Február 1-től a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor hozzátette, a bérmegállapodás azt is tartalmazza, hogy amennyiben az év közben a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) a jelenlegi 15,5 százalékról, 13,5 százalékra csökken, akkor a minimálbér automatikusan havi bruttó 169 ezer, míg a garantált bérminimum havi bruttó 221 100 forintra emelkedik.

Az államtitkár kiemelte, hogy a 2021-es bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kivételével a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának valamennyi tagja aláírta, így a szakszervetek részéről: a Liga Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a munkaadók részéről pedig a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), az Áfeosz-Coop Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

Forrás:MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Szégyen! Már a bukaresti vásárlóerő is nagyobb, mint a budapesti:
"A munkabér, a munkaerő ára, cincog zsebünkben, úgy megyünk haza. Ujságpapír az asztalon kenyérrel s az ujságban, hogy szabadok vagyunk - poloskát űzünk lámpával s a kéjjel s két deci fröccsel becsüljük magunk’. "
444.hu/2019/10/24/mar-a-bukaresti-vasarloero-is-nagyobb-mint-a-budapesti
kissé felnőttem
érthető miért mennek el ebből az országból. 21 században ezt le sem merném írni ez egy embernek nem elegendő. Hát akkor családról meg gyerekszülésről kövérrel konzultáljatok,
hogy felejtős igy, ő a ház elnök egymaga sem élne meg ebből a mai árakat elnézve.
kokopelli
@kissé felnőttem: Az egyik célországban: a minimál órabér úgy alakul:...(-tól)
2021jan.:9,35€/ó...2021juli.:9,60€/ó...2022jan.:9,82€/ó...2022jul.:10,45€/ó! ...(;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.