Súlyosítást kért az egykori Állami Egészségügyi Központ (a mai Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórház) korábbi főigazgatója és társai ellen hűtlen kezelés miatt indult büntetőperben a Fellebbviteli Főügyészség, az ügy az ítélőtáblán folytatódik harmadfokon.

A főügyészség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az előzményeket felelevenítve azt írta: a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség 2013 őszén emelt vádat az Állami Egészségügyi Központ – a mostani Honvédkórház – volt főigazgatója, egy egykori határőr tábornok és két társa ellen folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt.

Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a megismételt eljárásban 2019. április 24-én kihirdetett elsőfokú ítéletével a három vádlottat felmentette a vád alól. Ügyészi fellebbezését követően a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék 2020. október 9-én kimondta az egykori főigazgató, elsőrendű vádlott és az egyik belgyógyászati osztály volt főorvosa, harmadrendű vádlott bűnösségét folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. Ezért a volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott az egészségügyi intézmény főigazgatójaként 2008 februárjában jogellenesen, színlelt foglalkoztatásként osztályvezető főorvosi beosztásba nevezte ki közalkalmazottként a harmadrendű vádlottat, akinek azonban a főigazgató-helyettes hatáskörébe tartozó stratégiai és tudományos fejlesztési feladatok ellátása lett volna a feladata.

Ezért 2008 februárja és októbere között kétmillió forintnál több, munkabér formájában juttatott díjazásban részesült, miközben a kinevezési okmányában meghatározott feladatait nem teljesítette.

Ezen túlmenően az egykori főigazgató 2007-ben egy külső vállalkozást bízott meg az egészségügyi intézmény személyi állományával kapcsolatos bér- és pótlékdíjak kifizetésének szakértői felülvizsgálatával, a gazdálkodás-fejlesztés felülvizsgálatával, holott e feladatokat az Állami Egészségügyi Központ gazdasági igazgatója, szervezeti egységei és a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi szervek gazdálkodását támogató szervezeti egységei is el tudták volna végezni.

A külső vállalkozás a szerződésben meghatározott feladatokat nem teljesítette maradéktalanul, ennek ellenére 3,6 millió forint jogosulatlan kifizetését intézte el az elsőrendű vádlott.

A másodfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. Az egykori főigazgatóval szemben felfüggesztett szabadságvesztést, míg a volt főorvos esetében nagyobb pénzbüntetés kiszabását indítványozta, amit a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához továbbított indítványában fenntartott. A védők a nem jogerősen elítélt két vádlott felmentéséért fellebbeztek, így a büntetőeljárás harmadfokon folytatódik a táblán.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
2013-óta mit csinált az igazságszolgáltatás??? Egy nagy halom sz.r az egész!!!
jesz
..."feladatokat nem teljesítette maradéktalanul, ennek ellenére 3,6 millió forint jogosulatlan kifizetését intézte el az elsőrendű vádlott."...(mindezt 2008-ban)
... "Ezért a volt főigazgatót 400 ezer forint, míg a volt főorvost 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte."...

...eközben van olyan focicsapat, melyben a szurkolók szeme fénye
havi kilenc milliót keres, de a többiek is hat milla körül...itt, és most.

Érti ezt valaki?
justhpeter
Ezt már az idő múlásával is nehéz komolyan venni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.