Félmilliós bírságot és 60 napos bezáratást kapott a Madách téri Központ bár, miután száznál többen gyűltek össze a hely előtt pénteken este, most közleményben is megszólaltak.

A kocsma üzemeltetői azt állítják, hogy minden szabályt betartottak, csak elvitelre árultak ételt és italt, legfeljebb négy személyt engedtek az üzletbe, és mindenkin volt maszk

A rendőrség közleménye arra hivatkozik, hogy a "védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet rendelkezéseit megszegve szeszes itallal szolgálták ki a sorban állókat".

A hely tulajdonosai elismerik Facebook-közleményükben, de azt is hozzáteszik, hogy a rendelet sem a szeszesital árusítását sem a zenét nem tiltják.

Lassan egy éve súlyosan korlátozott keretek között tudunk üzemelni érdemi segítség nélkül, miközben azt látjuk, hogy Európa-szerte próbálják segíteni ezt az iparágat különféle módokon. Az első hullám lezárultával sem tudtunk fellélegezni a kerületi rendelet módosítása és a túlméretezett hatósági ellenőrzések miatt. A novemberben megígért bértámogatás a mai napig sem érkezett még meg.

-írták Facebookon a közleményükben.

A rendőrség aggályát, miszerint túl sokan gyűltek össze megértik, de az 500 ezer forintos bírságot és a két hónapos bezárást méltánytalannak tartják.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

NKF
Annak a Csernus nevezetű faszdokinak lehet nyitvatartás?
Lepényleső
Számíthattak másra rendőrállam esetén?
ómió
Akkor, uccu efftársak, ott a bíróság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.