol voltál katona, hogy ilyen határozottsággal nyilatkozol a katonai jellemről?
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Te Jani, te se legyél hülye...idézz hol védtem és kit ?...de ha nem tudsz idézni akkor tényleg hülyék vagytok mindketten.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Igazad van bundás, elismerem, nem védesz te senkit, csak mocsok módon beszólsz annak, aki kiáll a saját érdekében. Igazad van, a beírásodban nincsen semmi pozitívum, nem állsz senki mögé, senki mellé, éppen csak azon gúnyolódsz, hogy valakiben van tartás, és áll a kihívás elé.
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: .Szóval ha igazam van akkor húzz a picsába és ne nyálazz folyton utánam.
Csizmás Kond
@Horizont: ...azt nyikhajozok le akit akarok...és te abból azt értesz ki amire képes vagy...amúgy tőlem akár a szoknyád alá is bújtathatod azt a idegbajos négergyőrt mert nem érdekel...esetleg neked okozna örömet...
Béla333
Budai időközben bátran megfutamodott. Hiszen Budai csak a pofáját járatja, de ha tenni kellene valamit, az már nem megy.
Sámannus
Halálra röhögöm magam ezeken a löttyedt fidesz fosfingokon. Szilike állítólag lőtt a Leopárddal, mert be sem kellett neki szállni a tankba joystickkal, mert ahhoz hogy beszálljon ketté kéne vágni a tankot, vagy le venni a tornyot róla. úgy tudom akkor ez a zsírpacni így nem nagyon vitézkedhet a délceg hordójában. A lövészeten csak azt demonstrálták vele, hogy ilyen rettenet alaktalan zsírpacni is harcolhatna otthonról a karosszékből.
Budi Gyuszi meg az aranyozott klotyójával valóban katonás gyereknek hat, külön ha tökeit is úgy fényezi mint a harciasságát. biztosak lehetünk benne igazi hazafasz ez a két muki. Ugranak mindenre ami mozog, mert jól fizetik őket
Nessy
Száz szónak is egy a vége, érdeklődve nézném ezt a futóversenyt! Németh Szilárd, amint gyorsabb tempóban gurul, mint ahogy Fekete Győr fut! Azért Némethet, és Budait önkéntesként még kutya menhelybe se foglalkoztassák!
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Cicus, ha már ennyire beleéled magad, akkor elsőbb vegyél már egy nadrágot magadra, utána hörögj. Nyugodjál le, oszt' egyél nokedlit, akkor majd megnyugszol. Vigyázz magadra, ritka az ilyenfajta zsigeri gyűlölködő, mint te. Persze a fajtádból egy is éppen eggyel több a kelleténél, de van hasznod neked is. Nem sok, az igaz, de van. Tökéletes elrettentő példa, szinte mindent megtestesítesz, ami egy normális, értelmes embert taszít.
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Nézd Jani, addig amíg nem veled foglalkozok, nem rólad írok addig szerintem semmi közöd...tehát ha a véleményed van az ne az én beírásom után legyen hanem a cikk után...és ne fajtázz baszki, hanem előbb nézd meg a te fajtádat, a te baráraidat és magadat aki csak arra képes hogy mást piszkáljon ...írj a cikkhez véleményt és ne a más faszán lógj folyton.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Azt nevezek bundásnak, akit akarok, annak szólok be, akinek akarok, ne egy nadrágtalan cicmarek akarja már megszabni, hogy én mit tehetek! Mennyire tetszik ez neked? Nem mintha érdekelne, de te írogatsz ilyeneket, és ez engem bosszant. Ez meg téged nem érdekel, tehát elmehetsz a sarokba duzzogni. A cikkhez annyi hozzászólásod volt, amennyi a tyúkeszedből kitellett, de az önérzeted aztán egetverő. El kell keserítselek, hiába fújod föl magad, ugyanaz az ázott cicus maradtál, mint amikor bemásztál a kalap alá.
Elismertem, hogy nem védtél te senkit, csak gúnyolódtál azok, akinek volt bátorsága felvenni a kesztyűt, de nem meséltél arról, hogyan is néz ki szerinted az igazán jellemes katona.
A piszkálódásról van első kézből szerzett tapasztalatod, hiszen napi rendszerességgel alkalmazod.
Terelsz, személyeskedsz, de ha szembe jön veled ugyanez, akkor már prüszkölsz.
Csillapodj. Ha már lesz nadrágod, a kályha se lesz annyira forró.
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: ...tudod mit Jani...szólj be a picsába...pá.
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: Csak csínján cicmic, ne húzd fel az orrod nagyon, csak egy kicsit kaptál vissza abból a sok "jóságból" amit olyan nagylelkűen szórtál boldognak, boldogtalannak. Megbántottalak? Ne sírjál, lesz még.
Csizmás Kond
@Horizont: ..mindenkivel úgy beszélek ahogy ő velem...most akkor ki a bunkó ?
Gazella
Sose szerettem ezt a fekete cucikát, de most kivételesen igazat adok a fiatalembernek.
Mi a retkes heteóért fizessen már a nép?!! Fizesse a dagadék a gyereke tandiját!
Én se ingyen tanítatom a gyerekemet!
Gyurka80
@Horizont: Huszonéves nyikhajt hasonlítasz erőnlétileg ötvenessel, normális vagy?
Gyurka80
@Gazella: Emlékszem veres jancsi szoci pézügyminisztert kérdezték a fiai-ról, azt válaszolta ők miért ne nyerhetnének pályázatot?
Jozefina
A fidesz-kdnp közpénzett elhízott egysejtüeit F.Gy lekörözné e szigetfutásban, de ha ki mernének állni egy nyilvános vitára még ott is. Pedig jó lenne edzésbe lendülniük, hogy legalább 2022-ben futni tudjanak!!!
kakambuki
Na és?? Az egyik "csinovnyik" meg fogathajtó versenyre hívta ki és meg Fegyőrt.
Aki Én
@fergetegesen idióta: Te miért vagy állandóan vérsuttyó pacalcsicska?
Te nagyon buta fideszes vagy.
Lepényleső
Mintha nem volna mindegy a bán mely mellényzsebéből vágja ki a stekszet,
hiszen vélhetően mindegyikben a magánosított közpénz talált rejteket?
Málna
@Gazella: Na, mesélj, mennyiért taníttatod a gyerekedet?
karma1
Ha itt sokaknak azzal van gondjuk, hogy nemethsziszi meg a budigyuszi mar milyen ven faszok, es hogy a F.Gy milyen fiatal, es hogy a katonasag nem futkosasbol all , azoknak van egy rossz hirem: (bar nem szeretem Feketegyort egyaltalan) nem ciki, hogy ezt a ket nagyszaju majmot kihivja egy futasra, mert a katonasagnal bizony az egyik legfontosabb eronleti edzes a futas - aki ezt nem tudja vegigcsinalni a fizikai adottsagai miatt, azokat az olyan agyberendezesu majmok, mint sziszi - aki szerintem siman elgyalogolni se tud 50 metert se, nem hogy FUTNI -, szivatna, csicskaztatna.
Amikor nagypofaval budigyuszi behivna Fekete -Gyort 3 hetes katonai kikepzesre, akkor egyaltalan nem a kikepzesen lenne a hangsuly, hanem a szisztematikus szetszivatashoz, csicskaztatashoz - nem csinalnanak semmi mast FGy-vel sem!.
De van egy meg rosszabb hirem a ket ven hulyenek: ezt a kihivast akar Gyurcsany Ferenc is megtehette volna, mert ezt a ket hulyet meg o is siman lefutja - ahogy rendszeresen meg is teszi a Margitszigeten.
Szoval, nagypofajuak? Mehet a buli? Van nyulcipotok?
karma1
@Pegero: keresd meg, mi tart vissza? Ha annyira duhos vagy, akkor van a Momentumnak szekhaza, ahova bejar dolgozni Fekete-Gyor, lesd ki vard meg, usd le - ilyen egyszeru!
Ja, ha meg nem vagy erre hajlando, akkor ne jarjon feleslegesen a pofad
Gyurka80
@Horizont: Te elfogult vagy , tehát nyalonc. Én tárgyilagos vagyok!
Gyurka80
@Horizont: "Huszonéves nyikhajt hasonlítasz erőnlétileg ötvenessel, normális vagy?" Ebben mi nem tárgyilagos? Ez bizonyítja, hogy te vagy a nyalonc!
tudode
Nem csak a két erőfitogtatónak, az egész galerinek nem ártana gyakorolni a futást, mert már régen kitelt a becsületük!!!
,
A felcsúti nemzetvezető is inkább a lábteniszt a nyúltalpakra válthatná, a hasra esés helyett:
.
---- „A magyarok életében különösen fontos a sport” – Orbán Viktor januárban már lábteniszezik
A miniszterelnök évzáró interjút adott a Nemzeti Sportnak.
.
ripost.hu/politik/insider/a-magyarok-eleteben-kulonosen-fontos-a-sport-orban-viktor-januarban-mar-labteniszezik-2-2709343/
----------------------------------
.
A lábtenisz megvót? a többi cuccot elvitte a vírus, vagy ki, mi kik, mik?
NKF
Ezek a 2%-os pártocskák osztják az észt!Kurvára okos mind.Igaz,sajnos a Fidesz sem szűkölködik szarháziakban!Azért a nagy Összefosás jobban áll!
Gyurka80
@Horizont: Te naggggyon ooookooosss vagy !
Gyurka80
@Horizont: Minden h@lye azt hiszi okosabb a másiknál!
Gyurka80
@Horizont: Okosabbnak hiszed magad nálam, ergó abba a csoporba tartozol "Minden h@lye azt hiszi okosabb a másiknál!" kapisgálod?
Gyurka80
@Horizont: Mi köze Orbánnak ahhoz, hogy h@lye vagy?
Gyurka80
@Horizont: Az én nyelvem a számban van, de a tied amint látszik gyurcsányiéban!
Gyurka80
@Horizont: Összevissza hadoválsz.Te hogy tapasztaltad? Látod milyen idióta vagy? É persze okosnak képzeled magad, hát persze ez a libsik fő jellemzője.
Gyurka80
@Horizont: Öreglány és okosság (inkább demencia!)? Hahaha de vicces kedvedben vagy!
Gyurka80
@Horizont:Ki osztogatja mára a jelzőket ezt írtad:"te csak simán egy orbán fanatista vagy.Nálad okosabb vagyok ez tény" Pápá te demens vénasszony!!!
gazdag dezső
Sajnálatos,hogy emberek hogy kivetkőznek emberi mivóltukból .Leállatiosodva üzengetnek egymásnak !! Hallatlan !! Attól,hogy más,és más véleményen vannak emberek ,attól még lehetne emberies,kultúrált módon is üzenni egymásnak .Az meg külön szomorú dolog ,hogy az ilyen leveleket engedik megjelenni !! Nagyon szomorú műveltségi alacsony színvonal !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.