2006 óta nem volt ilyen rossz állapotban Magyarország költségvetése. Az össztermék 9 százalékának megfelelő hiány halmozódott fel tavaly. A Pénzügyminisztérium a koronavírus által okozott válság kezelésének költségeivel magyarázta az elszabadult kiadásokat. A meghozott intézkedések következtében 2020 decemberében az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett  központi alrendszere 2250,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a tavalyi egész éves deficit ezzel 5548,6 milliárd forint lett – közölte a PM. Az uniós módszertan szerinti GDP-arányos államháztartási hiány 2020-ban 9 százalék körül lehet. 9% fölötti államháztartási hiányt legutóbb 2006-ban produkált Magyarország. Akkor Gyurcsány Ferenc kormánya emiatt megszorításokra kényszerült, ami miatt tüntetések voltak a nagyvárosokban, és évekre robbanásközeli állapotba került az ország. 2020-ban a központi költségvetés 4953,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 641,8 milliárd forintos hiánnyal zárta a...

Forrás: pestihirlap.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Es akkor meg gazdasagi vilagvalsag is volt. A kontar fideSS ezt nagyon elqrta.
lemming
17,7 milliárdos támogatást kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca

"az első hullám során kiírt pályázat legnagyobb nyertese lett a cég, 14 hotelje kapott felújítási támogatást összesen 17,7 milliárd forint értékben.

Ugyanekkor elbocsátotta dolgozóinak felét, az 1600 alkalmazottból csak 800-850-en maradhattak." - ennyit a munkahelyvédelmi akciótervről hazudós Orbán módra, aki senkit nem hagy az út szélén, aki mindenkit meggyógyít, aki egy hétvége alatt beoltatja az egész országot, aki (maffia)családbarát, akinek minden élet számít, és hasomló populista shit lózungok.

444.hu/2021/01/23/177-milliardos-tamogatast-kapott-meszaros-lorinc-szallodalanca?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=177-milliardos-tamogatast-kapott-meszaros-lorinc-szallodalanca
csak úgy....
na végre! a két kisz gyermek fej-fej mellett...,persze ezért a teljesítményért a viktor több mint 10 évet edzett (kitartóan) .
Nessy
Csak a Magyar Közlönyben megjelent osztogatásokat figyelembe véve, azoknak az ég adta világon semmi köze nem volt, nem van a járványhelyzethez! Sőt, ezzel visszaélve minden kontroll nélkül O.V. és Matolcsy úgy szórja a pénzt jelenleg értelmetlen, felesleges dolgokra, mintha Dárius kincse lenne az államkasszában.
sokanvagyunk
Elődeink nyomdokait követve nagy szorgalommal vertük el a közpénzt mindenféle hülyeségre "reggel, éjjel meg este".
Gazella
Már le is hagyta Gyurcsányt a rohadt dagadék!
kereső
Meghaladta. Azért egy-két dolgot nem kéne elfelejteni: a 2006-os hiány a 2x100 napos program, a fideSS 1998-2002 közötti kötelezettségvállalásainak, a beruházásoknak, a nyugdijak rendezésének ... a koaliciós pártszüvetség ódzkodása a valódi struktúrális reformoktól. A 2007-2009 közötti pénzügyi világválság okozta hiány ennek a fele volt. Gyurcsány 2009-ben 4,9% -os hiánnyal adta át a kormányzást a nagy nehezen megtalált Bajnainak- kidolgozott válságkezeléssel. 2010-ben ,Bajnai 4,6%-al adta a stafétát orbánnak.
Orbáné??? Érdeklődöm tisztelettel- ki tudja felsorolni mindazt az intézkedést , amely az országot szolgálta, és nem a nemzeti oligarchákat?A dollárban számolt GDP értékünk stagnál a 2008-as szinten még 2020-ban is.
RonaGyuri
ha utolérte akkor a kéz a kézben elhúzhatnának ...
kereső
@ESCOBAR: Nem igazán! Ég-és föld, Makó- meg Jeruzsálem.Ja az almát mégsem azonositjuk a körtével, bár mindkettő gyümölcs.
kereső
Nem igazán villoghatna toporzék, meg orbán a Magyarországra érkező külföldi termelő befektetésekkel, ha Gyurcsány nem "teremtettte " volna meg ennek feltételei- az a tényleges infrastruktúrális beruházásokkal- többek között a megépült 700 km-es autópálya épitéssel. Ja, erről jut eszembe- amikor épült az M3-as nyirségi szakasza Kósa Lala Debrecen polgármestere kérte, hogy legyen leágazás Debrecenbe. És lőn. Az a qrva patás- miért is nem nézte meg, hogy milyen szinekben pompázik Debrecen, és hogy végülis onnan repült a futár az öszödi kazettával a rádióba.
ESCOBAR
@kereső: "A rokon almához hasonlóan a körte is almatermés, a vad fajoknál 1–4 cm átmérővel, néhány nemesített változata akár 18 cm hosszú és 8 cm széles is lehet..."
kereső
@ESCOBAR: De mégsem ugyanazok. És ezen van a hangsúly.Ha almát eszem, nem mondhatom azt, hogy körte ize van.
Béla333
Orbánnak úgy kell Gyurcsány, mint egy falat kenyér. Vele lehet riogatni a saját tábor elbizonytalanodott szavazóit.
És viszont: Gyurcsány is csak azt tudja, abból "él", hogy Orbánnal és a Fidesszel riogatja a híveit.
Az elmúlt 32 évben jól bevált politikusi stílusát követik: azért szavazz rám, hogy ne a másik legyen. Mindegy, hogy én milyen vagyok és mit tettem eddig!
Ez eddig mindig bejött nekik.
Mert nekünk elég ennyi.
namihami
Apró különbség, hogy a Gyurcsány nem saját magának vitte haza azt a pénzt, ami hiányzott.
A Viktor se, mert ő a kinti haverok és basik bankjaiba. Ott biztosabb helyen van.
csak úgy....
@ESCOBAR: akkor te (is) a komcsi háttérben keresed a valóságot?
csak úgy....
@kereső: igazad van de próbáld ragozni a körtét ! (tudom gyerekes de..)
én körte,
te körte...stb
csak úgy....
a magyar politikusoknak az a mázlijuk,hogy hemzsegnek körülöttük a botcsinálta ügyvédek,akik a szellentéstöl is óvják az arra nem érdemeseket.
Nessy
Azért a lenyúlt, és "csiribi - csiribá" eltűnt MANYUP kassza sem piskóta!
A látvány beruházások sem Gyurcsány agymacskái, az MNB sok száz milliárdos gyengén tartott forintból, inkorrekt forintosításból származó alapítványai is 2010 után alakultak. Nem volt TAO stb. Hány év után jutott eszébe Orbánéknak a j3. havi választás előtti vissza állítása 4 év alatt? Na, nem az ígért 14. havi! Lehet, hogy egyik alma, a másik körte, de ez a "másik körte" túl sokba kerül, érdemi eredmények nélkül.
kereső
@csak úgy...: ...én körtém, te körtéd, mi körténk ...ja, hogy olyan már nincs is???!Meg te körtésd se nagyon. Csak az én...
Csizmás Kond
...mongyuk ez még csak szóbeszéd de ha igaz lenne is már egy éve basztat a vírus viszobt Feri idejében csak ők basztattak
csak úgy....
@Nessy: rodolfó mindíg említette,hogy csak a kezeit figyeljük...,bezzeg ennek a varázslatos kormánynak se az ellenzék sem a pógár nem bír a körmire nézni..., már alig várom a nemzethy jajongást,mikor kiderül,hogy senki sem volt részese és haszonélvezöje a mostani zagyvaságnak .
csak úgy....
@Csizmás Kond: cicám,téged nem engednélek a gyerekkel játszani...,egy sorban 2X basztat, egy kicsit sok. (még a proli szorzóddal is)
ESCOBAR
@kereső: Nem mondtam hogy ugyanazok! Egy kutya kölyke!
Nessy
@Csizmás Kond: Nyugi! Már vett külügyérünk és nagy vezérünk ellenőrizetlen, elavult technológiával előállított vakcinát! Mint tavaly lélegeztetőgépet! Legfeljebb építenek pár milliárdért még egy raktárat!
Csizmás Kond
@Nessy: ...elavult technológia...ha a kocsidba kereket kéne cserélni melyiket választanád, a modern és legújabb technológiával készült 3Dnyomtatásut vagy a hagyományos lemezből préseltet ?
kereső
@ESCOBAR:" A kormány szerint a magyar emberek védelme miatt keletkezett több mint ötezermilliárdos költségvetés hiány"- mikor hallttál Te vagy más ekkora hazugságot Gyurcsánytól?
Csizmás Kond
@Nessy: ...ja...és ajánlom figyelmedbe ha már ennyire modern felfogású lettél, ...igaz kínában találták ki de amerika az első aki engedélyezte a 3D tojás, csirke hal és egyéb élelmiszerek ugymond nyomtatását, hivatalos forgalmazását...jó étvágyat.
csak úgy....
@Csizmás Kond: néked mid van a daciádodon? különben nem a kocsidban,a kocsidon kell kereket cserélni..
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...csacsacsak úúgy megemlítem nekem nincs daciámomom...
Nessy
@Csizmás Kond: Azért a kettő között van egy hangyafülnyi differencia! Ha egy ilyen kaját eszem, max. elrontom a gyomromat. De egy beadott, ellenőrizetlen vakcina esetleges mellékhatása komolyabb problémával jár. Ergo meghagyom neked.
Csizmás Kond
@Nessy: Egyetlen vakcina nincs Magyarországon amit a hazai OGYÉ ne vizsgált volna be...
Nessy
@Csizmás Kond: csak nem mindegy, milyen referenciákkal, mennyi idő alatt engedélyezte! De miután úgy látom "szakértője" vagy a témának, nem vitázom.
csak úgy....
@Csizmás Kond: scheise,...még daciad sincs!?
csak úgy....
@Csizmás Kond: akkor te mivel oltakozol ?
kissé felnőttem
ha csak utolérte volna csillagászatilag túl szárnyalta 5x 8 x kifizethettük volna az állam adósságot igy viszont nyögésre lettünk itélve a többi meg forinban már nem is értelmezhető
Csizmás Kond
@Nessy: ...pedig csupa öröm veled vitázni...:)
ESCOBAR
@kereső: 30 éve hazudik minden politikus nekünk ebben az országban!!!
Béla333
@ESCOBAR: 08.41
Erre van igény! Nehéz dolog a gondolkodás, jobban szeretjük, ha megmondják, hogy miről mit gondoljunk, mit tegyünk.
Tudod: "félázsiai nép"...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.