Németországból és Kínából érkezett hazánkba a legtöbb külföldi egyetemista. Amíg a diákok felét az egyedüllét is megviselte, addig 20 százalékuk előítéletességgel is találkozott.

A Magyarországon tanuló külföldi diákokat is megviselte a koronavírus-járvány miatti elzártság, az online oktatást többségük jónak tartja – írja a Népszava a Tempus Közalapítvány felmérését idézve.

Az alapítvány már nyáron felmérte, hogy a Magyarországra érkező hallgatók életét, tanulmányait hogyan érintették a tavaly márciusban kezdődött korlátozások, valamint az átállás a távoktatásra. A mintegy nyolcezer hallgató megkérdezésével készült felmérés válaszadóinak 63 százaléka szerint a járvány többnyire nagymértékben, meghatározóan befolyásolta tanulmányaikat.

A diákok 40 százaléka jelezte, hogy növekedett a tanulásra fordított idő a távoktatás ideje alatt, ugyanakkor 25 százalékuk kevesebb időt tudott fordítani tanulmányaira.

Felforgatta a Magyarországon tanuló diákok életét a koronavírus

Utóbbiban nagy szerepe volt például annak, hogy az időbeosztás tervezése nehézséget okozott karantén idején, de a tanulásra szánt hely megfelelő kialakítása, az önálló tanulás, valamint a motiváció, a figyelem fenntartása is többeknek nehézséget okozott.

A hallgatók 65 százaléka számolt be karantén ideje alatti szorongásról és stresszről, mintegy 61 százalékuknak a hazautazással kapcsolatos terveiket is el kellett vetniük.

A diákok felét az elzártság és az egyedüllét is megviselte, 20 százalékuk pedig előítéletességgel, diszkriminációval is találkozott.

Az egyetemek oktatási, tanulmányi támogatását – például online tananyagokkal – a hallgatók 88 százalék jónak találta, ugyanakkor néhány fontos szolgáltatás, mint a pszichológiai vagy a nyelvi támogatás szerintük kevés intézménynél jelent meg kielégítően. 

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(nepszava.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.