A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden, hozzátéve: jövőre szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai.

Azért emelik pár napra jelentősen az árucikk árát, hogy azután hatalmas átengedménnyel hirdessék: jövőre leszámolnak ezzel a gyakorlattal

Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás. A vásárlók megtévesztésének megelőzése érdekében az ellenőrzések januártól is folytatódtak.

A közleményben kiemelik: az árfeltüntetési szabályok szerint a vállalkozásnak a vásárló által ténylegesen fizetendő eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie. A fogyasztónak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó bruttó árat kell látnia. Ha kétféle árat tüntet fel, a kereskedő az alacsonyabbikon köteles értékesíteni a terméket, még akkor is, ha azt például elütés miatt hibásan szerepeltette.

Az eladóknak nemcsak a hagyományos üzletekben, áruházakban, hanem az internetes forgalomban és a hirdetésekben, prospektusokban, egyéb reklámanyagokban is be kell tartaniuk az előírásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság és az ITM IT laboratóriuma rendszeresen, gyakran próbavásárlással egybekötve ellenőrzi a kereskedők árazási és leértékelési gyakorlatát. Ha a vásárlók megtévesztő árfeltüntetéssel találkoznak, a kormányhivatalnál fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezhetnek.

Kiemelik: a boltok és webshopok számos akciót, leértékelést kínálnak az év első hónapjában. A fogyasztóvédelmi hatóság így januárban sem pihen, folyamatosan ellenőrzi a kedvezményes ajánlatok valóságtartalmát. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében bekérik az akciósan kínált termék korábbi árait, és összevetik azt a jelenlegivel. A leértékeléseknél az eladónak nem elegendő az engedmény százalékos arányát jeleznie, a vásárlónak a teljes fizetendő árat látnia kell.

A közlemény idézi Keszthelyi Nikolettát, a tárca fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárát, aki elmondta: a szakemberek a járványhelyzet ellenére a tavalyelőttivel lényegében megegyező számú üzletet ellenőriztek 2020-ban. A 2019-es, 39 százalékos adathoz képest jelentősen javult a kifogásolási arány, tavaly a boltok 34 százalékánál akadt gond az árak feltüntetésével. A tavaly emiatt elmarasztalt vállalkozásokra összesen több mint 90 millió forint bírságot szabott ki a hatóság – tette hozzá.

Közölték: 2022 májusától jelentősen megváltoznak az akciós árak feltüntetésének szabályai. A leértékelés mértékét az árcsökkentés bejelentése előtt harminc nappal alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyítva kell majd meghatározni.

"Jövő tavasztól így már nem fordulhat elő, hogy az üzlet csak azért emeli meg pár napra egy-egy termék árát, hogy aztán nagyobb mértékű, látványosabb leértékeléseket jelenthessen be"

- emelte ki Keszthelyi Nikoletta.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
A "felséges piac", bizony, - ha teheti - már csak ilyen!
rokker33
Miért pont 2022 május??Jaaaa hogy áprilisban lesz választás??Már 10 évvel ezelőtt megkellett volna akadályozni ezt az árverést, de tudjuk hogy a Fidesz a multikkal vannak.
namihami
@rokker33: ""Bizonyos"" multikkal. A többit pedig ezeknek, a haveri multiknak próbálja megszüntetni.
(lásd Tesco, Auchan.stb. kontra CBA)
solidedge
A COOP nem lacafacázik. Jól megemeli, aztán úgy is hagyja az árakat.
rokker33
@namihami: A lényeg hogy nem csak karácsonykor és ujévkor Black freidaykor verik át az embert hanem az év 365 napjában mindennap!A sok leárazásnak csak a minimális százaléka valós a többi mese habbal!
namihami
@rokker33: Ezt épeszű ember nem is vitat/hat/ja. Még azzal is átver, legyen az bármelyik üzlet, amit valóban engedménnyel ad. Lehet, hogy azt éppen frankón leárazza, de sok más cuccnak szép csendben megemeli közben az árát, nehogy ""tönkremenjen"" a nagy veszteségben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.