A második világháború borzalmaiból a lehető legrosszabb levonható tanulság volt egy népet felelőssé tenni valamiért, amit a nevében követtek el – írta Karácsony Gergely főpolgármester kedden az Facebook-oldalán, arra emlékezve, hogy hetvenöt évvel ezelőtt ezen a napon kezdődött meg a Magyarországon élő németek kitelepítése.

Százezreket fosztottak meg az állampolgárságuktól és a vagyonuktól, tízezreket – akik szovjet munkatáborokba kerültek – az életüktől is. Az itt maradtak közül sokakat magyarországi kényszermunkára küldtek, a német iskolákat bezárták – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: "a 20. század egymást követő borzalmai mérhetetlen szenvedést hoztak a honfitársainknak. Tartozunk nekik és a jövő generációinak azzal, hogy emlékezünk, és olyan közös hazát építünk, ahol ezek nem ismétlődhetnek meg".

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Pedig még Rákosi efftársad is "10 millió fasisztát" emlegetett!
Béla333
Hiszen Orbán és bandája a külvilág felé úgy próbálja a bűneit elfogadtatni, hogy ennek az elkövetésére a magyar nép adott nekik felhatalmazást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.