Hazánkban az első 120 ezer beoltott ember egyikénél sem jelentkezett heves allergiás reakció – jelentette ki a Metropolnak dr. Szlávik János, aki a vakcinával kapcsolatos tévhiteket is eloszlatta.

A szakember szerint nem érdemes különbséget tenni az oltások között, a vírustól ugyanis mindegyik egyformán megvéd, és ez most a legfontosabb. Itthon a hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalom, gyengeség voltak az eddigi leggyakoribb mellékhatások

A világon a legtöbb koronavírus elleni oltást eddig Kínában adták be, ott már több millió embert beoltottak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig egyik vakcina sem járt több szövődménnyel, mint a korábbiak. Amerikában az oltás 100 ezerből mindössze egyetlen esetben váltott ki heves allergiás reakciót, itthon pedig 120 ezerből egy súlyos allergiás reakciót sem észleltek. Az eddigi leggyakoribb tünet, amit itthon jelentettek, az az izomfájdalom volt, az is elmúlt 24 órán belül 

– mondta a Metropolnak dr. Szlávik János. 

Szlávik János most eloszlatta a vakcinákkal kapcsolatos tévhiteket
Kép:MTI

Szlávik János a vakcinával kapcsolatos tévhiteket is eloszlatta.

TÉVHIT: „Fiatal vagyok és egészséges, nincs szükségem az oltásra”

– A vírus sokaknál tünetek nélkül van jelen, ám nem tudhatjuk, hogy akinek átadjuk, vajon túlélné-e a betegséget.

Azok, akik a jövőben biztonságosan szeretnék meglátogatni szüleiket, nagyszüleiket, mindenképp oltassák be magukat

– javasolta a főorvos.

TÉVHIT: „A vakcina legyengíti az immunrendszert”

– Ez nem több, mint egy hangzatos oltásellenes szlogen. Ráadásul éppen az ellenkezője igaz, a vakcina ugyanis felvértezi a szervezetet egy olyan betegség ellen, amibe a világon már közel 2 millióan haltak benne.

TÉVHIT: „Meddőséget okoz”

– Az óriási ostobaságokat mindig nehéz megcáfolni, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy az oltás kizárólag az immunrendszerre hat, a női ivarszervekhez az égvilágon semmi köze.

Forrás:Metropol

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A vírus kirobbanásakor is milyen őszinték és nyíltak voltak a kínaiak. Igaz, Szlávik? Miért is ne hinnél nekik?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
moareka
Semmit sem oszlatott el, csak nem meri kimondani, amit Duda prof és Jakab prof ki mert mondani, elavult és 70%-os védettséget ad!
Peller Anikó
@moareka: "mostanáig a magyar állam mindig a világon elérhető legjobb minőségű oltóanyagot biztosította. Most ennek a bizalomnak a megingatásával játszik a kormányzat"

www.msn.com/hu-hu/hirek/other/k%C3%ADnai-vakcin%C3%A1t%C3%B3l-v%C3%A1rja-a-j%C3%A1rv%C3%A1ny-gyors-legy%C5%91z%C3%A9s%C3%A9t-a-magyar-korm%C3%A1ny/ar-BB1cRzUI?ocid=msedgdhp
Peller Anikó
@nemkati: csak vélemény (a Pfizer oltáshoz):
1. nem gondolom, hogy sokkal veszélyesebb lenne, a Karikó oltás akár ötször nagyobb immunválaszt generál mint a vírusfertőzés.
2. egy ideig védelmet nyújt a vírusfertőzésből való kigyógyulás, de az oltás az előbbi alapján biztosabb lehet.
3. biztosan elkaphatja, nem ez a lényeg. A kérdés az, hogy milyen hatékonysággal fékezi meg a szervezet a virus elszaporodását.
4. a fertőzésveszély jelentősen csökken az oltás hatására (2-3 hét alatt alakul ki a védelem)
5. nyilván aki kapja. A 4. alapján a környezetét is védi.
human
@Peller Anikó: Undorító ez az egész. Ordít róla, hogy Orbán beígérte, hogy az oroszoktól és a kínaiaktól vásárolni fog. Visszatáncolni meg nem engedik. Valamivel foghatják Orbánt vagy Orbán abban reménykedik, hogy vagyonát és családját hozzájuk ki tudja majd menekíteni, ha esetleg itt ellenzéki 2/3 születnek 2022-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.