Az egészségügy újjáépítését sürgette hétfőn az MSZP országgyűlési képviselője, bírálva, hogy az elmúlt tíz évben a sportra fordított kiadások 458 százalékkal, míg az egészségügyre fordítottak csak 49 százalékkal emelkedtek.

Bangóné Borbély Ildikó az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy az egészségügy átalakítása nem várhat.

Az egészségügyi rendszer újjáépítésére van szükség, mert csak akkor biztosítható a gyógyulás esélye mindenkinek, ha van elegendő orvos, ápoló és eszköz; ha rendelkezésre áll a tisztességes fizetéshez, az eszközök beszerzéséhez szükséges pénz; ha önálló minisztérium, kompetens kormánytag felel az ellátás megszervezéséért.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az egészségügyi rendszert érintő kritikáik soha nem az egészségügyi dolgozóknak szólnak, hiszen csakis az ő kitartásuknak köszönhető, hogy a rendszer még nem omlott össze.

A bírálat csakis a körülményeknek és az azokért felelős Orbán-kormánynak szól

- közölte.

Az elmúlt tíz évben az egészségügy bizonyos területeiről folyamatosan forrásokat vontak ki, miközben sportra, stadionokra jelentősen több pénzt fordított a kormány. Míg 2011-ben a sportcélú kiadások 99,5 milliárdot tettek ki, addig 2019-ben ez az összeg már több mint 555 milliárd forint volt. A növekedés mértéke 458 százalékos volt, miközben az egészségügyi kiadások csak 49 százalékkal emelkedtek.

Felhívta a figyelmet egy tavaly decemberi közvélemény-kutatásra, amely szerint a válaszadók 88 százaléka azt akarja, hogy a kormány sokkal több pénzt fordítson az egészségügyre.

A válaszadók kétharmada támogatta az Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője által indított kezdeményezés, az európai egészségügyi unió megvalósulását, amelynek célja, hogy felszámolja az egyenlőtlenségeket a tagállamok közegészségügyi rendszerei között

- mondta.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
kb századjára látható ez a felvétel akkor vagy ez csak egy reklám kép se beteg se ápoló vagy " elment a kútágas maradt csak a kútja hívasd a törvénybe ha tudod Werbőczy "
Nessy
Viccel az MSZP? Most bontják le végképp!
jesz
Baszki a rendszerváltás óta újjá akarják építeni, ami Kádár alatt nem sikerült...ha Horn alatt, vagy utána nem sikerült egyik kormánynak sem, akkor most fog? Amíg az orvosbárók nem engedik, addig nem is lehet...Kásler a háttér ehhez.

Nyilatkozott egy dandártábornok, hogy majd most lebuktatják a hálapénzt követelőket, vagy azt aki adja...erre van a hálapénz-kommandó...

Nahiszen...az érdekes lesz...Debrecenben kezdhetik..ha merik.
rokker33
Az mszp szerint újjá kell építeni azt az egészségügyet amit amúgy az mszp kezdett el lerombolni és a Fidesz csak folytatta!Majd kíváncsi leszek mit alkot az összefogás, ha ők nyerik 22 öt!
ómió
Jöhet az új széfbeszerzés, kórházbezárással?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.