Kilépett a Demokratikus Koalícióból a párt két III. kerületi tagja, Rózsa László és Hazai András – tudta meg a Telex.

Kilép a DK-ból két képviselő, mert csalódtak Gyurcsányban
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Döntésüket a lapnak mindketten azzal magyarázták, hogy csalódtak Gyurcsány Ferencben, mert nem tartotta be a korábban nekik tett ígéreteit. Ennél többet azonban nem árultak el a történtekről.

Hazai a kerület alpolgármestere volt, Rózsa pedig képviselő, aki egyébként a kerület egészségügyi bizottságát vezette mostanáig. Továbbra is támogatják Kiss László DK-s polgármestert és az ellenzéki együttműködést a kerületben.

(Telex)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Pedig mar amikor beleptek, akkor is az alapito -partelnok volt a vezeto., Vajon mit igerhetett nekik? Szerintem csak azt, amit Churchill igert, - konnyet, fajdalmat, vert - , de anyagi javakat nem nagyon. Egyebkent a nevuket most hallani eloszor a kozmediaban - nagy valoszinuseggel utoljara is. Nem sok vizet mozgattak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Megértem!!!Gyurcsány egy hazug kiszámíthatatlan ember!2022 ig még szét fog esni a nagy összefogás. A többi képviselő is rájön majd, hogy kihasználja őket a kampósorrú!
Rockxy
bizonbizon.
gyurcsánytak a csalóban.
karma1
Pedig mar amikor beleptek, akkor is az alapito -partelnok volt a vezeto., Vajon mit igerhetett nekik? Szerintem csak azt, amit Churchill igert, - konnyet, fajdalmat, vert - , de anyagi javakat nem nagyon. Egyebkent a nevuket most hallani eloszor a kozmediaban - nagy valoszinuseggel utoljara is. Nem sok vizet mozgattak.
jesz
kiléptek? még csak most? lassú ébredés...
szaboria1
Miért is csalódtak az egyik alpolgármester lett a másik önkormányzati képviselő. Csak nem többet akartak?
Yoda69
Minden partban, mint egy munkahelyen is van fluktuacio. Ez termeszetes velejaroja.
A fideSSben tobb mint fel millio ember csalodott, miutan megmutattak mit jelent szamukra az ereszteny, feher hetero magatartas.
justhpeter
Igazuk van hiszen ostobák. Ameddig ez az Orbán v. Gyurcsány baromság fog a választható étlapon szerepelni, amíg az egyéni jelöltek és majd a listákon szereplők az elmúlt 30 év korrupt, féleszű pártkatonái közül kerülnek ki, semmi változás nem lesz. Miért is lenne ? Ennek az elemzők által hazai "politikai elitnek" nevezett megélhetési képviselőknek csak ennyire telik. Ha a magyar szakszervezetek szóba kerülnek ez embereknek máig az Orbán-seggnyaló Gaskó jut eszükbe, mert az tudott akciózni és meg is kérte a béke árát. A jövő meg senkit nem érdekel, ezért itt az árat a gazdasági ellehetetlenülés és a nyomor szedi majd be. Mi más legyen, ha a kormályoldal csak lopni jár be a parlamentbe, az ellenzék meg melegedni ?
lampa laz
A legnagyobb probléma itt az ellenzékinek vagy függetlennek titulált médiával van. Piti témákról írogatnak ami mellé elég odabiggyeszteni Gyurcsány nevét, h hangzatossá váljék a témájuk. A fidesz gazemberségeit bezzeg nem hozzák szalagcímen, pedig napi szinten lehetne tolni az olvasók elé. Ezzel tudnának segíteni az ellenzéki összefogásnak és kellene is, h hitelesebb tájékoztatást kapjanak az emberek. Ezeknek a görény fideszes szócsöveknek mindenegyes hazugságát cáfolni lehetne és kellene is.
nezelodo
Mi ebben a hír? A fidesz meg a "Szájerből lépett ki" villámgyorsan, amikor a csatornamászó versenyen indult, de közben diszkvalifikálta a belga rendőrség!
sokanvagyunk
A kapott segítség után sok banki ügyfél is csalódott - intsenek búcsút és kész. :)
Gauntlet
a jobbikban is így kezdődött a bomlás...
Gondolom van az a pénz amiért narancsosak lesznek ! :(
ómió
Pedig a "trükkök százaira" továbbra is képes! Hogy a többiről ne is beszéljünk!
relatív
Az a média, mely csak az imádat alapján, és nem a közösség törekvése alapján tudja csak elképzelni az egyes személyek támogatását, tele van olyan alakokkal, akik e szerint élnek, és így IS fogalmazzák meg észrevételeiket.

A mai ellenzéki pártok támogatói - támogatói = függetlenül attól, hogy tagok, vagy nem -, viszont a törekvés mentén vesznek részt a közösségi életben, bármilyen beosztásban IS vannak. Ennek megfelelően támogatják egy adott párt törekvéseit, vagy nem.

Manapság a regnáló köreiben csak a a harc a jellemző - a szükséges kormányzás helyett -, és így csak ennek megfelelően reagál bármilyen állásfoglalásra, jelenségre a közélet állandóan változó folyamatában, félelmükben fel-fel említve mumusukat IS !
Nyírfa
Csalódtak...ez olyan drámai, olyan sejtelmes, olyan szalagcímnek való.
Nem lenne tisztességesebb azt mondani, hogy a politikát illetően illúzióik voltak, és magukról is többet képzeltek? Vagy több a munka, mint amire számítottak, és nincs kedvük strapálni magukat. Vagy bármit, ami őszinte, ami igaz.
De nem. Ők csalódtak. És ezzel eltolják maguktól a felelősséget.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.