Megtörtént M. Richárd, a Dózsa György úton 2017 májusában két halálos áldozatot követelő baleset okozójának letartóztatása – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség ma hivatalosan is az Index megkeresésére.

Letartóztatták M. Richárdot
Fotó: MTI/Mónus Márton

M. Richárdtól az indoklás szerint nem várható jogkövető magatartás, és a bűnismétlés veszélye is fennáll.

A tárgyaláson a férfi nem jelent meg, mert a barátnője koronavírusos.

Az ügyészség szóvivője közölte: a Fővárosi Törvényszék döntését követően letartóztatták a vádlottat, habár fellebbeztek a nem jogerős döntés ellen, ez nem adott lehetőséget arra, hogy ne hajtsák végre a bírósági döntést. A fellebbezésről az ítélőtábla várhatóan egy héten belül dönt.

(Index)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Már megint ez a kapkodás, pedig le sem járt még a beígért két hét?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Megtagadta mert covidos a nője? Akkor most ki az elmebajos hogy te meg ennek ellenére nem vonulsz karanténba? Duplán megvasalni!
Itt csakis olyan eset áll fenn hogy a maffia saját hadserege parancsol a rendőröknek.
lemming
Én visszahoznám a testi fenyítést. ne ücsörögjön már jólétében a sok bűnelkövető!

Naponta deresre húzni a geciket és 25 botütés!

Tudni akarom, hogy hány cigány van...
Ja azt nem akarom tudni.
Hány százalék!
A bűnelkövetők.
A politikus bűnözők.
Meg úgy egyáltalán.

Ne cigánykodj!
lemming
Mindenki 20 centisre vágyik - nők és férfiak is.
lemming
Szerintem a rendőrtártársadalom nem díjazza az elképzelésemet.
Csak a papírmunka lenne miattam.
Meg az sok vér...
A rendőrségi fotós - aki azt hiszi, hogy már mindent látott - aznap nem vacsorázik.
A rendőrségi fotósok soha nem vacsoráznak. Szerintem.
lemming
A rendőrségi fotós szabadnapjának a fénypontja a vacsora.
A rendőrségi fotós a szabadnapján egész nap arra vár, hogy nyugodtan megvacsorázhasson.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.