Leszedette a közintézményekről az uniós zászlókat Pitvaros fideszes polgármestere – írja a makohirado.hu.

Leszedette az uniós zászlókat egy fideszes polgármester
Fotó: Facebook/Radó Tibor

Radó Tibor így tiltakozik az ellen, hogy az Európai Bizottság január 14-én arról döntött, nem kezdeményez jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó javaslatcsomag alapján, hiába írta azt alá több, mint egymillió uniós polgár.

Pitvaroson – politikai véleménynyilvánítás okán – minden Európai Uniós zászlót eltávolítottunk a közintézményekről. A község polgármestereként arra az elhatározásra jutottam, hogy a januári Európai Bizottsági döntés miatt minden pitvarosi közintézményről eltávolítjuk az Európai Unió zászlaját

– jelentette ki Radó Tibor, hivatkozva az Európai Bizottság azon döntésére, mely kimondta: nem kezdeményeznek jogalkotást az őshonos kisebbségek jogait erősíteni kívánó javaslatcsomag alapján.

Radó családja is érintett az 1947-es lakosságcserében, de ahogy a makohirado.hu munkatársának elmondta, az akkor a településen élők majdnem 90 százalékát érintette.

A polgármester tegnap egy Vadhajtások-cikk megosztásával tette le voksát Hollandia EU-ból való kirúgása mellett:

Leszedette az uniós zászlókat egy fideszes polgármester

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Itt egy bizalomkeltően kerek képű fideszes a világhírű Pitvaros községből, aki megfegyelmezné az EU-t.
Eszembe jut a 78 évesen is fess , frissen megválasztott amerikai elnök, és óhatatlanul összevetem a magyar vezetők megjelenésével és szellemi színvonalával.
Bidenre szavazok. Ja, meg az EU-ra. Pitvaros valahogy kimarad.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
te jó isten...ez a falu első embere...süt belőle az értelem,mint mindegyikből...
Nyírfa
Itt egy bizalomkeltően kerek képű fideszes a világhírű Pitvaros községből, aki megfegyelmezné az EU-t.
Eszembe jut a 78 évesen is fess , frissen megválasztott amerikai elnök, és óhatatlanul összevetem a magyar vezetők megjelenésével és szellemi színvonalával.
Bidenre szavazok. Ja, meg az EU-ra. Pitvaros valahogy kimarad.
Csizmás Kond
Azon csodálkozok, hogy az a szőkepicsa szargentini hogy nem dobja szét magát ?...
Nessy
@Pálinkás Pál: "A hülyeség állampolgári jog"! A polgármester él állampolgári jogával!
134.bátor
Büdös, bunkó . Igazi tároló fideszes barom
134.bátor
Ezeknek mind olyan feje van,mint egy hombár. Mintha klónozták volna őket. Undirîtó egy fajta ez a fideszes
simmering73
Radó és a vadhajtások. Tibikém, az államokat kis betűvel írjuk, ha csak nem az Egyesült Államokra gondoltál. Mert belőled azt is kinézem. És nem rugjuk ki, hanem rúgják ki. És ha kirúgnák, Magyarország az elsők között lenne.
Qqberci
Jól van, akkor Pitvarosra nem kell EU-s pénzt küldeni...
gina
Na még egy ilyen zsiros disznó, ezt is lehetne disznótorra vinni, telezabált agyhalott.ki kell rugni ezt a bandát az EU ből aztán meglátjuk, éhen is halnának ezek a tetves mangalicák !!
gina
@Csizmás Kond: Te alja panelproli . van jogod itt irogatni te agyhalott ?? NINCS tünj vissza oda ahonnan jöttél
gina
@134.bátor: Mert annyit loptak meg zabáltak már a nép pénzén , hogy mind egyforma és mangalica disznóra hasonlit
Csizmás Kond
@troppauerhumer: Ki az a pisti ,...a testvéred ?
Csizmás Kond
@gina: ...mert te kiből szippantottad a jogodat ?
gina
@Pálinkás Pál: Mit várni hát fideszes !!!
Clavigo
@Csizmás Kond: Otthon,,Romániában kellene észt osztanod...oláh.. !!
Rockxy
pedig a zászló az virusriasztó, vakkcina helyett remekül bevállt, de vannak még mindég szkeptikus zászlótagadók, fölleg fideszesek, meg dékából meglépett gyurcsánytagadók.
Nessy
@Rockxy: Tévedni méltóztatol! Az igazi vírus riasztók a stadionok, fociklubok, kastélyok, luxushotelek,bőkezűen dotált haverok határon innen és túl!
solidedge
Az EU megroggyant. A Brexit után itt van ez a pitvarosi ügy. Ennyi csapást már nem bírnak el.
karma1
@Nyírfa: @Qqberci: @gina: Bezzeg majd ha az ellenzeki eu-s kepviselok kibrusztoljak majd, hogy az onkormanyzatok kozvetlenul palyazhassanak eu-s (esetleg vissza nem teritendo) hitelert, o lesz a legelso, aki visszatuzi azt a helyere! Emlekszem, hogy giro-szasz is kidobta az unios zaszlot a Parlamentbol, helyere kover betetette a szekely zaszlot (anelkul, hogy Erdely Magyarorszaghoz tartozna), igy egyedul a 17 unios allamban Magyarorszagon nincs kint a Parlament elott az unios zaszlo - de amikor vartak az eu-s felsovezetes kuldottseget, hanyatt-homlok rohant fellobogozni a Parlamentet, meg a hidakat, amerre a kuldottseg jart. Beszari prosztok mindahnyan, orban seggebol meg kikandikalni sincs idejuk
Gazella
@fideszes gyökér: Persze. Hisz roma falu.
Nyírfa
@karma1: Mint a neveletlen, magukra hagyott gyerekek a dzsumbujból, akik csak egyet tanultak meg az utcán: hogy ők legyenek az elsők, akik ütnek.
Van, ami felnőtt korban is pótolható, ha van rá igény. De a békés gyermekkor, a tartást adó önmegvalósítási lehetőség hiánya úgy telepszik rá az emberekre, mint egy tökéletesen illeszkedő álarc, amit már a magukénak hisznek.
Nagyon nehéz ennek a felismerése, de nem lehetetlen, erős traumák, megrendülés hatására megtörténhet a katarzis.
Szerintem ez az év ad rá esélyt.
ómió
Tiltakozni bizony csak "liberáldemokratikusan píszí"! Sarlóval, kalapáccsal! De azt majd az efftársak!
kereső
És? Az Országházon sincs kinn, onnan Magyarország harmadik "közméltósága" szedette le, a magyar parlamentben sincs jelen az Eu-s zászló, meg a Karmelitában sem. Mégis jöttek számolatlanul az eus euro milliárdok. Mit akartok akkor egy vidéki kis polgármestertől? Csak követte a nagyok példáját.
Nyírfa
@sgl: Sunyik mint a besurranó tolvajok.
Nyírfa
Off!

Ha valakit érdekel egy parádés szereposztással, remek rendezéssel készült magyar kalandfilm, akkor nézze meg a Dunán A koppányi aga testamentumát! Most kezdődött.
Tolnay Klári, Bessenyei, Szirtes Ádám, Pécsi Ildikó, Iglódi, Benkő Péter, Csákányi!
Imádom! :)
balos
(9 óta ez az ország a politikai "kurvák" bordélya lett!
karma1
@kereső: onnan giro-szasz dobta ki az ablakon (A Parlamentbol), Helyette a taho bajszos hazmester kirakatta a szekely zaszlot - egy olyan zaszlot, amihez nincs orszag, (csak egy orszagresz, toredek magyar lakossaggal) - de amikor jott az unios vizsgalobizottsag, meg a farkukra is unios zaszlot tuztek. Gerinctelen nagyhangu fajta - golyoerett mindahany
kereső
@karma1: Az olyan, mintha a házelnök tette volna. Az ő feladata lett volna a képviselőt megbüntetni ezért, az uniós zászlót meg vissza rakatni a helyére.
namihami
Pitvaros a világ közepe! A polgi csupán azt akarta bizonyítani, hogy másnaptól egyetlen olyan forintot se fogad el, ami a legtávolabbi módon összeköthető az EU pénzével.
Persze, ha esetleg mégis a Gazdi adná, az mindent felül fog írni. Várjuk az eredményt...
karma1
@kereső: Igy igaz! A haz rendjeert a bajszos taho hazmester a felelos!( Vagy a lezsak sandor, vagy az a masik kdnp-s ven szentfazek, aki onnan a szoszekrol kocsogoskodik az ellenzeki kepviselokkel, ..._
NKF
Semmi baj.még mindig jobb mintha buzizászlót tűzött volna ki!
Aki Én
@ómió: ,,Sarlóval, kalapáccsal! De azt majd az efftársak!"

Jól mondod, az effrársaid. Az orosz és Putyin barát gazdád. Na, meg kínai. Vagy megint telibeszarod a valóságot?
kokopelli
@troppauerhumer: (jan.22-én 20:47) annak már nem segíthetsz aki az "ikes igét" nem tanulta meg!(;-))
ómió
@Aki Én:Már az efftársaidat is rám hazudnád, éhes proletár!? Akkor is kitagadod őket, amikor együtt éneklitek az Internacionálétokat, fajkretén?! De még Böszme vezérefftársad is a saját, zsidóktól lopott villájában, Totó kutyival együtt fényezte a putyini hátsót! Te meg itt másokra hazudva "kitagadod"?! Hát, milyen efftárs vagy te!? Rákosi efftársad az ilyen "elhajlásokért" akasztgatással ritkította és "nemesbítette" az övéit, nem tudtad!? Szerencséd, fajgörény, hogy már nem ő a főnökötök! Lenne neked "valóság", éhes proletár, ott a kötél végén!
Aki Én
@ómió: Megint telibeszarod a valóságot?
ómió
@Aki Én: Aki azt "telibeszarja", az éppen fajbolsi tetvességed, idiótája! Inkább szedáltasd magad, mert már kulminál az elmebajod, fajkretén! Pihentess kicsit!
Aki Én
@ómió: ...ti már a zászlórúddal is fajtalankodtok, bolsi hazaáruló hazudós? Vagy csak szimplán ellopjátok azokat is?
Gauntlet
ostoba hülyeség volt. Mellesleg helyesen jártak el, ugyanis (sajna, nem ártana néha) de az EU nem szólhat bele tagállamok belső kis életébe :(
Nyírfa
@Eladott Ország: 32 évvel ezelőtt jobb volt ebben az országban élni. Nekem, jobb. A Mars nincs távolabb tőlem, mint az a képmutatás, álszentség, öltönyös/egyenruhás bűnözés, amely átitatta az elmúlt évtizedeket, hogy Orbán alatt csúcsra fusson.
Nyírfa
Az ilyenek, mint ez az ómió, hol bújkáltak Kádár alatt? Honnan, milyen lyukból bújtak elő? Hányan vannak, miért ilyen boldogtalan, üres lények? Mit akarnak? Kik futtatják őket, és mire képesek?
Egy szó mint száz, szerettem a szocializmust, akármilyen is volt, ennél, ezeknél ezerszer különb.
ómió
@Aki Én: Megint maga alá gyűrte bolsi tetvességedet a saját tetübolsi egód másrahazudási szindrómája, éhes proletár!? De legalább a mai Internacionálé-kvótádat - már csak az "efftársi hitelességed" kedvéért - elénekelted már? Netán - ukáz kiadva - már azt is a Fideszre kell hazudnotok, fajtetü!? Akkor, húzzál bele!
ómió
@Eladott Ország: Na! Már "bolsevik etikettet" is "oktatsz", fajgyökér!? Nem elég a bolsi hazudozás? Ja, vagy ez ugyanaz, csak bolsi aljassággal "dúsítva"!? Akkor ebben is "otthon" vagy!
Aki Én
@ómió: ...ti már a zászlórúddal is fajtalankodtok, bolsi hazaáruló hazudós? Vagy csak szimplán ellopjátok azokat is?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.