Magyarország nemzeti érdeke, hogy felgyorsítsa a koronavírus elleni oltás folyamatát, és erre készen áll, a kérdés pusztán az, hogy mikor érkezik nagyobb mennyiségű oltóanyag az országba – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az uniós tagországok külügyminisztereinek egynapos ülése szünetében.

Szijjártó Péter magyar újságíróknak hangsúlyozta, a szükséges oltóanyagok biztosításához Magyarország nem várhat a központosított brüsszeli beszerzésre, ez ügyben a saját döntéseit is meg kell hoznia.

Kijelentette:

választ kell adni arra a kérdésre, miként lehet, hogy a központosított brüsszeli vakcinabeszerzés "kudarca" mellett egyes brüsszeli bürokraták arra fordítják energiájuk jelentős részét, hogy támadják azokat az országokat, amelyek más oltóanyagforrások után is néznek.

Magyarország véleménye szerint az orosz oltóanyaggal kapcsolatos együttműködés fontos Európában – tette hozzá.

Mielőtt az Európai Unió oltóanyagot ad a partnerországoknak a járvány hatásainak Európa számára is kedvező enyhítésére, és miközben a keleti partnerekre és a nyugat-balkáni országokra is megkülönböztetett figyelmet fordít, választ kell adni arra a kérdésre is, hogy hogyan adjunk másoknak abból, amiből nekünk sincsen.

A külgazdasági és külügyminiszer Ukrajnával összefüggésben kiemelte:

Magyarország azt szeretné, ha az elmúlt időszakban lejtőre került kapcsolatrendszer romlását meg tudná állítani, és a kárpátaljai magyarság érdekében javulást tudnánk elérni.

Nem normális az az állapot, hogy egy kárpátaljai magyar európai parlamenti képviselő nem mer hazamenni karácsonyozni, mert felkerült a Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet listájára, vagy az, hogy a kárpátaljai magyarokat képviselő párt irodáját és vezetőjének otthonát feldúlják házkutatás címén.

Jó lenne, ha ebben a kérdésben megnyugtató előrelépést tudnánk elérni Ukrajnával

- fogalmazott.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy komoly és valós tárgyalások indulhatnak az Európai Unió és a délkelet-ázsiai szabadkereskedelmi övezet között egy régiók közöti, mély és átfogó gazdasági és kereskedelmi együttműködésről, amely Európa és benne Magyarország javát is szolgálná.

Forrás6kép:MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Nem cáfolta senki a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában Lantos Gabriellát, az Újvilág Néppárt szakértőjének nyilatkozatát 9,32-nél, amelynek az a lényege, hogy a kinai vakcína első generációs, 4 dollárba kerül, nem a fejlődő országok számára, a szegényebb országok számára megfizethető!
.
Politikai haszonszerzés a célja un. Magyarországnak ennek a vakcinának a beszerzése, hasonlóan a lélegeztetőgép bizniszhez
.
www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2021-januar-21-csutortok-1600-15256
.
Nagy merészség ezeknek a szakbarbároknak belepofagolni még a vakcina beszerzést illetően is, Brüsszelt hibáztatva akkor, amikor már az elhunytak száma 12 ezer körül.ugyan ha igaz, csökkenő tendenciát mutat!
.
vitriol
"Központosított Brüsszel" ez csípi a szemét szíj-ártónak? Nézzen szét Magyarországon, itt a fidesz mindent központosított és továbbra is ebbe az irányba halad, ezért nem működik itt semmi!
Gazella
@Qqberci: Akkor jól láttam a fél holdakat ...
kereső
"Magyarország nemzeti érdeke..."- hát hogyne toporzék. Úgy, ahogy a "haza nem lehet ellenzékben".Meg a zsebetek érdeke, mit számit nektek- ha emberek halnak bele. Eddig sem törődtetek azzal hányan haltak bele a virus szövődményeibe, az ellátatlanságba. Ezen is csak ti nyertetek. Majd akkor szónokolj, és mutogass"brüsszelre", ha elszámoltál a 300 milliárddal.
kereső
És még csak annyit: kilógsz orbán végbeléból, és annyit nem tudsz, hogy a központositott beszerzésről nem Brüsszel, azaz Európai Bizottság döntött, hanem az Európa Tanács- a kormány-és államfők tanácsa, amelynek egyik oszlopos tagja orbán viktor.
ómió
Pedig még az efftársi szervilizmus is Brüsszel mellett szól!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.