Végső búcsút vettek Sas Józseftől, a szertartás délben kezdődött a Kozma utcai izraelita temetőben. A Jászai Mari-díjas humorista búcsúszertartásán többek között jó barátja, Gálvölgyi János is beszédet mondott.

Családja, barátai és művésztársai búcsúztatták pénteken a Kozma utcai izraelita temető művészparcellájában Sas Józsefet. A nyolcvankét éves korában elhunyt színészt, humoristát, rendezőt Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső nyughelyének közelében helyezték végső nyugalomra – írja az Index.

Eltemették Sas Józsefet – Megható búcsúbeszédében Gálvölgyi János a közös emlékeket elevenítette fel

Fröchlich Róbert főrabbi azt emelte ki, hogy

Sas József egész életében büszkén vállalta zsidóságát.

A kollégák közül a megemlékezések sorát Selmeczi Tibor kezdte, aki azt mondta, Sas Józseffel meghalt kabaré.

A gyűlölködőket is meg tudtad nevettetni, most elment a mosoly, a régi játszótársak megkeseredtek.

Gálvölgyi János az együtt töltött évtizedeket idézte fel, amit színpadon és barátként töltöttek el. Majd Sas József utolsó két évéről beszélt, amikor barátja már nagyon beteg volt, de egy pillanatra sem adta fel.

Itt most magunk vagyunk, őszintén és szomorúan. Ha már őszinteség: őszinte szeretet és barátság kapcsolt minket össze. Sokkal régebbről, mint a jelenlévők bármelyikével. Több mint 40 év. Fellépések, nyaralások, csöppnyi együttlétek. Mindig csodáltam benned az élet szeretetét, az élni akarást, a siker utáni vágyat, az elképesztő energiát. Az elmúlt két év felülmúlt mindent, amit csak elképzelni lehet. Egy színész csak a színpadon él, ha onnan lelép, olyan, mint a többiek. (…) Te nem adtad fel könnyen. Te azt sugalltad egész pályafutásod alatt, hogy nem lehet, nem szabad feladni, sikert kell csinálni. A legrosszabb körülmények között is csak hinni, és akarni kell

– mondta Gálvölgyi János a temetésen, aki azt is felhozta, hogy óriásit küzdött a betegsége ellenére, és mindvégig hitt benne, hogy fel fog épülni, és újra Saskabarét készít majd.

Heller Tamás színművész szintén csaknem negyven évig dolgozott Sas Józseffel, ő a turnékra emlékezett, amikor Sas a Mikroszkóp színpadon igazgató volt, ő pedig színész, de amikor vidéken turnéztak, a korábban kelő Sas ágyba hozta neki a feketekávét. Voltak vitáik, például arra vonatkozóan, hogyan kell elmondani egy poént, Sas felfelé, ő ejtve szerette befejezni.

Most nincs sluszponén

– zárta beszédét.

Végül Beregi Péter színész búcsúzott, akivel évtizedekig közösen adtál elő a Hacsek és Sajó számokat. Művésztársa és barátja professzionizmusát és emberségét emelte ki.

Sas József negyven évig élt boldog házasságban. Felesége – született Komjáti Zsuzsanna – a művész hosszú betegsége alatt végig mellette volt. Végső búcsút vett Sas Józseftől két gyermeke, Tamás és Ágnes is.

Forrás: Index, nlc.hu, Blikk

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Meg mindig nehz elhinni hogy nincs tobbe.
Jo utat es kabaret a mennyekben, Jozsi.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Meg mindig nehz elhinni hogy nincs tobbe.
Jo utat es kabaret a mennyekben, Jozsi.
Gauntlet
Megérdemli. Az utolsó nagy embereink egyike!
rokker33
Már fent van a többi nagy tehetséggel. Hofi Géza,Antal Imre,Bajor Imre ,Koós János stb stb és most Sas József is elment. Nyugodjék békében!
Nyírfa
@Yoda69: Dettó. Nincs gyászélményem. Nekem ő itt van, itt lesz, nemcsak felejthetetlen, pótolhatatlan is. Magával ragad a mosolyával, és megrendít a drámaiságával. Ő a Sas, és szárnyalni fog a teste nélkül is.
Nyírfa
@rokker33: Micsoda társaság! Zenghet tőlük a Mennyország! :)
Gazella
Legyen neked könnyű a föld!
Oda fent várnak a többi nagyok!!
vacsi
Nagymamám azt mondta, hogy mindenki addig él, amíg emlékeznek rá. A nagy művészekre sokan, boldogan emlékszünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.