A Nimród vadászújsággal együttműködésben márciustól ingyenesen jut hozzá a vadászkamara új hírleveléhez a hazai vadásztársadalom – jelentette be az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke hétfőn Hatvanban.

Ingyenes Nimród kamarai hírlevéllel kedveskedik a vadászoknak Semjén Zsolt
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a témában az Országos Magyar Vadászkamara új székhelyén, a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Vadászati Múzeumban tartott sajtótájékoztatón aláhúzta: a Nimród hírlevelet közel 65 ezer vadász igényelte és kapja meg havi rendszerességgel márciustól. A kiadvány a vadgazdálkodás mellett az idén ősszel Magyarországon rendezendő vadászati világkiállítás aktualitásairól is tájékoztatja majd az olvasókat. Utóbbi kapcsán megjegyezte: az expót az ugyancsak ebben az időszakban sorra kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz hasonlóan mindenképpen megrendezik. Reményeik szerint addigra a koronavírus-járvány miatti korlátozások kivezethetők lesznek, és mindkét világesemény jelentősen hozzájárul majd Magyarország turizmusának sikeres újraindításához. Kitért arra is, hogy a Nimród vadászújság immár 113 éves hagyományával egyedülálló a magyar vadászat történetében és nemzetközileg is unikális. A lap az elmúlt években megújult, és mára elérte a legpatinásabb, legjelentősebb vadász-világlapok színvonalát. Nagyot lépett előre a vadászkamara is, mely egyesületből köztestületté alakulva komoly élőhely-fejlesztési, valamint vadászati és természetvédelmi célokat szolgáló pályázati források felett rendelkezik – mondta.

Kovács Zoltán államtitkár, kormánybiztos, a Nimród Vadászújság főszerkesztője az eseményen arról beszélt: az elmúlt több mint egy évben annak szellemében alakították át a lapot, hogy az struktúrájában, tartalmában, üzeneteiben és jövőképében egyaránt a magyar vadászat és vadásztársadalom megújulásának, újrapozícionálásának fontos eszköze legyen.

Rámutatott: örömmel tesznek eleget a kamara megkeresésének, hiszen az együttműködésnek köszönhetően létrejövő hírlevéllel olyan tartalmat és információt szolgáltatnak, mely nem csupán a Nimród küldetésével van összhangban, de a vadászok tájékoztatása és érdekképviselete szempontjából is érték. Mindemellett a világkiállítás célegyenesbe forduló szervezésével párhuzamosan a hírlevél egy újabb lehetőséget és felületet teremt az esemény népszerűsítésére – húzta alá.

A tájékoztató végén Semjén Zsolt, Kovács Zoltán és Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke aláírták a Nimród hírlevél kiadására vonatkozó együttműködési szándéknyilatkozatot.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
s persze ezt is mi fizetjük, de érthető a vadászok éhenkórászok! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
voltmárjobbis
Vadászatról: soha nem értettem meg, az ember miért öl állatot kedvtelésből.
semjén és a fidesz megértette velem: nem csak állatot lehet kedvtelésből ölni, hanem embert is, pl az orsz/kínai vakcinával. Megspórolni a nyugdíjat, a sok alap betegséggel küzdőket már nem kell a tb-nek támogatni az ellátását.
müller cecília az orosz/kínaival oltatta be magát látványosan?
Nem, az amerikai Pfizerrel!
justhpeter
Mindenben támogatnám O1G-t, a "szarvasvadász" Tömjént és a többi fideSS-kdnp élvezeti-öldöklős szemetét, ha a szarvasnak is lenne puskája. Igaz, akkor évente többször is lenne háromnapos nemzeti gyász.
voltmárjobbis
@sgl: ma 10:13 "
Semjén Zsolt: Az újgazdagok vadászata a puskás ember vadászata
Széchenyi Zsigmond nemcsak a legnagyobb magyar vadász, de ő „a magyar vadász”, annak ideáltípusa, aki pontosan mutatja, mi a különbség az igaz vadász és a puskás ember között – fogalmazott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Balatongyörökön, a néhai vadász, író szobrának leleplezésekor.

Véleménye szerint a néhai gróf örök példa a mindenkori magyar vadászok számára, és ő az, akin keresztül a nem vadászok is megsejthetik, átérezhetik, hogy mit jelent vadásznak lenni, olvasható az MTI tudósításában.

Az ember részese a naturának és részese a kultúrának, a naturának a gyermeke, a kultúrának a teremtője.

A vadászlétnek éppen az a lényege, hogy ez a kettő a legtermészetesebb módon esik egybe – jelentette ki a politikus.

Semjén Zsolt azt mondta: a természeti lét maga a vadászlét, hiszen mindannyiunk őse vadászott, ha nem tette volna, nem maradt volna életben, és most nem lennénk itt; ennek az öröksége az a szenvedély, ami minden vadászban benne él. Emlékeztetett: amikor az ember létrehozta a kultúrát, az a kezdet kezdetén a vadászathoz kapcsolódott, elég, ha a rítusokra, a fegyverek díszítésére, az állatok ábrázolására gondolunk.
semjén tényleg a beteg állatokat írtja? Nem lehetsz hülye! Hahaha
voltmárjobbis
@sgl: ma 10:13 És semjén által agyonlőtt rénszarvas, az is beteg volt?! Ne hogy már hülyére vedd magad!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.