A szakember szerint a kínai cég inaktivált vírust alkalmazó, húsz év múlva leáldozó technikájánál az RNS-alapú (Pfizer, Moderna) és a vektoros ( Szputnyik) vakcinák is jobbak, ennek ellenére a Sinopharm terméke is alkalmas lehet a célra.

Hosszú interjút adott az Indexnek Kemenesi Gábor, a pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa, aki többek között a magyar kormány által bevetni kívánt, sokat vitatott Sinopharm-vakcináról is elmondta a véleményét.Kemenesi Gábor virológus szerint jó eséllyel a jövő vakcináit harmadik generációs technikával fogják előállítani. Az inaktivált vírustechnológiával készült kínai Sinopharm-vakcináról kérdezve elmondta, hogy ez egy első generációs vakcina, ami bár lehet jó hatásfokú, szerinte 20 év múlva ennek a technikának leáldoznak.

Az interjúban elmondta, több ezerféle koronavírust ismerünk jelenleg, a legtöbbféle koronavírust a denevérek őrzik, akikből szintén van 1300-féle. A csoportokon belül lefelé haladva eljutunk a SARS-szerű béta-koronavírusokig, itt bukkant fel a legújabb tag, a SARS-CoV-2-es – mondja Kemenesi, aminek kapcsán még hozzátette, hogy a koronavírus-csoporton belül ez egy új faj, ezért nem ismeri az emberi immunrendszer.

Kitért arra, hogy a koronavírus elleni vakcinák, gyógyszerek elmúlt néhány hónapos, rapid fejlesztése mögött 10-20 évnyi kutatási időszak áll. A 2002-es SARS-járvány után például már azt vizsgálták állatokon a virológiai laborokban, hogy a koronavírus melyik fehérjéjét érdemes bevinni a szervezetbe, amelyik képes megfelelő immunválaszt kiváltani. Ezek a kísérletek éveket spóroltak meg nekünk. A másik fontos elem, hogy hatalmas összegek mentek a fejlesztésekre.

Az m-RNS alapú technológiák kapcsán kiemelte (erre alapszik a Pfizer és a Moderna vakcinája), hogy a harmadik generációs, m-RNS-technológia rábízza a szervezetre, hogy a vírusból vett, és testünkbe juttatott m-RNS-kódból előállítsa a fehérjét, amivel az immunrendszer védekezik – így kiindulásnak elég ismerni a genetikai kódját. Ezzel hatalmas időt spórolunk meg a védekezésben, így jó eséllyel a jövő vakcináit ilyen harmadik generációs technikával fogják előállítani – mondta.

A vektorvakcinák elmondása szerint másképp működnek: találunk egy ártalmatlan, vagyis szaporodásra, károkozásra képtelen „vivő” vírust, amivel bevisszük a szervezetbe a célvírus vírusgénjét. Ebből a szervezet, csakúgy mint az mRNS vakcinánál, legyártja az immunrendszer számára fontos vírusfehérjét, és megtanuljuk felismerni az ellenséget, kialakul az immunmemória. Később, amikor „élesben” támadja a szervezetet a koronavírus, az immunmemória aktiválódik, s jön az immunválasz. Ami a lipid zsírcsepp az m-RNS vakcinában, az az ártalmatlan „vivő” vírus a vektoros vakcinában.

Hozzátette, hogy nem problémásabb a vektorvakcina, de kétségtelenül van egy pluszlépés: a módosított, vagyis a célvírus génjét tartalmazó vektort le kell gyártani nagy mennyiségben. Szerinte azonban a vektoros technika így is jobb, mint az inaktivált vagy a fehérjealegység-vakcinák.

Az inaktivált vírustechnológiával készült kínai Sinopharm-vakcináról kérdezve elmondta, hogy ez egy első generációs vakcina, ami nem azt jelenti, hogy kukába való.

Ez egy első generációs vakcina, ami nem azt jelenti, hogy kukába való. Ha egy országnak van ehhez gyártósora, logikus, hogy ennek a fejlesztését viszi végig. Jó eséllyel Kínában hatalmas gyártási kapacitás van. Az inaktivált szerek, így a Sinopharm esetében jóval több tisztítási eljárási lépésre van szükség, ami összetettebb, hosszabb gyártást jelent. Emellett alapkövetelmény, hogy lehessen szaporítani a kórokozót, ám nem minden vírust lehet szaporítani. Ilyen a hepatitis B is, ezért volt hosszabb idő, amíg lett rá vakcina. Mindezek miatt szerintem 20 év múlva ennek a technikának leáldoznak. Ám a hatásfoka ennek a koronavírus-vakcinának is jó, és a gyártási technológiákat sem érdemes a vakcina minőségével összevetni.

A tudományos felháborodást az váltotta ki korábban az orosz és a kínai vakcina kapcsán, hogy úgy kezdtek el oltani velük embereket, hogy a humán klinikai vizsgálatok harmadik fázisának adatait nem publikálták. Elvileg lementek ezek a vizsgálatok, de a kutatók nem tudták elolvasni őket.

Jó eséllyel a Sinopharm egy jó vakcina. Az egyes és kettes fázis klinikai vizsgálati anyagból – itt kisebb csoportokat tesztelnek – látszik, hogy jó profilú, jó reakciógenitású szer.

A hármas fázis, vagyis több tízezer ember teszteredményei viszont egyelőre nem olvashatóak, ami szokatlan, és ez a Szputnyik vakcinára is igaz” – mondta Kemenesi Gábor, aki ezzel együtt nem gondolja, hogy bármelyik kormány képes lenne kétes eredetű szert beadni a lakosságnak.

Elmondta,

Úgy gondolom, hogy miképp a tudomány is a járvány közepette jött rá, hogy fontos a vírust övező közérthető, tiszta kommunikáció, a politikusaink is csak bizonyos idő elteltével ébredtek rá erre, és ha kapkodva is, de elkezdték. Szerintem menthető a helyzet, csak sokkal korábban kellett volna elkezdeni ezt a kommunikációt. Nagyon sokat kell beszélgetnünk a vírusról és a vakcinákról, mert az információs társadalom jelentette nyilvánosság óriási teret ad a butaságnak, amit az emberek könnyen fel is szippantanak. Ezért kell önteni az emberek fejébe a tudományt.

A választ arra, hogy melyik vakcina mennyi ideig ad védettséget, a klinikai vizsgálatok 4-es fázisa fogja megadni, ez a megfigyelés szakasza, minden vakcinánál a vizsgálatok része.

"Az emberek jelentős részénél hosszú távon visszamaradó tüneteket is okozhat a Covid"

Valószínűleg genetikai okai is lehetnek, de bizonyos embercsoportoknál fellép a hosszú távú tünetegyüttes. A kórokozó nemcsak bejut a légutakon, és tüdőgyulladást okoz, de több szervrendszert is érinthet, érrendszeri problémákat, szívizomgyulladást okozhat. Ebből is látszik, hogy a természetes immunitásunk kevés a koronavírussal szemben

- mondta a virológus.

A hosszú Covid (hosszú távon visszamaradó tünetek) szerinte ahhoz vezethet, hogy az egészségügyi ellátórendszer akut terhelése krónikus terheléssé alakul át. Nem lehet kizárni ennek nyomán, hogy létre kell majd hozni külön osztályokat az egészségügyi rendszerben, ahol fogadni lehet a „hosszú covidos” betegeket. Ezeknek a betegeknek az életvitele és a fizikai teljesítőképessége is romlik, ami már a gazdaságra is kihatással bír.

A háziállatainkra is vigyázni kell

Több vizsgálat is kimutatta, hogy állattartók megfertőzték háziállataikat, akik képesek voltak hordozni a SARS-CoV-2-es koronavírust. Az állatok ugyanakkor továbbra sem tudják továbbadni a vírust az embernek.

Az általános háziállatokat – kutya, macska – vizsgáló kutatások azt mutatják, hogy az egyedek nem tudták visszafertőzni az embert. Szóval tőlük nem kell rettegnünk otthon.

- emelte ki Kemenesi, aki a nemzetközi állatorvosi szövetség üzenetét közvetítve hozzátette: 

Ha koronavírusosak vagyunk, úgy vigyázzunk a háziállatunkra, mintha családtag volna.

"Ne adjuk át nekik a vírust, használjunk védőfelszerelést, ha érintkezünk velük! A megfertőződött háziállatok nem pusztultak el, de hordozták a kórokozót, hatással volt rájuk. A görényfélék, így a nyest vagy a nyérc, fogékonyabbak a vírusra, és Hollandiában a fent taglalt genomikai elemzéssel kimutatták, hogy a fertőzött állat visszaadta az embernek a vírust, ám fontos, hogy nagyüzemi állattartó telepről beszélünk. Nem értem, hogy miért működtek egészen mostanáig ezek a prémipart kiszolgáló nyérctelepek Nyugat-Európában, ám az biztosnak tűnik, hogy a vírus helyben bedönti ezt az iparágat. Ami a legnagyobb eséllyel átkerül majd Délkelet-Ázsiába, ahol a legrosszabb helyen lesz, a koronavírus-fertőzés is innen indult ki."

Forrás: Index, 24.hu, Portfolio

Címlapkép: Sóki Tamás / MTI

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@division: aha...biztos poénból van állatorvosi egyetem...mert teljesen mindegy,..igaz?..1..csak egy tanulmányt linkelj tőle, ami valamiféle tudományos érdeklődést váltott ki bárhol? kemenesi jakab csicskája..jakab meg orbáné..,nem sejted miért mond marhaságokat?
és engedtessék meg hogy jobban higgyek neki Prof. dr. Duda Ernő virológus, immunológus..mint egy bőregér kutatónak!
Gazella
@lemming: 3 hét múlva megírom a halálomat rendben?!
division
@lemming: Akar a fene beszélni egy őrülttel.
Lepényleső
Épp úgy alkalmas lehet a célra mint az ötös lottó főnyereményének eléréséhez az az öt szám amit bejelöl az ember
hetenként a lottó feladását megelőzően? Most mindenki megnyugodhatott a kínai (és az orosz) vakcina hatásosságát
illetően? Tulajdonképpen akiket ezekkel oltanak be azokat kaszinóba viszik ingyen,de máson nem lehet játszani csak
az orosz ruletten? Az életekkel ennyire nyilvánvalóan játszanak,amíg a hatalmasak egyre csak labdáznak?
Rockxy
"alkalmas lehet a célra"
és hogy alkamas-é, azt embereken tesztelik
vitriol
Virológusok szerint ez a kínai gyártmány már most is elavult, és a kínaiak a harmadik világ számára gyártják olcsón eladásra. Jellemző, hogy szíj-ártó ezt venné meg az idős magyarok számára.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.