Eddig 201 ezer oltására elegendő vakcina érkezett az országba, a Pfizertől hét, a Modernától egy szállítmány, ezen a héten még egy Moderna-szállítmányra lehet számítani vasárnap - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

A kormány a mai ülésén vizsgálja a korlátozások fenntartását, a tisztifőorvos szerint szeretnének enyhíteni a korlátozásokon, de ehhez nagyobb mennyiségű vakcinára lenne szükség.

Nagyon jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy érkezik az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett, bamlanivimab nevű, antitestekből álló készítmény, amely hasonlóan a plazmaterápiához, de sokkal „tisztítottabb” formában segíti a súlyos betegek gyógyulását.

Újságírói kérdésekre válaszolva Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy

a gyöngyösi kórház főigazgatója vizsgálatot rendelt el Hiesz György polgármester soron kívüli beoltása ügyében.

Másokról is lehetett hallani, hogy soron kívül oltották be őket arra hivatkozva, hogy különben ki kéne dobni a kiolvasztott oltóanyagot, ezzel kapcsolatban Müller gyakorlatilag megismételte, amit már egy héttel ezelőtt is elmondott:

a vakcina aranyat ér, az oltópontok pedig akkor járnak el helyesen, ha puffert képeznek az oltandó személyek körében, azaz ha valaki nem tud megjelenni a lefoglalt időpontban, akkor egy olyan oltásra jogosult személy lépjen a helyére, akit bármikor be lehet hívni.

Kiderült még, hogy szabálymódosítást terveznek annak érdekében, hogy ha valaki már megkapta a második oltását is, akkor ne kelljen házi karanténba vonulnia akkor sem, ha szoros kontaktban van egy fertőzöttel.

A gyöngyösi polgármester azt mondja, hibázott, és bocsánatot kér

A Pesti Srácok hétfőn írt arról, hogy jogosulatlanul, soron kívül juthatott hozzá a koronavírus-védőoltáshoz Gyöngyös polgármestere. A lap szerint Hiesz György – aki a 2019-es önkormányzati választáson a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult – a hónap elején kaphatta meg a vakcinát, amikor a szabályok szerint csak az egészségügyi meg intézményi dolgozók és az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett betegek, vagy veszélyeztetett munkát végzők voltak jogosultak arra.

A 444 ezzel kapcsolatban kedden azt írta, Hiesz György csak a Gyöngyösi Városi Televíziónak volt hajlandó nyilatkozni.

Azt állítja, megmaradt több tucat vakcina, nem is tudja, hogyan, és értesítették a háziorvosokat, ő „egy ilyen telefont kapott”, hogy van egy órája dönteni, hogy kéri-e a vakcinát. Azt mondja, az oltási ponton sokadmagával egy kérdőív kitöltése után megkapta a vakcinát.

Hiesz azt mondja,

hibázott, és elnézést kér, de becsülendőnek tartja a kórház döntését, hogy nem a kukában végezték a vakcinák, és nem gondolta végig, hogy kit hívnak be.

Azt is mondta, természetesnek tartaná, ha a magyar kormány tagjait rég beoltották volna, de a közigazgatás élén lévő döntéshozókat is akár előre vehetnék.

Ő nem is regisztrált.

Azt mondta,

visszaéltek az egészségügyi adatával, de nem látja értelmét, hogy emiatt panaszt tegyen.

Forrás: 24.hu, 444

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ESCOBAR
Komolyan mondom, gratulálok! A titkosszolgálat a sajtóhoz képest KUTYA FASZA!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@sgl: Foglalkoznak azzal is, csak rosszul. Tárgyalgatnak róla, bizottságosdit játszanak, amin a fidesz a hasát fogva röhög, és kényszeresen ügyelnek arra, hogy a törvényesség határán belül maradjanak, holott azok a törvények kizárólag a fidesz jogait biztosítják.

Karácsony végre kiplakátolja a fővárost a fidesz anomáliáiról, egységbe kovácsolta a szabad városokat, lobbizott és lobbizik az EU-s forrásokért, és a napokban tárgyalt az amerikai ügyvivővel a problémákról, az együttműködés lehetőségeiről.

Lehet cselekedni, megfontoltan, tudatosan, egy bátor és haladó stratégia mentén. Úgy buzdítanám őket, hogy :hajrá, Ellenzék, mozdulj, Ellenzék, de nincsenek akciók, nincsenek jelen. Az kevés, az semmi, hogy a Parlamentben odamondogatnak! Ne féljetek, hogy az Isten áldjon már meg Benneteket!
Hiszen éppen erre apellál a fidesz!
kereső
@Nyírfa: Nem is értem, mitől és miért félnek, amikor az ország szavazóképes lakosságának a fele velük van!Nem operett demokráciát kéne már játszadozni az egyre keményebb diktatórikusokkal szemben.
Nyírfa
@sgl: Úristen, de jó meghatározás: óvódás szintű panelek! Igen, ezekkel nem elbánni, szégyen!
De: nekünk sem szabad magukra hagynunk a képviselőinket, bátorítanunk kell őket, segítenünk, amiben csak tudunk, vagy számon kérni, és leváltani, ha alkalmatlannak bizonyulnak!
Nem várhatunk egymásra, nincs is jogunk elvárni, hogy csak ők vigyék vásárra a bőrüket. Nem egy civil kezdeményezés vezetett már eredményre...szóval, nekünk is fel kell állnunk a fotelból!
Peller Anikó
Rosszul emlékszem, hogy a gévan soron kívül oltaknyozott?
Nyírfa
@kereső: Attól, hogy a múlttal, amit az istennek sem vállalnak fel, folyamatosan zsarolhatják őket. Mintha szégyen lett volna a szocialista társadalomban élni,dolgozni, politizálni, holott ezt tette a mai fideszesek kor szerint érintett valamennyi tagja, többségükben az MSZMP berkein belül!
Nem áll ki büszkén senki, hogy igen, nem álltunk a helyzet magaslatán 2002-t követően, de örököltünk egy fidesz utáni gazdaságot, államigazgatást, amit helyre kellett volna tennünk, de ezt nem sikerült, ezért elhangzott egy beszéd, ami Gyurcsány Ferencre nézve dicsőség, mert a haladást kérte számon, értünk haragudott, nem ellenünk!

Ezt kellene tenni. Kiállni, vállalni, és, ahogy sgl sulykolja, visszadobni a fidesznek, ami a fideszé. Úgy, ahogy a bumeráng is működik.
Peller Anikó
@Peller Anikó: Itt legalábbis azt állítja magáról, hogy ő még vár, bár lehet a budai várra gondolt :)

"Én úgy vagyok vele, hogy ezt a vírust a kínaiak ismerik legrégebb óta, ezért abból indulok ki, hogy valószínűleg ők is tudják róla a legtöbbet. Én megvárom a soromat és ha választhatok majd, akkor kínai vakcinát kérek."

Helyes, helyes, oltakozzál a kínaival. És sokkal kevesebbet hazudj. Na jó, egy is sok.

Ebből mindenesetre lerí mennyire (nem) ért hozzá, ami nem lenne nagy baj ha lennének körülötte értelmes emberek is akik értenek hozzá. De mondjuk csecsílíától, sziszitől vagy a BM nagyminisztertől hiába is kérdezne. Az asszonyságot ugyan kérdezte de ő lehet nem mondta meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.