Több mint tíz hónapja azonosították Magyarországon az első koronavírus-fertőzöttet. A szigorú korlátozásoknak is köszönhetően tavasszal sikerült kordában tartani a vírust, a második hullám viszont sok ezer ember halálát követelte, mostanra több mint tízezer áldozatnál járunk.

Orbánék így kezelik a Covid-válságot: 11 ezer halott, titkolózás, agresszív kommunikáció a bírálókkal szemben, felelősség-elhárítás

A 444.hu-n jelent meg egy hosszú cikk arról, hogy Orbán kormány hogyan kezeli a tíz hónapja tartó válságot.

Nyár végén, ősz elején láttuk, hogy több hónapnyi felkészülési idő ellenére sem tudták gördülékennyé tenni a tesztelést, így a vírus terjedése hamar követhetetlenné vált.

Most, a vakcinák érkezésekor pedig a regisztráció és az oltási terv körüli bizonytalanságokból derül ki, milyen szervezetlenség rejlik a határozott szlogenek mögött – olvasható a tényfeltáró anyag összefoglalójában.

A cikkből egyebek mellett kiderül:

* Nem tudni, hogy kötelezően regisztrálni kell-e ahhoz, hogy valaki oltást kapjon;

* Teljesen homályos, milyen rendszerben, hol, milyen szakemberek részvételével szervezné a kormány a tömeges oltást;

* Orbánék szerint az oltások késedelméért Brüsszel a felelős;

* Nem tudni, milyen tartalmú dokumentáció érkezett a kínai oltóanyagról;

* A kormány leginkább ezeket az adatokat titkolja: Mennyire terjed a vírus? Mennyi fertőzött van intenzíven?  Hány beteg jut egy ápolóra? Mi a helyzet a különböző kórházakban? Mennyire koronagyanús beteg van kórházban? Hiányosak a napi adatok.

A hosszú cikket itt olvashatja végig.

Cikk- és címlapkép: Facebook

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Mikor lesz feljelentés a tömeggyilkosság ügyében, a tavaszi ágykiürítés és őszi mérhetetlen töketlenkedés okán valószínű több ezer ember a fidesz maffia hibájából halt meg!
...
"Az egészségügyi eszközökkel kapcsolatos korrupció olyan súlyos bűntett, amelyet az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egyenesen emberölésnek minősített."

...
Arcmaszkok esetében is milliárdok elszámolása hibádzik.
Maszkgyártó gép, a lélegeztető gépek beszerzése 200 milliárdos korrupciót sejtett amit símán elloptak.
Ellenzéki képviselőket mindenhonna kizárnak, egészségügyi dolgozók sehol, semmiben nem nyilatkozhatnak, oltási terv nincs, stb.
Meddig hazduhatnakés lophatnak pofátlanul miközben a semmittevés ártalmait az ellenzékre fogja a fideszt:
"a ballib a vírus pártján van. " Röhej!!
Oltási terv mai napig nincs: nehogy utólag számon kérhető legyen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@Eladott Ország: A kinai vakcinat pedig 8 % -ra (!!!) teszteltek, vagyis a szenteltviz is megelozi a gyogyhatasban.
De viszont a kinai vakcinan kurvajol lehet keresni, tularazni, penzt lopni!
karma1
@Eladott Ország: Nem, mara mar valtozott a felallas! A retkeskormu kasler mar Matyas kiralyunkat akarja csak osszerakosgatni - ah, mily fontos dolog is ez ebben a pillanatban! -, viszont az egeszsegugyert a sintersanyat tette meg felelosnek, vagyis belugynek (politikai) es nem egeszsegugyinek (szocialis) tekinti az egesz jarvanykerdest!
Ebben a kibaszott kormanyban mindenki massalk foglalkozik, mint amire a jogositvanya szol!
10 ev ota folyamatosan megy a kampany - kormanyzas nuku!
remelem, legkesobb most marcius 15-en megvaltozik ez a szitu!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.