Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál.

Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét

- jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta:

a külügyminisztériumban is "égtek a vonalak", európai politikusok kérdezték, "mi ez", és miért nem tudnak róla.

Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot. Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott:

mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel.

"Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek" – fogalmazott az államtitkár.

Magyarországon az oltás önkéntes

- emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy – amint ő is tette – regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Aki regisztrált, előnybe kerül

- jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: "minden élet számít!".

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Szigetváry Zsolt

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Tudjuk Tamás és használhatatlan lélegeztetőgépekért is! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Tudjuk Tamás és használhatatlan lélegeztetőgépekért is! =))
Clavigo
Te ökör...!! A kinai , denevérzabáló haverjaid most rendeltek a BionTech-től 100 milla vakcinát.. Legalább fognád be a pofád te zacsinyaló büdös bunkó..!
csipetke
Csak a címre:- Sorbaállnak mi?A köztudottan csak 50%-os hatásfokú vakcináért?Csak az elmebetegek.Az is köztudott,hogy az emberek nem bíznak a kínai oltóanyagban,akkor kit is fognak vele beoltani?A pfizer egyhetes csúszását miért nem lehet kivárni?Az ilyen kapkodó akciók miatt egyre kevesebb az emberek bizalma a kormány,azaz orbán iránt.
solidedge
A valószínűlegen van a hangsúly. Vagy igen, vagy nem. Ez nem más, mint a magyar intézkedés mosdatása.
teuton57
A nagy hazugsaggyartas közben azert hireket is kellene olvasni:
1. Az EU csak olyan vakcinakat enged be az EU-ba, amiket bevizsgaltak. NEM magyar lefizetett "szakemberek"!
2. A kinai vakcinat mar megtvette Brazilia es kiderült rola, hogy igen rossz hatasfoku, mint a magyar kormany altal vasarolt gagyi maszkok a tavasszal, amik a gyarto közlemenye szerint nem is egeszsegügyi celra keszültek! De jo volt penzmosasra, a közpenz atcsorgott maganzsebekbe...
kissé felnőttem
szarzsákocska én meg neked nem hiszek mert hazugsággyár vagy finoman fogalmaztam pedig
Gazella
Meg van a nap röhögése cikk ;) :D
Mi van tomicicuka tán előkaptad a homokos górcsövedet és körül lihegted a világot? :D
Semmit se hiszek neked tomcicurka!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Nem igazán mi lehettünk az elsők, tegnap 9.50 perckor a belgrádi repülőtérre érkezett a kínai vakcina szállítmány első adagja.
Jozefina
Menczer hol ált sorba, hogy ennyi kevéske jutott a fejébe??? Méghogy európa sora áll kínában!!! Röhely!!!
Józsipapa
tomika, kis seggnyaló - olvasd el Duda Ernő
virológus véleményét a kínai vakcináról, hogy
miért és milyen aggályai vannak jelenleg !!
és ajánljad a kormánytagok figyelmébe,
hogy jelenleg miért aggályos a beszerzés;
ha a vakcina vizsgálata dokumentálva lesz a
gyártó részéről, és a hatóságok ez alapján engedélyezik akkor jöhet az országba...
de azért az is rizikós, hogy a kormány ezt a
vakcinát a krónikus betegeknek és a 60 éven
felülieknek szánja...
a hatékonysága miatt, ami 50 % - a brazilok
visszaküldék !!!
JÓ LENNE HITELES TÁJÉKOZTATÁST ADNI, A
MINDENKORI JÁRVÁNY HELYTETRŐL
DE EZ VALAHOGY LASSAN EGY ÉVE NEM SIKERÜL !!!
Béla333
Aki nem az ellenőrzött Uniós csatornákon keresztül szerzi be a vakcinát és az nincs engedélyezve az Unió által, akkor annak csak egy oka van: a Fürkésző korlátlan kasszával indulhat a beszerző körútra, ahol senki nem ellenőrzi (egyenlőre) hogy mit vettek és mennyiért.
Magyarán: lophatnak mint az állat!
Ez a maffiaállam!
RonaGyuri
ja és még egy, pontosabban kettő "apróság":
a kínai vakcinát meg sem próbálták tesztelni 60év felett,
és arról sincs adat sem a kínai, sem az orosz vakcinára vonatkozóan, hogy 18 év alatt tesztelték-e!!! =))
kokopelli
@RonaGyuri: ..a német BioNTech vagy a ami Pfizer azonnal megvizsgálja,ha a ferdeszeműek üzletelni akarnak
a vakcinával ! Biztos nem tetszene nekik! (;-()
kereső
Az anyád kinja áll sorba, te hülye riporter.Mert Szerbiában oltanak vele, az már európa szerinted?Mi uniós tagállam vagyunk, azon belül iis a schengeni övezethhez tartozunk, ha nem tudnád.Az unió pedig nem tárgyal kinával a vakcináról. Csak ti- mert toporzéknak telhetetlen a zsebe, meg a bendője.
tudode
Rendes körülmények között a tintanyalóknak, és a politikusoknak a járványkezelésben semmi keresnivalójuk nem lenne, ha nem hasaltatták volna el az ÁNTSZ-t is:
.
magyarnarancs.hu/belpol/kis-janos-ez-a-tragedia-szemely-szerint-orban-viktor-lelken-szarad-234434
.
KJ: Orbán ellenzékből megbuktatta az egészségügyi reformot „az egészség nem üzlet” demagóg jelszavával, kormányra kerülve pedig magára hagyta az egészségügyet. Tíz éven át a füle botját sem mozgatta, miközben folyamatosan zajlott a kórházi orvosok és szakápolók menekülése külföldre, a magánszférába vagy más szakmába, a maradék független sajtó pedig tele volt kórházi fertőzésekről, a sürgősségi ellátás katasztrofális állapotáról szóló beszámolókkal. A tények tagadásán kívül egyetlen dolog jutott az eszébe: centralizálni, centralizálni, és még jobban centralizálni. Volt egy jól szervezett tisztiorvosi hálózatunk, elismert szakemberekkel, laboratóriumokkal, önálló hatósági jogkörökkel. Az ÁNTSZ a saját szakmai normái szerint, autonóm intézményként működött. Sikeresen szétverték, a maradékát besorolták a humánerőforrás-minisztériumba. Maradt nekünk Müller Cecília, háta mögött két rendőrtiszttel.
Ha Orbánnak éppen szüksége van a járványügyi és virológiai szakemberek tekintélyére, összehív néhányat közülük, hogy rájuk hivatkozhasson. Ha nem tetszik neki a szakvéleményük, szóba se áll velük, a papagájkommandója pedig reggeltől estig hajtogatja a parlamenttől a bulvárlapokig, hogy: „Rrrriogatás! Rrrriogatás!” A nyár végén, amikor a járványügyi adatok romlása már jelezte, hogy nyakunkon a második hullám, Orbán nagy mellénnyel bejelentette, hogy korlátozásokra semmi szükség: van elég kórházi ágy és lélegeztetőgép, mindenkit meggyógyítunk. Csak sajnos hiába az ágy és a lélegeztetőgép, ha nincs hozzá szakápoló és orvos, aki a beteget ellássa, ha a betegnek egy hétig kell várnia, amíg megérkezik hozzá a mentő, és mire kórházba kerül, már mehet is a lélegeztetőgépre
----------------------------------
.
Ezen még a...
tudode
Befejezés:
..
Ezen még a Magyarország megjelenítéséért felelős tótumfaktum sem léphetne át!
.
A vakcina zűrzavarral ráteszik a járványkezelés "i-"jére a pontot!
namihami
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: 18.19: Az, hogy a nagyszláv illúzió világában élő Szerbia kínai vakcinát vesz, az kb. annyira erősíti az általuk gyártott, de Európában nem hitelesített anyagot, mint a szintén hasonló paraméterekkel és hitelesítéssel bíró orosz termék. A megbízhatósága azonos.
Egyik kutya...
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@namihami: Na nehogy azt hidd nekem kellene a kínai, csak közzé tettem amit olvastam. Legalább európai emberek le lesznek tesztelve Szerbiában. Gondolom ők sem rajonganak érte.
gina
A jó édes anyád áll sorba te barom, melyik ország az: románia bulgária ??? hazudjatok a zsebetekbe agyhalott szemetek, a ti hibátok hogy nem rendeltetek időben az EU tól ne fogjátok másra mocskos férgek--- a kinaival oltassátok be a családotok,, és az összes fideszes idiótákat... a nép nem akarja !!!
karma1
Mennyire lehet szar az a kinai oltoanyag, hogyha a szinten velejeig korrupt jair bolsonaro is azt mondja mar ra, hogy szar? Pedig aztan bolsonaro is hulyere kereshette magat a "bo'ton", az tuti, kulonben a Pfizerbol vagy a Modernabol szereztetett volna be...
Legyen mar vegre eleg a magyarok szisztematikus kiirtasabol , te goreny!
jesz
a professzor úrnak nem jutott hely? ...mert most nagyon ellentmond...ki kellett volna vinni, oszt venni neki csattogós lepkét...( a 24 számjegyet a szárnyára írni)
Sámannus
Mondjuk akik ismerik a gyártmányukat, azok már több oltást is javasolnak a védettséghez. Ha nékem beadnak két placebót akkor mehetek Szent Spítyuhoz reklamálni. Várjuk má ki míg felfuttatják a normális vakcina készítését.
Nessy
Menczernek komoly virológus szakvizsgája lehet! De legalább is egy orvosi diplomával biztos rendelkezik az Ecseriről! Vagy csak a politikai tisztánlátása tökéletes? Adassa be magának és családjának a kínai vakcinát!
kereső
Fosun sanghaji székhelyű gyógyszercég szerdán bejelentette, hogy százmillió dózis koronavírus elleni vakcina behozataláról kötött megállapodást a német Biontech gyógyszergyártóval, amely az amerikai Pfizerrel közösen fejlesztette ki oltóanyagát.-gondolom, az elitnek.
Yoda69
"mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel"

Great Wall, Forbidden City, Terracotta Army csak hogy parat emlitsek.
Yoda69
@kereső: Ez mar a masodik tetel amit az amcsiktol vesznek. Korabban mar vettek 70 ezer darabot, a komcsi fovezetoknek. De hat bagy a part, meg a slepp ezert tobb jo minosegu vakcina kell nekik. A por nepnek jo lesz a kinai vakcina is, amit a 3. vilag orszagainak szannak, plusz Magyarorszagnak.
verőce21
Az ellenzéknek az a szar oltás amit épp lehet kapni. A lényeg nehogy Orbán gyorsan megoldja a problémát mert még a végén hősként kerül ki az egész mizériából.
Gauntlet
hülyeségből olimpiát nyernétek - bár lehet hogy nem mert hülyeségből kifolyólag el se indulnátok !!!
lemming
Menczer "csicska" Tamás mostanra valószínűleg még gusztustalanabb hazudós gazember lett, akik úgy tűnik nem állt sorban sem ész-, sem erkölcsi nívó osztáskor.

Menczer "csicska" Tamás nyilvánvalóan nem keresztény (értelmileg, érzelmileg) és a Gulyás "vizahulla kinézetű" Gergely által emlegetett morális fölény rá sem igaz, ahogy a jobb oldalon grasszáló csicska siserahadra sem.
kokopelli
MIért nem a budapesti "kínai piacokon" vesznek? Biztos van már ott is "1a" minőség!
sokanvagyunk
@Nessy: (23:47) Műsorvezető - úgy látom, nem tud kibújni belőle. :D
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@verőce21: Lehetsz tesztalany , csak bátran előre a sor elejére a másik 133 bátor majommal.
ómió
Hát, ha nem is egész Európa, de egy tucat ország biztos! Ha megfelel, majd velünk együtt!
kokopelli
@kereső: egy kis olvasás közben "derült ki",hogy az USA-Moderna 600millió vakcinát szállít Ny-Európába,az
Astra Zeneca 30 milliót az NSzk-ba,és BharatBiotech indiai gyára szintén több tízmilliót Ny.Európába! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.