A helyzet sokak számára már tarthatatlan.

A vendéglátósok felélték minden tartalékukat, a bérkompenzációból pedig szinte semmi nem érkezett meg

– mondta Gerendai Károly, aki arról is beszélt, hogy a saját éttermei is kimerítették a tartalékaikat.

Nem csoda, hogy elégedetlenek a vendéglátósok

– nyilatkozta a Magyar Hangnak.

Gerendai Károly (Lupa Beach) és Bóné Zoltán (NVESZ)

Közzétette: Nemzeti Versenysport Szövetség – 2018. szeptember 13., csütörtök

Ki vannak véreztetve, felélték minden tartalékukat, kilátástalan helyzetben vannak. Miközben hónapok óta nem nyithatnak ki és a jelek szerint ez még egy darabig így is marad, a kormány által korábban beígért bérkompenzációból szinte semmi nem érkezett meg a lassú és nehézkes bürokrácia miatt

Gerendai, aki most a Costes étterem tulajdonosa úgy gondolja, az, hogy néhány vendéglátóhely a tilalom ellenére is kinyitna, nem sok jóra vezetne. Azzal azonban egyetért, hogy az éttermek megnyitása szigorú szabályozás mellett nem jelentene nagyobb kockázatot, mint a bevásárlóközpontok nyitva tartása.

A saját éttermeiről azt mondta: a korábban elkülönített tartalékok már kimerültek, ezért hitelből finanszírozzák a veszteségeket.

Címlapkép: Facebook/Nemzeti Versenysport Szövetség

(hang.hu)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

balos
Ez a vírus a fideSSes vezetést Magyarország teljhatalmú vezetőjévé tette!Ott segítenek ahol a nábobjai érdekeltek,így a nem az ő érdekeltségébe tartozó pénz kereseti helyeket ellehetetlenítve,az élret újra indulása után szarér húgyért fogják felvásárolni!Tiszta 89 ,csak most befejezik,amit akkor még nem tudtak "kiszőkíteni"!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
Nehogy már ezek a moslékoshiénák ringatózzanak a szociális hálón...!
csak úgy....
@verőce21: igazad van! ha se munka se pénz inkább a te nyakadat tekerjék ki a pénztárcádér..
verőce21
@csak úgy...: Te miről beszélsz húgyagyú? Itt nem a cigány bűnözőkről van szó...
"pénztárcádér.." ?
csak úgy....
@verőce21: már a cigányoknak is lobbizol? :) te aztán egy vastag buxás more lehetsz,egy igazi tollas ! még megérjük,hogy vajda lesz belöled...
Lepényleső
...a többséghez,- amíg a kisebbség dúskál benne ha a bánra az esküt letette?
verőce21
@csak úgy...: (19:59) dagonyázz inkább a már megkedvelt szarodban..., nem megy neked élcelődés Bugsy!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.