Nyílt levelet írt, mert szerinte a Berline Ensemble vezetője elutasította a párbeszédet. A Nemzeti Színház honlapján tett közzé nyílt levelet Vidnyánszky Attila, amit a Berliner Ensemble színitársulat vezetőjének, Oliver Reese-nek címzett. Reese a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárait és diákjait támogatva mondta le társulata szereplését a Nemzeti Színház által szervezett MITEM fesztiválon, múlt héten pedig részt vett egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen az SZFE-ügyről.

Forrás: 24.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Azt is mondta, hogy évtizedek óta ugyanaz a kör tartja a markában a színházművészetet, nem engednek be más hangokat, és ő ezen akar változtatni.

'99-ben jött át Magyarországra. Semmi köze a színházi tradícióinkhoz, nem volt és nincs kapcsolata azokkal a színész- és rendezőóriásokkal, akik naggyá tették a magyar színművészetet. De most igényt tart és jogot formál arra, hogy, mint elefánt a porcelánboltban, mindent összetörjön, feldúljon, és giccsből, hozzá nem értéssel felépítse a fidesz legújabb militáns fellegvárát.
Mivel nincsen szellemi alap, a vár - ha felépül valaha is - úgy fog összeomlani, mint a VITUKI a Duna partján.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
"Vidnyánszky erre reagálva írta, sajnálja, hogy Reese „eredménynek tekinti, ha egy másik ország művészeti eseményének a sikertelenségéhez hozzájárulhat, és ezt büszkén kijelenti”.
Megdöbbent, hogy azt reméled, hogyha a BE nem vesz részt a fesztiválon, és erre buzdít másokat is, akkor a MITEM elveszíti nemzetközi jellegét. Megdöbbent a gőg, ami ennek a pozíciónak és politikai cselekvésnek a hangoztatásából árad
– írja a Nemzeti Színház igazgatója. "

Ez ugyanolyan tuskó, mint a Szíjjártó...
Nyírfa
Azt is mondta, hogy évtizedek óta ugyanaz a kör tartja a markában a színházművészetet, nem engednek be más hangokat, és ő ezen akar változtatni.

'99-ben jött át Magyarországra. Semmi köze a színházi tradícióinkhoz, nem volt és nincs kapcsolata azokkal a színész- és rendezőóriásokkal, akik naggyá tették a magyar színművészetet. De most igényt tart és jogot formál arra, hogy, mint elefánt a porcelánboltban, mindent összetörjön, feldúljon, és giccsből, hozzá nem értéssel felépítse a fidesz legújabb militáns fellegvárát.
Mivel nincsen szellemi alap, a vár - ha felépül valaha is - úgy fog összeomlani, mint a VITUKI a Duna partján.
Clavigo
...egy ukrán ,megélhetési bevándorló muzsik "" kézfogása" ennyit ér...Oszt jó napot.
Nyírfa
@sgl: Ezt már olvastuk tőled, de nem lehet elégszer. Az ellenzék nem tudja?
A kérdés költői. Tudják, csak nem mernek hozzá nyúlni, nehogy elriasszák a kevéske határontúli szimpatizánsukat. Bár, Gyurcsány nem szokott efféle aggályokkal bíbelődni.
Namely
@sgl: "eGYÉBNT AZ szfe NYÚLT ALÁ ÉS TÁMOGATTA."
Jaj, be volt kapcsolva a caps lock és közben a kezedet figyelve gépeltél, mint anyám :D

Vidnyánszky elleni "érveid"-hez:
döntsétek már el, hogy akkor most jó, vagy rossz a kommunista múlt. Jó vagy rossz a migráns. De az, hogy akkor ha a neked nem tetsző ilyen, akkor rossz, ha a neked tetsző, akkor jó, vagy minimum semleges egy kissé következetlen. Ha pedig te ilyen vagy, akkor meg ne vedd már rossz néven a másik oldaltól, hogy az is ilyen.
Mert sajnos egy tőről fakadtok.

"eZE EGy rohadék gazember mint minden fideszes. "
Nem tudom mi a szándékod ezzel, de szerintem Fidesz által fizetett troll vagy, ha ennyire kontraproduktív mondatokat írsz le.

Cikkhez:
annyira bájos, hogy a csepűrágók a saját rátarti önzésük áldozatai. :D Mert persze, utálom őket, így kicsit elfogult vagyok, de akkor is olyan jó látni a vergődésüket, a senkinek sem kellő, unalmas, rétegízlést tükröző műsoraikkal.

"Oliver Reese-nek címzett. Reese a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárait és diákjait támogatva mondta le társulata szereplését a Nemzeti Színház által szervezett MITEM fesztiválon, múlt héten pedig részt vett egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen az SZFE-ügyről."
Nem folyik bele, mert a politika rossz, de azért részt vesz egy nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen. :D
Nyírfa
@lemming: Ijesztő. A szeme mintha éppen ki akarna fordulni. Tipikus entellektüel, így ránézésre.:D
RonaGyuri
@Nyírfa: bocs de te nem tudod mit beszélsz:
entellektüel – ‘értelmiségi (személy)’.
ez a szaros ukrán paraszt-bunkó nagyon messze van ettől! =))
csak úgy....
@Namely: te egy csudi nagy szarral festö ,aki a fost is (hosszadalmasan) több színben képes fölmaszatolni a vászonra..
Nyírfa
@RonaGyuri: Bocs', hogy szóvá teszem, de, ha felteszed a szemüveged, akkor látni fogsz a mondat végén valamit, ami eloszlatja a kétségeidet afelől, hogy tudom-e, mit beszélek.
csak úgy....
@Namely: szerinted orbán kétes "reformátoraival" ki áll szóba európában?
Nessy
@csak úgy...: Nem lesz hosszú a lista!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.