A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György hozzátette:

a járvány miatt tömegek veszítik el a munkahelyeiket, így a jobb megélhetés reményében egyre nagyobb számban kísérelnek meg fejlettebb országokba, ezen belül az Európai Unió tagországaiba eljutni.

A tavalyi érkezési adatok figyelemreméltó növekedést mutattak, és ennek hatására számos országban határozott intézkedéseket tettek a tömeges illegális migráció szabályozására, illetve megállítására – közölte.

Hozzátette, új útvonalak vannak kialakulóban Libanon és Ciprus, valamint Mauritánia és a Kanári-szigetek között, ahol 2020-ban 900 százalékkal emelkedett az érkezők száma 2019-hez képest. Tavaly a közép-mediterrán térségben 154, a Nyugat-Balkánon pedig 78 százalékkal nőtt az illegális bevándorlók száma 2019-hez viszonyítva.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy a növekvő számok és a németet követő soros portugál elnökség ellenére sem látszik változás az Európai Bizottság által vitára bocsátott, "nem működő gyakorlatokat tartalmazó" migrációs politikában.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Több százezer migráns indult útnak, hogy kajon az orosz vakcinából.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Pláne nálunk, ahol akkora szervezettség, hogy bárki megkaphatja soron kívül.
Hihetjük, hogy már 2015-ben ezért indultak el gyalog ide.
Gyanús, hogy ők már akkor tudták...
lusta
Ezerszer leírtam már és napról napra beigazolódik, Száájer Eresztény Józsinak a hátizsákjáában kegyetlen jó anyag lehetett. Nem véletlenül nem vizsgálja az esetet itthon senki. Mondjuk Vakondinak kis adag is elég, ez jól látható és hallható.
Ludmilla
vakondész... a polgármester meg meghurcoljátok,mert előbb jutott hozzá... hánynom kell ettől a gyilkos bandától
nezelodo
Látszanak a tanácsai a mini elnökünk ötleteléseiben! És senki nem mer röhögni!
Yeromos
Több százezer migráns indult útnak, hogy kajon az orosz vakcinából.
namihami
Akkor már csak annyit kellene ennek a Vakondi (Mekk)mesternek elmagyarázni, nekünk egyszerű halandóknak, hogy ha a vakcinával való oltáshoz vagy levélben vagy interneten (de mindenhol névvel-címmel-TAJ számmal) kell jelentkezni, akkor ezek a migráncsok, akik ugyebár a 30 centis alagúton másznak be, mégis hogyan jutnak hozzá? Milyen módon juthatnak el egyáltalán a jelentkezésig?
Persze, van egy réteg, akinek elég ha Vakondi (Mekk)mester kijelenti (segédalorbáni módon) és máris isteni kinyilatkoztatás lesz belőle. De nem mindenki jön az Olajfák hegyéről és ezekre az egyszerű (ellenzéki vagy mondjuk úgy: logikusan gondolkodó) hazaiakra is lehetne néha gondolni. Még azesetben is, hogy mi nem túl sajnálatosan, de kiesünk a 2,3 millió honi+akármennyi erdélyi ""igazmagyarok"" közül.
Nessy
Keressenek már ennek a jótétléleknek egy demens otthont! De mikrofon és kamera ne legyen a közelébe!
kokopelli
Igaza van a B.Gy. elvtársnaki! A vakcina után esznek egy jót a Gundelban,amiután megveszik a rég áhított "
"Daimlert",és ha az asszonyok bevásároltak a Váci utcában,akkor mint menekültek jelentkeznek! ...de csak
az Oktondi et.-nál
csak úgy....
@kokopelli: orbánék kötvényes migráncsaira gondolhatott az öreg ,akik mint magyar állampolgárok mehetnek oltakozni,bár hol is tartózkodnak az eu. országokban.
Nils Holgersson
Nekik kínai, vagy orosz desztillált vizet kell beadni, Pfizer - felirattal!
cikicakk55
Azért kétségbeejtő,hogy ennyire agyalágyult emberek vezetik az országot. Nem elég nekünk nyunyóka esti mesés felolvasása,még Vakondi is bele ugat az életünkbe. Nekünk Magyaroknak regisztrációs adatlap, a migránsok meg rohannak pont Magyarországba oltakozni. Vakondi,ha csak egy kicsit kihúzná a fejét Orbán seggéből,tudná,hogy az Unióban imgyenesd a vakcina. Nem csak nálunk,viszont az Unióban nincs ekkora kavarodás és adathalászás a vakcina körül.
Nessy
@cikicakk55: Azért aki több métert kúszik egy 30 cm-s lukban, az meg is érdemelné! Vakondi et. elárulhatná, hogy ebből a hosszú lukból hogy termelik ki a földet, és hova teszik. Mit csinálnak e közben a határőrök? Ezt tessék elmesélni egy demens otthon lakóinak!
Gazella
Ennek a szűkagyúnak a kiskertjében kell kapálgatni vagy a kis disznaját terelgetve nevelgetni.! Nem szónokolni marhaságokat!
Lepényleső
Akkor számíthatunk arra,hogy az állami kötelezettség e financiális terheit ismét a nyakunkba rakják ami
polgáraik felé kötelező érvényű lenne,persze ahogy szokták,öt-tízszeres felárral megspékelve,-természetesen
fejvesztés terhe mellet azt kötelezővé téve?
ómió
Migráncstutujéknál még az is benne van!
evacica
Ennek a szerencsétlen félnótásnak mindenről csak a migráció jut az eszébe! Olyan mint Móricka!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.