Megszüntette a szegedi önkormányzati képviselő letartóztatását a bíróság és május végéig bűnügyi felügyeletet rendelt el. A háromszoros kenu világbajnokot, 11 gyermekes családapát, aki a baloldali összefogás színeiben szerzett önkormányzati képviselői mandátumot, és – sikertelenül – az MSZP-Párbeszéd színeiben a 2018-as országgyűlési választáson is indult, tavaly nyáron vették őrizetbe. 

Megszüntette a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő letartóztatását, és négy hónapra elrendelte a politikus bűnügyi felügyeletét.

A Kecskeméti Törvényszék szerdai közleményében emlékeztettek:

a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét.

Ennek érdekében az egyik férfihez köthető cég fiktív számlákat fogadott be olyan cégektől, amelyek kizárólag ezek kiállítására jöttek létre, ténylegesen szórólapterjesztést nem végeztek. A fiktív számlákat kiállító társaságok további alvállalkozókat vettek igénybe, amelyek vagy nem tettek áfabevallást, vagy a bevallott adót nem fizették meg.

A gyanú szerint a tevékenység leplezése érdekében a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után maradó pénzt visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

A gyanú szerint a bűnszervezetben közreműködő gazdasági társaságok a költségvetésnek több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított férfiak letartóztatását tavaly július 30-án rendelte el egy hónapra, majd azt múlt év augusztusában és novemberében is meghosszabbította. A bíróság három gyanúsított esetében a letartóztatás további meghosszabbításáról döntött, két gyanúsítottnál azonban – az ügyészi indítvánnyal egyezően – megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és május 27-ig velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy

a lakóhelyüket nem hagyhatják el és mozgásukat nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Az MTI információi szerint

az egyik gyanúsított, akinek a bűnügyi felügyeletét elrendelte a bíróság, Joób Márton önkormányzati képviselő.

A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és az okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára.

A politikus tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról.

A letartóztatás és a lemondása közötti időszakra a tanácsnoki tisztségért őt megillető tiszteletdíjat a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlotta fel.

Joób apja évtizedeken át volt a Hit Gyülekezete vezetője, „a kialakult helyzetre tekintettel” még a nyáron kérte nyugdíjazását. 

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ila51
Amúgy kár itt megjátszani az álszentet , a számlagyár már egész iparággá nőtte ki magát , mindig a bennfentesek nyalják le a tejfölt ...volt az alapítványi támogatás , szintén fiktív pénzmosás volt , még az Apeh igazgatója is benne volt ...igen akkor még ez volt a nevük
Virág Árpád
@ila51: Igen, a 10 parancsolat minden eleme! Mert ha ölsz az sem főbenjáró bűn!
ila51
@Virág Árpád: nem ám , mert akit megöltek azt majd eltemetik és pont ...amazt meg elpátyolgatják még jó darabig , megóvva személyiségi jogait
Virág Árpád
@ila51: Ne feledd, egy pápa megáldotta a Keresztes-háborúkat...
Virág Árpád
@Horizont: Majd visszavonja a bíróság előtt korábbi vallomását, s finomítva egy újabbat adnak elő a védőjével!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.