Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor szörnyű, örökre az emlékeikbe vésődő pillanatok következtek.

Elhunyt hétfőn egy Bács-Kiskun megyei középiskola pedagógusa, miközben online órát tartott egy osztálynak. A Bors az eset egyik szemtanújának, egy diáknak az elmondása alapján azt írta: körülbelül 15 perc telhetett el az órából, amikor a tanárnő rosszul lett és leesett a székről.

A diákok kiabálni kezdték a nevét, többen pedig telefon próbálták hívni a pedagógust, akinek a férje rövidesen benyitott a szobába, és a fiatalok szeme láttára megkezdte az újraélesztést. Hamarosan a mentők is a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni a tanárnőn.

Diákok nézték végig a Bács-Kiskun megyei középiskola tanárnőjének a halálát

Az iskola, ahol a pedagógus tanított, kegyeleti okokra nem nyilatkozott a Borsnak. Az Országos Mentőszolgálat azt írta:

„A percek alatt helyszínre érkező mentők átvették az ott tartózkodó férfitól az ötvenes éveiben járó nő újraélesztését, akivel a mentésirányító a mentők kiérkezéséig végig telefonos kapcsolatban volt, sajnos a hosszas újraélesztés ellenére sem sikerült megmenteni az életét.”

Az újság megszólaltatta Makai Gábor klinikai szakpszichológust, aki szerint nagyon fontos, hogy

a tragédiát átélő diákoknak pszichológus vagy terapeuta segítsen feldolgozni a traumát.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(borsonline.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Sajnos ez is benne van a pakliban!Részvétem és átérzem az átélt traumáját a gyerekeknek!
KisGenyo2
Nagyon sajnálom szegényt. :-(
A TB szempontjából viszont a lehető legjobb: párévtizednyi munkából egyenesen a temetőbe...
lemming
Jézus is megkönnyezte Lázárt (nem a Jánost!), pedig tudta, hogy nemsokára feltámasztja.
Akkor mit könnyezett meg Jézus?
Az emberek veszteségérzete miatti fájdalmát - átérezte, együtt érzett a fájdalmukkal.
Aztán feltámasztotta Lázárt.
Aztán megint sírt mindenki, mert örömkönnyekben törtek ki.

Az a sok könny/hűhó a semmiért...
lemming
Lázár meghalt - sír mindenki.
Lázár feltámadt - sír mindeni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.