A német szövetségi kormány szerint csak 65 éven aluliak beoltására engedélyezi az Európai Gyógyszerügynökség az új típusú koronavírus ellen az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár együttműködésével kifejlesztett vakcinát – jelentették német lapok hétfő este. Az AstraZeneca cáfol, és azt közölte, az időseknek is ajánlott a vakcinája. Közben az EU-n kívüli export teljes kontrollálásával vág oda az EU az AstraZeneca gyógyszergyártónak azért, mert a feltételezések szerint külső országoknak drágábban adott el vakcinát és ezért szállít az EU-ba az első negyedévben 60%-kal kevesebbet, mint a szerződéses kötelezettsége.

A Bild és a Handelsblatt egybehangzó értesülései szerint az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő hivatal a napokban azzal a korlátozással ad majd ki forgalmazási engedélyt az új oltóanyagra, hogy

65 éven felülieknél nem szabad használni.

Ez a német kormányzati aggodalmak szerint szétzilálhatja és tovább lassítja az oltási kampányt, amelynek egyik első célja éppen az idősek védelme.

Egészségügyi szakpolitikusok a Bildnek azzal magyarázták a korlátozást, hogy a szérumot főleg fiatalokon tesztelték. A Handelsblatt beszámolója szerint az Oxford/AstraZeneca-vakcinával az a gond, hogy az engedélyeztetési eljáráshoz benyújtott dokumentáció alapján rendkívül alacsony, mindössze 8 százalékos a hatékonysága a 65 éven felülieknél.

A Portfolio szerkesztőségének is eljuttatott AstraZeneca-közlemény cáfolja a német lapértesüléseket. A cég szóvivője azt hangsúlyozza:

Azok a beszámolók, melyek szerint az AstraZeneca/Oxford vakcina hatékonysága csak 8% a 65 év feletti felnőttek esetén teljesen megalapozatlanok. Az Egyesült Királyság vakcinációs szervezete (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) támogatja ennek a korcsoportnak az oltását, az Egyesült Királyság törzskönyvezési hatósága (Medicines and Healthcare products Regulatory Agency, MHRA) pedig dózismódosítás nélkül javasolja ebben a populációban a vakcina vészhelyzeti felhasználását. Novemberben a „The Lancet” c. folyóiratban nyilvánosan publikált klinikai adatok azt mutatták, hogy a felnőttek körében erős immunválasz volt megfigyelhető a vakcina alkalmazását követően, az idősek közt 100%-ban alakult ki COVID-19 tüskefehérje-ellenes antitest a vakcina 2. adagjának beadását követően

A Politico némileg mást ír az ügyben: saját német egészségügyi minisztériumi forrása szerint arról van szó, hogy csak a német tárca állította le az AsraZeneca engedélyének kiadását a 65 év feletti korosztályban (tehát nem az EMA) addig, amíg nem lesznek meggyőző eredmények az idősebb korosztályban. A lap megjegyzi, hogy a német lapértesülések után kiadott cégközlemény, miszerint erőteljes immunválaszt generált a vakcina, nem mond semmit a vakcina hatásosságáról az idősebb korosztályban.

A Portfolio hozzáteszi, hogy mindez azért is különösen érdekes, mert magyar OGYÉI a múlt héten az orosz Szputnyik V vakcinával együtt az AstraZenecára is kiadta a 6 hónapra szóló vészhelyzeti felhasználási engedélyt arra hivatkozva, hogy mivel a brit gyógyszerfelügyelet már jóváhagyta azt, így azt itthon is lehet engedélyezni.

Közben az egyik legdurvább eszközzel, az EU-n kívüli export teljes kontrollálásával, és a szállítások előzetes bejelentési kötelezettségével vág oda az Európai Unió a belga gyárban termelő AstraZeneca gyógyszergyártónak azért, mert

a feltételezések szerint külső országoknak drágábban adott el vakcinát és ezért szállít az EU-ba az első negyedévben 60%-kal kevesebbet, mint a szerződéses kötelezettsége.

Az utóbbi napokban az EU legfelső vezetése is össztüzet zúdított AstraZenecára, és

ennek ellenére sem kapott még világos és hihető magyarázatokat arra, hogy pontosan miért is tud csak 60%-kal kevesebb vakcinát szállítani az első negyedévben.

Hétfő este 10 óra előtt Stella Kyriakides uniós egészségügyi biztos indulatos tweetben jelezte, hogy két találkozó ellenére sem tudott még elfogadható magyarázatokat kicsikarni a cégtől. Így a Politico szerint erős a gyanú, hogy valójában arról van szó: a cég EU-n kívüli országokba drágábban eladott már a készleteiből és menetközben tudatosult benne, hogy ezért nem tudja teljesíteni az írásban már jó előre az EU felé vállalt szállítási menetrendet. Szerdán újabb egyeztetést tart az EU a céggel.

Frissítés:

A Portfolio azt írja, 

Kedden délelőtt a német egészségügyi minisztérium közleményben cáfolta, hogy ne lenne hatásos az idősek körében az AstraZeneca készítménye.

Forrás: Portfolio, 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
na vazze...pont azoknak nem lehet beadni akiknek szüksége lenne rá???valahogy kezdenek bedőlni a dolgok...
Lepényleső
...pedig úgy tűnik az összevisszaságban,hogy eleddig ez a legkevésbé kártékony,és leginkább ellenőrzött?
ómió
Pedig ez "nyugati", ergo, a hazai efftársaknak elsőként ajánlott!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.