Országgyűlési vizsgálóbizottságok létrehozását kezdeményezi a hat ellenzéki párt a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati döntésekkel kapcsolatban. Hamarosan reagált is rá a kormánypárt.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd hétfői közös nyilatkozatukban azt írták: három parlamenti bizottság felállítását kezdeményezik, amelyek a gazdasági válság kezelésére, a járvány elleni védekezésre és a vakcinabeszerzésekre vonatkozó kormányzati döntéseket vizsgálnák.

A hat pártból álló ellenzéki szövetség indoklása szerint a bizottságokra azért van szükség, mert a magyar kormány "rendkívül későn és rosszul" reagált mind a koronavírus-járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság által előidézett kihívásokra, és rengeteg olyan hibás – az egészségügyet és a gazdaságot érintő – döntést hozott, amelyeknek a "mai napig súlyos következményei vannak".

Az ellenzéki pártok szerint a vizsgálóbizottságok munkája hozzájárulhat a jövőbeli kihívások sikeresebb kezeléséhez, amellyel több ember életét és megélhetését lehet megmenteni, ezért – mint írták -

elvárják a kormánypárti képviselők támogatását a bizottságok felállításához.

A Fidesz-frakció közleményében azt írta:

Korózs Lajos először egy álmentőssel készített kamuvideót az egészségügy lejáratására, majd odáig süllyedt, hogy halálozási statisztikákat hamisított.

A nagyobbik kormánypárt frakciója szerint elfogadhatatlan, hogy "a járvány elleni védekezést folyamatosan támadó baloldal" egy ilyen embert tart a legalkalmasabbnak az egészségüggyel is foglalkozó testület élére.

Forrás:MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
sgl
Ez az eset is dönörűen bemutatja a fidesz alattomos kommunikációjának egyik tipusát:
Ha szarban a fidesz, keres egy piti ellenzéki foltot, felnagyítja elektron mikroszkóppal és ezzel eltakarja saját szarát.
Ami röhej tegnap az ellenzéki média is böcsülettel foglalkozott ezzel, - atv 2x is vagy 15 percben, röhej!!!-
esti Kossuth krónika 5 perces lejárató kampányt nyomott . Más fideszmédiát sose nézek, hallgatok ezt is a sport miatt.
pl: Dömötör az egyik éllovasa ennek a taktikának:
" az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés esetében.
A Fidesz első reakciója ez volt
“A baloldal először arra a kérdésre válaszoljon, hogy mi a véleményük arról, hogy a gyöngyösi polgármesterük soron kívül adatta be magának a koronavírus elleni védőoltást!”
ómió
@Clavigo: Üdvözöllek, ostoba! Én ómió vagyok!
ómió
@Aki Én: Látom, bolsiék elmebetege, nem javul a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája! Vagy ez már csak rosszabbodik?
Aki Én
@ómió: ...te élsz még? Becsüld meg, a te állapotodban minden nap ajándék. Te bolsi fajankó!
Látom ma is az volt az első gondolatod, hogy idejössz, és telehazudod a netet a bolsi butaságaiddal, te bolsi csicska.
Nessy
Miután arról volt szó, hogy maradt vakcina, ami másnap már nem használható, ezért behívtak pár embert, és beoltották. Ezek szerint jobb lett volna a szemétbe dobni. Előtte héten már nem egy esetről maguk a beoltottak számoltak be, hogy volt ahol csak a TAJ kártyát kérték, és beoltották, független attól hogy volt e köze az akkori célcsoporthoz, vagy sem. Az, hogy regisztrált e, jelenleg senki sem ellenőrzi, nincs is rá idő! Oltási terv, célcsoport lista,hogy az adott vakcina bizonyos kort, és betegséget kizárva adható csak, van, de titkosítva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.